2017.05.18. 11:53 – Dankó Gábor

Már hiába várok - Chris Cornellről

chris-cornell-of-soundgarden.jpg

Talán 1992 lehetett, mikor ültem a gyöngyösi Vak Bottyán János középiskola konditermében, és elsősként néztem az ott éppen súlyt emlegető negyedikes csávó válltetoválását. Ilyen összevisszaságnak tűnt, mintha egy rakás láb keringene egy háromszögbe pakolt gyújtógyertya körül. Jól nézett ki, olyan pszichedelikus volt, bár szerintem még azt sem tudtam mit jelent ez a szó. A kép aztán örökre beégett a tudatomba.


rock gyász chris cornell



2017.04.29. 09:24 – dankógábor

Milyen volt a szocializmusban a lemezgyűjtés? - Nádori Péter elmondja

Kovács Tamás lemezgyűjtőkről, lemezfüggőkről szóló videósorozatának mostani alanya Nádori Péter, aki negyven éve él ennek a szenvedélynek. A videóban elmeséli milyen volt a szocializmusban a gyűjtés és milyen ma. Hallhatunk arról, hogy az évtizedeken keresztül épített rendszer, ahol minden könnyen megtalálható volt, hogyan omlott össze egy költözéssel. A gyerekszínész gázsitól az amerikai poggyász túlsúlyig miken megy keresztül az ember, ha gyűjtő. Nádori Péter többek között volt a Quart, a Hvg.hu illetve az Origó főszerkesztője, a Magyar Narancs szerkesztője, de volt elnöke, illetve jelenleg is elnökségi tagja a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének, hogy csak pár dolgot soroljunk fel a magyar médiában eltöltött karrierjéből. Emellett természetesen zenefanatikus.


nádori péter lemezgyűjtők



2017.04.26. 16:51 – dankógábor

Sena mindent elmond új szólólemezének dalairól

senacover.jpg

Feathers címmel április elején jelent meg Sena új szólólemeze, amiről nemrég bemutattuk a Play (Pa Ba Ba) című dalhoz készült klipet. Most viszont tovább megyünk, és magát Senát kértük fel, hogy mutassa be az album dalait egyenként. Természetesen olvasás közben lehet is hallgatni alább a lemezt is, hogy teljes legyen az információáradat. Sena legközelebbi koncertje május 5-én lesz a Marczibányi Téri Művelődési Központban.


pop rock soul sena



2017.04.20. 14:49 – Kátai Artúr

Itt bulizz a szomszédban - Válogatás a környező országok fesztiváljaiból

A hétvégén Kaliforniában lezajlott a Coachella fesztivál első fele, ezzel pedig kezdetét vette a fesztiválszezon. Ami ugye nettó marhaság, hiszen fesztiválok egész évben vannak, de akkor nevezzük nyári fesztiválszezon-indítónak a legendás amerikai bulicunamit. Te hová mész idén? Igen, tudom, unod a Szigetet, kellene már valami más, nyilván a Soundra nem mész, mert az nem a te zenéd, Sopronban nem férsz el, de mégis jó lenne egy király fesztivál, nagy nevekkel. Ezért persze túl messzire nem akarsz elmenni. Megértelek, nem is kell.


fesztivál



2017.01.28. 10:30 – Lángoló

Vége a feszült várakozásnak - Itt vannak 2016 legjobb lemezei a Lángoló szerint

toplista_2016.jpg

Megint jó sokat gondolkoztunk, mik is voltak a legjobb lemezek az előző évben, de végre megszületett az eredmény. 2014-hez hasonlóan most csak egy lista lesz. Ebbe ment a poptól kezdve az indie-n, a hip-hop-on, a rockon át a metálig minden, és még a magyarokat sem szedtük külön. Mert ugye van jó zene, meg rossz, más nem számít. Alább a 2016-os legjobb 25 van. (A posztban van ugyan némi zene mutatóban, de a címekre klikkelve ott a teljes lemez, illetve a lista alatt a nevekre klikkelve feljönnek az egyéni kedvenceink.)


lista lista2016



2017.01.18. 15:22 – Boros Gábor

Nagy visszatérők és “hamis próféták”, avagy milyen volt a hip-hop 2016-ban

screen-shot-2016-05-06-at-4_54_37-pm.png

Az elmúlt év több szempontból is egyedi, és emlékezetes a műfaj több mint 40 éves történetében. Arra már a korábbi években is találunk példát, hogy fiatal előadók nevétől, vagy akár botrányaiktól legyen hangos egy időszak, de az példátlan, hogy újoncok a hip-hop meghatározó alakjait, a korábbi generációk ikonjait becsméreljék, sőt kijelentsék: semmit sem köszönhetnek az előttük érkezetteknek. Lemezeladási- és streaming-rekordok dőltek meg, meglepetés-felvételek vezettek fontos listákat, mégis úgy kellett az A Tribe Called Quest visszatérése ennek a műfajnak, mint még korábban soha, hogy bizonyítsa ez nem csupán az arctetoválások, a béna nyilatkozatok, és Gucci Maine szabadulásának éve. Az Obama-éra vége és a Trump-éra kezdete számtalan témát nyújtott a megszólalásra, de a 2016-os évet pontosan írja le, hogy sosem kerültek még ennyiszer szóba a hip-hop előadók kapcsán a komoly lelki- és mentális megbetegedések.


hiphop rap



2016.11.11. 16:10 – -dj-

Ez nem a maradék - Tíz jó szám a búcsúzó Blind Myselftől

blindbohockodas.jpg

A Blind Myself messziről indult, és magyar viszonylatban a lehető legmesszebbre jutott. Már ami az agresszív metálzenét illeti. Egy dolog biztos volt már a kezdetekben is: mindig figyeltek arra, hogy mi történik a világban, mi van a nyugati undergroundban és mi az, amivel többek lehetnek, mint a magyar metálzenekarok többsége. Így lehet, hogy már az első lemez sem numetal volt (bár ugye abba helyezte bele legkönnyebben mindenki), hanem inkább a Neurosis-féle nyomasztás, csak annál közérthetőbben. A végeredmény mégsem volt kommersz, és a zenekar legutolsó dalaiig ez így is maradt. Most nézzük meg a Blind Myself tíz legjobb számát időrendben. Mindezt azért, mert a zenekar november 12-én, 21 év után befejezi a működését. A búcsúkoncert a Dürer Kertben lesz, jegy még egy kevés van, de érdemes korán érkezni a biztos bejutás érdekében.


metál hardcore blind myself



2016.11.11. 13:55 – roska

Azt reméltük, nincs még vége - Leonard Cohen élete a dalain keresztül

Azt hiszem még hosszú ideig feldolgozhatatlan lesz Leonard Cohen halála, még akkor is, ha talán kevésbé váratlan, mint mondjuk David Bowie-é volt év elején. Közös azonban a két tragikus esetben, hogy mindketten közvetlenül legújabb, és egyben egyik legjobb albumuk megjelenése után távoztak, így pedig rendkívül hirtelen és fájó a hiányuk. Cohen előtti tisztelgésképp összefoglaltuk életműve fontosabb állomásait, 11+1 dal kíséretében.


jazz pop rock blues leonard cohen



2016.11.09. 14:26 – Lángoló

Két faszi női ruciban bankot rabol - The Kolin-videópremier és dalról dalra kommentár

Nemrég jelent meg a Kolin Krixkrax című második nagylemeze, aminek már a bemutatója is megvolt az Akváriumban. Erről készített egy videót a zenekar, amit most itt alább be is mutatunk, illetve hogy sok szöveg is legyen a posztban, megkértük Linczényi Márkó frontembert, hogy kommentálja már dalról dalra a Schram Dávid társproducerkedésével készült lemezt, szóval mindent meg lehet tudni róla.


pop szintipop the kolin



2016.09.21. 14:31 – Lángoló

10+1 kevésbé ismert, de izgalmas dal az 50 éves Priegertől 

Pénteken Hungarian Astronaut album-újrajátszás 20 DJ-vel az A38-on

priegeralbums.jpg

Az idén 20 éves Hungarian Astronaut című Anima Sound System-album eredeti tagokkal történő újrajátszása mellett a szintén születésnapos Prieger Zsoltot is ünneplik a hajón most pénteken egy hatalmas buli keretében. Az idén 50 éves producer-zeneszerző-szövegíró előtt tiszteleg majd és persze buliztat nem kevesebb, mint 20 DJ, Beta-tól Metha-ig, Nora Matisse-tól Vittorio Waxmanig, Polarize-tól Bernáthy Zsigáig, Zomblaze-től Iamyankig és rajtuk kívül kb még 10 producer és DJ. Alább pedig tíz kevésbé ismert mű hallható az elmúlt 20 évből, amihez Priegernek köze volt akár szerzőként, akár producerként. Figyelem, ezek nem az unásig ismert és játszott Prieger-Prieger-Németh-szerzemények, mint a Csinálj gyereket, a '68 vagy Tedd a napfényt be a számba, hanem furán izgalmas, sőt néha egészen őrült, kísérleti darabok, Prieger kommentárjaival.


pop rock metál dub prieger zsolt anima sound system elektro



2016.09.13. 07:54 – Boros Gábor

“Meddig fognak gyászolni engem?” – Ki volt valójában Tupac és mit jelent húsz évvel a halála után

2pac-7.jpg

“How Long Will They Mourn Me?!” – tette fel a kérdést 2Pac 1994-ben, címében is ikonikus Thug Life című lemezén. A választ még most sem tudjuk, pontosan húsz évvel azután, hogy belehalt azokba a lövésekbe, amiket néhány nappal korábban Las Vegasban szenvedett el, egy fekete luxusautó anyósülésén. Egyelőre azonban úgy tűnik, a hip-hop világ, a zeneipar, és a rajongók újabb és újabb generációi még hosszú évtizedekig őrzik az emlékét és gyászolnak, miközben zenésztársai, zenei szakírók mártírnak, a “gettók szentjének”, prófétának, vagy a “hip-hop világ Elvis Presley-jének” kiáltják ki. De ki volt valójában Tupac Amaru Shakur? És miért érzik úgy, nemcsak afrikai-amerikai fiatalok milliói napjainkban is, hogy hozzájuk szól?


hip-hop rap tupac 2pac



2016.09.12. 16:00 – Borházy Amália

The Welcome Camp 2016: Szintugrás félsikerrel

Ilyen volt James Arthur, a Sigma és a Pendulum Szegeden

james_arthur_welcome_camp_szeged_2016_02.jpg

Hatodik alkalommal rendeztek egyetemi tanévkezdő fesztivált Szegeden, az Összegyetemi Gólyatábor idén azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy azt hirdette: a korábbi évekhez képest szintet lépett, világhírű fellépőket is hívtak és a buli nevét is The Welcome Camp-re cserélték. A többi között azért, hogy a külföldi egyetemisták számára is vonzóbb lehessen. A dolog pikantériája, hogy az egész már több éve ugyanott van, ahol 2003 óta augusztus végén minden évben megrendezik a Szegedi Ifjúsági Napokat, a fellépők között is jelentős az átfedés, ráadásul a buli mindenki számára nyitott volt, így ha már a SZIN-t megnéztük két héttel korábban, arra is kíváncsiak voltunk, mit tud nyújtani egy ilyen, első blikkre nagyon hasonló rendezvény. Na meg, hogy mit csinál a brit X-Faktor egykori győztese, a leginkább lírai dalairól ismert James Arthur, ha egy ilyen fesztiválon kell fellépnie, pontban legújabb dalának megjelenése napján, két hónappal az új nagylemeze előtt. (Fotó: James Arthur Hungary Facebook)


fesztivál szeged pendulum sigma koncerbeszámoló james arthur összegyetemi gólyatábor the welcome camp