2014.09.01. 12:51 – m.adi

Meg lehet hallgatni az új Simian Mobile Disco-albumot

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pedig még meg sem jelent, majd csak szeptember 8-án fog. A Whorl című lemez a duó ötödik stúdióalbuma, illetve nem is teljesen stúdióalbum, hiszen egy részét élőben vették fel Kaliforniában, kilencszáz néző előtt. Ezen kívül használtak még egy felvételt a mixelésnél, amit a sivatagban, a Joshua Tree nemzeti parkban készítettek el egy nappal a kaliforniai fellépés előtt, és persze voltak azért a stúdióban is. A lemezen a duó felhagy a rá jellemző számítógépalapú, modern hangzással, a felvételekhez csak két sequencert, két szintit és egy mixert használtak, azaz visszatértek az elektronikus zene alapjaihoz. Hogy ebből mi sült ki, azt mindenki meghallgatja itt:


hír simian mobile disco electro



2013.06.04. 10:10 – Lángoló Gitárok

Sacrifice - a Bicep és a Simian Mobile Disco közös videója

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bicep.jpgA szigetországban és azon kívül ugyancsak jól ismert duó, a Simian Mobile Disco a feltörekvő ígéret státuszból egyre inkább kinövő Bicep kettősével készített pár napja egy közös felvételt, A Sacrifice nem egyszerű történet, eleinte a Bicep-féle dögnehéz mélyekre jönnek rá a vélhetően Simianék keze munkáját dicsérő melodikus csillámszintik, hogy a végére az idei év eddigi egyik legnagyobb dancefloor bangerje kerekedjen belőle. Na, a videó ennek a szöges ellentéte, mintha egy default Win MediaPlayer vizuált kevertek volna valami retro monokróm űrhajós játékkal, de sebaj, az hangtartalomra ettől függetlenül hatalmasakat lehet fordulni.


hír simian mobile disco elektronikus klip bicep



2012.04.13. 08:30 – Lángoló Gitárok

Put Your Hands Together – Új Simian Mobile Disco-szám

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hamarosan, május 14-én adja ki új nagylemezét Unpatterns címmel a Simian Mobile Disco, ami a 2010-es Delicacies című dupla albumukat követi a sorban, a napokban pedig megjelent egy új felvétel a közelgő lemezről Put Your Hands Together címmel, ami a lapozás után máris meghallgatható. Az említett előző nagylemezről pedig itt írtunk.


hír simian mobile disco elektronikus



2010.12.16. 14:15 – A Lángolók

A mexikói és a cigány - Ömlesztett anyag

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Jól debütál a magyar Grand Mexican Warlock, bár kicsit nagy náluk a hangok egy percre jutó sűrűsége. A korábban Mezítláb a Parkban néven ismert Manökken Proletarz mindent megad, amit manapság egy hippilány kívánhat a serdülőkor vége felé, jellemzésükre pedig még sajtóanyagukból is idézünk. A Simian Mobile Disco minden emberi hangot mellőző lemezétől nem fogunk hasra esni, de szégyenkeznie sem kell miatta senkinek. Az új Ektomorf lemez komolyan gondolja, hogy I am the Cigany, nagyon jól szól, de még mindig túl egyszerű. A The Body jól tagolt, okosan felépített iszonyatos pusztításának gyenge pontja az énekes hangja. Ezen a héten ezeket kritizáltuk.


lemezkritika simian mobile disco ektomorf ömlesztett anyag manökken proletarz ezt hallgasd grand mexican warlock the body



2010.11.19. 09:45 – mista

A lányok még mindig gyönyörűek - klipmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Van, aki bábokkal balhézik (Fujiya & Miyagi), van, aki az óceán mélyén kalandozik (Gorillaz), és olyan is, aki vegyesboltban köt szerelmet (Rihanna). Mások intim-agresszív viszonyba kerülnek nyers húsokkal (Simian Mobile Disco), ki sem látszanak a pszichedéliából (Zach Hill és Devendra Banhart), váratlanul letartóztatják őket (Plan B), egy halom gyönyörű nő között menőznek (N.E.R.D) vagy éppen első klipjükben köpködnek (Stiff Bastard). Erre a hétre nyolc videó jutott. Nézzük!


simian mobile disco klip rihanna gorillaz devendra banhart klipmegosztás n.e.r.d plan b stiff bastard fujiya & miyagi zach hill



2009.10.09. 10:19 – A Lángolók

Szirupos heavy metal - Ömlesztett anyag #12

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Necropsiának végre kapható a Mélység lemeze CD-n ismét. A Simian Mobile Disco nem állt be a prosztótech-csapatok sorába. A Magrudergrind egy élelmiszerboltról kapta a nevét. A Mumakil olyan, mintha a Crowpath tagjai tolnának grindcore-t. A Sonata Arctica nyálas heavy metalt játszik. Ömlesztett kritikák.


lemezkritika metál simian mobile disco electro sonata arctica magrudergrind ömlesztett anyag necropsia mumakil ezt hallgasd



2009.07.30. 09:42 – lánggitár

Producerek majomékról

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Augusztus 24-én jelenik meg az új Arctic Monkeys-lemez, a Humbug. Ma este már exkluzív élő felvételen meg is hallhatjuk a dalokat, ennek kapcsán a lemezen dolgozó páros mond pár szót a végeredményről. A Queens of the Stone Age-es Josh Homme például bevallotta, hogy azért vállalta a munkát a majmokkal: "Azonnal beleszerettem a szövegeikbe. Szerintem Alex (Turner, énekes/gitáros) egy ritka költő, aki zenét játszik. Ez hatalmas ajándék. Ez pedig az a lemez lesz, amin felnőnek." A szintén segédkező Simian Mobile Disco is hasonló méltatásokban részesíti a zenekart, kiemelve, hogy a Humbug durván meg fogja osztani a rajongókat: "Őszintén meglepődnék rajta, ha pár rajongó nem fordulna el. A zenekar fejlődik, megy előre, miközben jól is érzik magukat. Azt hiszem, ezt kevesen modnhatják el magukról manapság."


indie arctic monkeys hír simian mobile disco humbug josh homme



2009.04.16. 14:48 – AronH

Club Venszdéj #14

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Felsorolni is hosszadalmas az eheti klubtölteléket, de azért megpróbáljuk röviden. Sokszoros multikulti, angolok remixelnek irokéz zenét, magyarok magyarokat, megint magyarok szólóban (duóban) alkotnak, Peaches új videoklippel jelentkezik, pakisztáni angol hölgy feldolgoz, Phil Collins alá francia zene kerül, de lesznek még jó nők párban, és szóló botránygiccs. Szubjektív szűrőnkön a blogoszféra, ha neked jobb akadt fent, komment.


indie pop yeah yeah yeahs peaches simian mobile disco electro animal collective ektiv little boots club venszdej



süti beállítások módosítása