2020.05.22. 10:05 – dankógábor

Újra balhé van a volt Pink Floyd-tagok között

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

waters_gilmour_2020.jpg

Oké, nem lehet mondani, hogy annyira jóban lettek volna eddig is, de azért volt olyan, hogy összeálltak egy rövid koncertre vagy hogy az egyik fellépett a másik koncertjén. Most viszont újra áll a bál, ami abból indult ki, hogy Roger Waters karanténklipesítette a Mother című Pink Floyd-dalt, és sokan kérdezték tőle, ez miért nem jelenik meg a Pink Floyd közösségi oldalain. Waters erre elmondta egy videós üzenetben, hogy azért, mert David Gilmour semmilyen Watershez kapcsolódó dolgot nem enged kitenni a Pink Floyd oldalaira. Nagyjából egy éve volt is egy személyes találkozójuk ezügyben, de Gilmour és Polly Samson (a gitáros-énekes felesége és egyben szövegírója is) teljességgel elzárkózott ettől, és kijelentették, a Pink Floyd név kizárólag Gilmouré, és azt csinál vele, amit akar. Aki amúgy azt gondolná, hogy a Pink Floyd oldalain csak Pink Floyd jelenik meg, és ezért utasították el a basszusgitáros-énekest, az téved, ugyanis Waters zenéin kívül az összes volt tag szólócuccai feltűnnek a legendás zenekar oldalain. Waters amúgy még azt is elmondta, hogy Gilmour közölte vele, hogy a legjobb lenne, ha inkább befogná a száját azok után, hogy 1985-ben lelépett.


pink floyd david gilmour roger waters



2018.05.03. 17:07 – Dudich Ákos

Semmi sem az, aminek látszik - Roger Waters az Arénában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

roger_waters_artlasso_008.jpg

A Pink Floyd mindig is közel állt a szívemhez, szeretem a zenéjüket, szeretem A Falat és Roger Waters szólóanyagai is bejönnek. Roger Waters Us + Them turnéja elsőre akár a tavaly megjelent Is This The Life We Really Want promóciós körútjának is tűnhet, de valójában nem az, hiszen az eljátszott 22 számból 18 Pink Floyd-dal volt. Na, nem mintha panaszkodnék, hiszen egy tökéletes hangzással megtámogatott best of Pink Floyd bármikor szívesen látott vendég Budapesten. A sztárallűröket teljes mértékben mellőző, farmerban és egy egyszerű fekete pólóban fellépő Roger Waters koncertjei már régen túlléptek egy szokványos show keretein. Amikor A Falat vitte színpadra hat éve, az nem egy szimpla „zenei esemény” volt, hanem egy összkulturális szocio-politikai kiáltvány. Akkor nem hittem volna, hogy ezt meg lehet fejelni, de sikerült.


pink floyd roger waters koncertbeszámoló



2017.09.19. 11:46 – dankógábor

Magyarországra is elér Roger Waters turnéja?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Egész pontosan ez van az egykori Pink Floyd-vezér honlapjára írva:

The 2018 European Us + Them tour will visit Portugal through Russia with shows in 23 countries -- Austria, Belgium, Bulgaria, Croatia, Czech Republic, Denmark, Finland, France, Germany, Holland, Hungary, Ireland, Italy, Latvia, Lithuania, Norway, Poland, Portugal, Russia, Spain, Sweden, Switzerland and the UK.

Nem fordítjuk le, a lényeg, hogy ezekbe az országokba viszi el az aktuális Us + Them elnevezésű koncertprogramját, ami az új lemezéről származó dalok mellett olyan Pink Floyd-albumokat vesz elő, mint az Animals, a Wish You Were Here, a The Wall és a The Dark Side Of The Moon. Dátum viszont még csak a német és osztrák állomásokhoz van, de minden bizonnyal hamarosan jön a többi is, ha már így beetette a népet. Ha tippelnünk kéne, májusra tennénk a koncertet, akkor lesz ugyanis a bécsi fellépés is.


rock hír roger waters



2017.08.05. 13:31 – Nihil_AK

Trumpot gyalázza aktuális turnéján Roger Waters, a kritikusokat meg szépen leoltotta

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

roger-waters-d0ac2e7d-a62f-456e-ac59-734c8807a73d.jpg

Roger Waters nem különösebben kedvelheti Donald Trump tevékenységét, és az ellenszenvét a jelenleg futó Us + Them turnéján bőségesen kifejezésre is juttatja: a háttérvetítéseken az amerikai elnök kirúzsozva, mellekkel, és egyéb módon karikírozva jelenik meg, vagy nemes egyszerűséggel csak azt a feliratot olvashatja a közönség, hogy "Trump egy disznó". Az akció számos kritikát kapott, de Waters jellemző módon csak annyit reagált ezekre, hogy akinek nem tetszik, az "menjen, és hallgasson Katy Perry-t, vagy nézze a Kardashianst, engem nem érdekel." A folytatásban jön egy galéria a kérdéses képekből, a karlengető elnöktől a drone-vezérelt repülő disznóig, jó szórakozást hozzá! 


politika galéria rock donald trump progresszív roger waters



2017.07.20. 10:10 – Kovács.Attila

Wait for Her - Itt a The Last Refugee testvérklipje Roger Waterstől

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

wfh.jpg

Friss videóval jelentkezett mindenki kedvenc ősz forradalmárja, Roger Waters. A Wait for Her című dalhoz forgatott, ismét Waters és Sean Evans által rendezett kisfilm elsőre akár egy sima image klipnek is tűnhetne a zenekari snittek miatt, de természetesen ennél jóval többről van szó, hiszen az előző The Last Refugee folytatásával van dolgunk. Waters nem tud, és a jelek szerint nem is akar kibújni a bőréből: erős Pink Floyd-hangulat a The Wall korszakából, és persze társadalomkritika minden mennyiségben. Mindez a hajtás után.


rock pink floyd roger waters videóklip



2017.05.19. 11:54 – dankógábor

Itt a harmadik dal és az első klip Roger Waters új lemezéről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

watersfflive.jpg

The Last Refugee, azaz az utolsó menekült a címe Roger Waters új dalának, ami a harmadik a hamarosan megjelenő Is This The Life We Really Want? című nagylemezről, ami visszatérés lesz Waters Pink Floydban eltöltött idejére, főleg annak a végére. A most bemutatott dalhoz ráadásul klip is készült, természetesen a címével összhangban, a Waterstől nem idegen hatásvadász módon. Mellesleg ő is rendezte a videót Sean Evans társaságában. A korábbi dalok itt és itt hallgathatók meg.


rock hír roger waters



2017.05.08. 10:47 – dankógábor

Megint egy új Roger Waters-dal, megint olyan, mintha Pink Floyd lenne

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

watersvocal.jpg

Írtuk már, hogy jön az új Roger Waters-lemez. A róla bemutatott első dal, bármelyik, a a Dark Side Of The Moon óta készült Roger Waters-es Pink Floyd-lemezen rajta lehetett volna. Persze ez nem csoda, hiszen Waters teljesen uralta dalszerzésileg a brit zenekar ezen korszakát. Persze ettől függetlenül tényleg érdekes, hogy így, 25 évvel az utolsó rocklemeze óta készíti el a leginkább Pink Floyd-os albumát. Márpedig tényleg úgy tűnik, hogy ilyen lesz, ugyanis kijött a második szám is róla, a Déjá Vue, amit simán oda lehet rakni a múltkor megjelent Smell The Roses mellé. Szóval nagy év lesz ez a waterses Pink Floydban hívők számára. Alább a dal, meg egy videó, ahogy Waters és Nigel Godrich producer együtt dolgozik.


rock hír roger waters



süti beállítások módosítása