2017.09.08. 14:34 – Nihil_AK

Time Can't Wait - Szeptember végén jön Matt Cameron első szólóalbuma, itt egy dal róla

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

matt-cameron.jpg

Matt Cameron a grunge talán legnagyobb csendes hőse, hiszen nem sokan mondhatják el magukról, illetve rajta kívül senki, hogy a stílus két alapzenekarában is játszottak. Cameronnak ez is megvolt, hiszen 1998 óta dobol a Pearl Jamben, és velük maradt a Soundgarden 2010-es újjáalakulása után is. Mindennek tetejébe szintén ő felelt a seattle-i körökben nem kevésbé legendás Temple of the Dog lemez dobtémáiért, olyan egyéb projektek, közreműködések mellett, mint a Ben Sheperd-féle Hater, a Wellwater Conspiracy, vagy épp a Rush-énekes Geddy Lee My Favourite Headache szólóalbuma. Cameron bő harmic évnyi zenei pályafutással a háta mögött idén szeptember 22-én jelenteti meg első szólóalbumát Cavedweller címmel, melyről az első dalt magatokévá is tehetitek a hajtás után. Kicsit grunge, kicsit pszichedelikus, de mindenképpen érdekes hallgatnivaló. 


rock seattle pearl jam grunge soundgarden új dal szólóalbum matt cameron



2017.06.03. 08:45 – Lángoló Gitárok

Az orvosszakértő szerint Chris Cornell halálát nem a gyógyszerek okozták

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

chris_cornell_1.jpg

Nyilvánosságra hozták Chris Cornell toxikológiai jelentését, amely szerint az énekes szervezetében halálakor több vényköteles gyógyszer, köztük Lorazepam (Ativan), Butalbital, pszeudoefedrin, gyulladáscsökkentő, és az újraélesztési kísérleteknél használt Naloxone volt, de Dr. Theodore Brown orvosszakértő szerint nem ezek okozták a halálát. A jelentést közlő TMZ szerint Cornell négy darab 1 milligrammos tablettát vett be utolsó estéjén, melyek közül két Ativant a testőre adott neki. Vicky Cornell szerint férje utolsó telefonbeszélgetésükkor azt mondta, hogy ezeken kívül egy vagy két extra tablettát bevett még.


halál seattle gyógyszer grunge soundgarden chris cornell toxikológiai jelentés



2016.11.17. 18:31 – Lángoló Gitárok

Egy magyar punkrocker Seattle-ben - Itt a Sledgeback új videóklipje

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

szakacsi_2.jpg

Elkészült a Sledgeback legújabb klipje. A C.A.F.B. együttes alapítójaként ismert Szakácsi Gábor Seattle-ben működő punk rock zenekara ezúttal a „The Hate” című dalhoz forgatott videót, melynek eredeti verziója az amerikai Silver Records gondozásában kiadott, 2014-es „Land Of The Freak” című albumon szerepel. A szerzemény enyhén remaszterizálva a banda legutóbbi, „36206” című lemezére is felkerült, mely február végén jelent meg. A videóklip megtekinthető a hajtás után!


premier seattle videóklip c.a.f.b. punkrock sledgeback szakácsi gábor



2014.06.06. 13:14 – Gnosis

Kis magyar seattle-érzés: Flop-koncertajánló

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

10420001_727645193945299_9214447999495538807_n.jpg

Az 5 éve hirtelen földbeállt grunge hazai pápái ma az R33 színpadán fogják megmutatni a kockásinges közönségnek, hogy a grunge halott, de ők ellenére mégis élvezik az újjáalakulásukat, ráadásul klasszikus felállásban. Baráti jegyár, ütős cipőbámulás és Saras kezek várják ma este a Pearl Jam és Layne Staley-imitátorokat. Emlékeztetőül néhány Flop-szám:


koncert seattle grunge flop



süti beállítások módosítása