2018.01.19. 15:07 – dankógábor

Itt van Tommy No. 1, azaz Tom Hardy elveszett raplemeze

tommyno1.jpg

Volt egy rapduó a 90-es években Londonban, amit Tommy No 1 és Eddie Too Tall alkotott. Előbbi írta és adta elő a szövegeket, utóbbi rakta ez alá az alapokat. A duó 1999-ben összehozott egy mixtapet valamelyikük hálószobájában, de soha nem adták ki, mivel másfelé sodorta őket az élet. Eddie Too Tall polgári nevén, azaz Ed Tracyként dolgozik különféle produkciókon, mint író-rendező. 2008-ban még BAFTA-díjat is nyert az egyik munkájáért. Előbbi pedig Tom Hardy néven jelenleg az egyik legkeresettebb színészként dolgozik a világban. Hardy egyébként 22 éves volt, mikor a mixtape-et összerakták, de már középiskola alatt írt rapszövegeket, amik ebben a felvételben csúcsosodtak ki. Tracy most látta elérkezettnek az időt, hogy nyilvánosságra hozza a cuccot, ami egyébként nem is olyan rossz. Alább lehet meghallgatni.


hiphop hír rap tom hardy



2017.12.24. 12:00 – Lángoló

Egy falat kenyér, egy csokor rózsa, és egy vörös törpetacskó - Diafilmes klip karácsonyra a Gyík zenekartól

Lángoló premier

cover_1.jpg

A Gyík zenekar idén nyáron jelentkezett három számot tartalmazó Alapmű című kislemezével, amelyhez már a harmadik klipet klipet készítették el a fiúk, ezúttal stílszerűen a III. tétel című dalhoz. Jellemző módon most sem érték be holmi átlagos megoldással, így lehetséges, hogy az új videó egy diafilm, melynek főszerepében egy törpetacskó tűnik fel. A kiskutyás klip és a karácsonyi időzítés utalhatna akár valami vállalhatatlan cukiskodásra is, de szerencsére a zenekar jó érzékkel tartotta magát távol ettől, ugyanakkor a dal nagyon gyorsan beleül a fülbe, az érdekes képekkel dolgozó szöveg pedig kifejezetten elgondolkodtató. A hajtás után magatokévá is tehetitek mindezt, hogy legyen mit dúdolgatni a töltött káposzta és a bejgli között. 


premier pop videó hír rap diafilm gyík zenekar



2017.12.22. 11:34 – Nihil_AK

Szerelmes klip Kendrick Lamartól

lamar.jpg

Új videóval jelentkezett az éves listákat egy rakás helyen vezető Kendrick Lamar. A Love már az ötödik videóklip és kislemez az áprilisban megjelent legutóbbi DAMN című albumról. A dalban vendégszerepel Zacari Pacaldo énekes-dalszerző, a klip társrendezője pedig Dave Meyers mellett szokás szerint maga a rapper volt the little homies fedőnéven. A szerelem különböző aspektusait körüljáró kisfilm a Lamarnál megszokott gyönyörű képi világot hozza, és a szellős, finom hangszerelésű dal is figyelemre méltó. Nézhető és hallgatható a folytatásban!


videó hiphop rap kendrick lamar



2017.12.01. 11:37 – dankógábor

Szexuális zaklatással vádolt apja ellen állt ki a Beastie Boys tagja

A most 78 éves Israel Horovitz drámaírót, színházi rendezőt és színészt kilenc nő vádolta meg szexuális zaklatással. Horovitz ellen már nem először merül föl ez a vád, 1993-ban is a Boston Phoenix szólaltatott meg hét nőt, akik zaklatással és erőszakkal vádolták meg a rendezőt, de akkor elkerülte a felelősségre vonást. A mostani nők között van például az a Jocelyn Meinhardt színésznő, aki a középiskolában Horovitz fiának, a Beastie Boys tagjaként ismert Adamnek, azaz Ad-Rocknak a barátnője volt. Meinhardt azt mesélte, hogy 1989-ben, 19 éves korában Horovitz hazakísérte, majd megerőszakolta. Az 1991-ben még csak 16 éves Frédérique Giffard azt mesélte, hogy az akkor 52 éves Horovitz  fogdosta a mellét, és a merev péniszére tette a kezét, de a többi nő is hasonló inzultusról számolt be. A mostani hírekre Ad-Rock úgy reagált, hogy a zaklatott nők mellé áll, mert az apja valóban elkövette ezeket. A zenész felesége egyébként a feminista Kathleen Hanna, a Bikini Kill egykori frontembere.


hip-hop hír beastie boys rap



2017.09.22. 10:54 – dankógábor

Figyelünk arra, hogy a hitelesség meglegyen - Punnany Massif-interjú

wolfiemeszi.jpg

Már hagyomány, hogy a Budapest Parkban mindig a Punnany Massif zárja a szezont. Ez idén is így lesz, és az előző évekhez hasonlóan most is másodjára lép fel a szórakozóhelyen a pécsi zenekar. A koncert apropóján a Class FM stúdiójában ültünk le beszélgetni az egyik alapító-frontemberrel, Farkas "Wolfie" Rolanddal és Meszes "Meszi" Balázs énekessel.


hip-hop interjú pop rap punnany massif



2017.09.13. 12:07 – Nihil_AK

Így játszott a Prophets of Rage Jimmy Fallon showműsorában

prophetsofragepressphoto2016_638.jpg

Mivel a Tim Commerford nyilatkozatát taglaló hírünk kommentjei között elhangzott, hogy emberünk bőgőzne inkább, nem hagyhatjuk ki a ziccert, hogy közzétegyük az oldalon a Prophets of Rage legutóbbi fellépéséről készült videót, amelynek helyszínéül Jimmy Fallon showműsora - hivatalos nevén The Tonight Show Starring Jimmy Fall - szolgált, és ahol a Living on the 110 című szerzeményt játsszák. Akik még nem ismernék a dalt, azoknak elmondjuk, hogy pontosan olyan, mint egy kiadatlan Rage Against The Machine-felvétel, csak Zack de le Rocha helyett B Real és Chuck D osztja az észt a mikrofon mögött. Az mindenesetre biztos, hogy Tom Morello a kilencvenes évek eleje óta képtelen kigyógyulni a whammy- és pitch shifter-fetisizmusból, de ez meg pontosan így is van jól.


rock koncert videó rage against the machine rap tv show cypress hill prophets of rage szupergrupp



2017.09.11. 13:13 – Nihil_AK

Tim Commerford rasszistának nevezte Trumpot és szavazóit

timcommerford.jpg

A Rage Against The Machine és mostanában Prophets Of Rage basszusgitárosa, Tim Commerford nem szokott finomkodni, ha a véleményéről kérdezik. Mindannyian jól emlékezhetünk arra a kis akciójára, amikor az MTV Music Awardson élő egyenes adásban mászott fel a díszletre, hogy tiltakozzon a Limp Bizkit díjazása ellen, vagy amikor bocsánatot kért miattuk, mondván, rosszul érzi magát, hogy ekkora szarságot inspiráltak. Most a jelenlegi amerikai elnök, Donald Trump kapcsán nyilatkozott, aki nemrég kijelentette, hogy megszünteti a DACA - Deferred Action for Childhood Arrivals - programot, amely amnesztiát ad az olyan illegális bevándorlóknak, akiker kiskorúként vittek az Egyesült Államokba.


politika rage against the machine rap metal trump nyilatkozat tim commerford prophets of rage



2017.09.07. 11:30 – dankógábor

Bárki megveheti a Wu-Tang Clan egypéldányos nagylemezét

wus.jpg

Feltéve, ha az eladó nem gondolja meg magát, és inkább töri szanaszét a lemezt. Az eladó meg ugye Martin Shkreli, aki annak idején 2 millióért vette meg a rapcsapat egy példányban létező albumát, majd senkinek nem engedte, hogy meghallgassa. Állítja, ő csak a tiszteletét szerette volna kifejezni régi kedvencei előtt, ehelyett csak megvetést kapott tűlük is, meg a világtól is. Most viszont azt írja, hogy a lemezből származó bevételének a felét jótékony célokra ajánlja fel, de ez nehezen hihető attól az embertől, aki egy létfontosságú AIDS gyógyszer árát 5000 százalékkal megemelte, hogy minél többet keressen. Shkrelit amúgy nemrég ítélték el piramisjátékért és csalásért. Szóval aki szórakozni akar a pénzével, az ide klikkeljen. A licit a posztolás pillanatában 999400 dolláron, azaz az Ebay átszámítása szerint 256783144.91 forinton áll. Plusz postaköltség, ami 22 dollár.


hír rap wu-tag clan martin shkreli



2017.09.05. 15:08 – Lángoló

Ma este újra Budapesten a Los Angeles-i Delinquent Habits

delinquent_habits.jpg

Aki volt már Delinquent Habits-koncerten az tudja, hogy mire számíthat: Tres Delinquentes, eredeti hiphop-zene és hatalmas party. És persze Tequila. A ma esti koncerten persze lesznek újabb Delinquent Habits-slágerek is az It Could Be Round Two albumról, ami 2017 márciusában jelent meg. Igazi Latino hip hop Ives Irie, Kemo the Blaxikan és DJ Invincible társaságában. Előtte Loco és Györemix. Mindez az instantban, ma este.


hiphop hír rap delinquent habits



2017.09.02. 14:28 – dankógábor

Chuck D szerint nem hullik szét a Public Enemy

A rapper szerint a pereskedő Flavor Flavnek megvan a maga igaza, de rossz utat válaszott hozzá. Chuck D szerint minden megy tovább úgy, ahogy eddig, ugyanúgy ketten jelentik a Public Enemy magját, ugyanúgy lesznek fellépések, lemezek, ezt az egészet meg betudja a kornak, meg Flavor Flav új menedzsmentjének, akik rábeszéték az alapítótársát erre a hülyeségre. Twitter-üzenetben még azt is kifejtette, hogy inkább a hurrikán súlytotta Houstonnal kéne foglalkozni. Meg persze Trumppal, akit nagyon szívesen ekéz a másik csapatával is, a Rage Against The Machine zenészeivel és a Cypress Hill-es Real-B-vel összeöhozott Prophets Of Rage-dzsel. Flavor Flav egyébként aztután perelt be gyakorlatilag mindenkit a Public Enemy körül, miután nem fizettek neki elég jogdíjat. 


hiphop hír rap public enemy



2017.08.31. 11:28 – dankógábor

Szétrobban a Public Enemy?

Vagy legalábbis elég kétséges a jövő annak fényében, hogy Flavor Flav beperelte Chuck D-t, mert szerinte évek óta nem kap semmiféle honoráriumot a készített zenék, a koncertek vagy a eladott Public Enemy-s cuccok után. Sőt, állítása szerint a hangja és a karaktere az engedélye nélkül szerepel a csapat legutóbb megjelent, és ingyenesen letölthető Nothing is Quick in the Desert című albumán. Flavor Fav egész pontosan 75 ezer dollárt szeretett volna a lemezért, de csak 7500-at kapott. A Public Enemy társalapítója ezen kívül beperelt több, a rapcsapat körül tevékenykedő embert is, köztük a Bomb Squad-tag Gary G-Wiz-t. Flavor Flav szerint a producer úgy használta fel a jellegzetes karakterét a Public Enemy-akciófigurákhoz, hogy azért nem kapott megfelelő kompenzációt.


hiphop hír rap public enemy



2017.08.05. 11:24 – Nihil_AK

Save Our Souls - Tíz év után itt egy új dal a Clawfingertől

clawfinger.jpg

Bár a Clawfinger 2013-ban bejelentette a feloszlását, a talán legismertebb európai rapmetal zenekar takaréklángon azóta is működik évi pár koncert erejéig. Friss anyag viszont már tíz éve nem volt hallható tőlük. egészen mostanáig, ugyanis kihoztak egy új számot Save Our Souls címmel, amelyben nem tagadják meg magukat, sem a zenét, sem a társadalomkritikus mondanivalót illetően. A dal a hajtás után meghallgatható.


metál rap társadalomkritika videóklip clawfinger svédek új dal