2012.04.25. 08:30 – Lángoló Gitárok

Törölte idei turnéterveit Sinéad O'Connor

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Egy ideje nem írtunk már a tavalyi év végén, és az idei év elején magánéleti problémáival gyakran szóban kerülő Sinéad O'Connorról, aki nem mellesleg How About I Be Me (And You Be You)? címmel új lemezt is kiadott az idei év elején. A tervek szerint turnézni is elment volna az anyaggal, most azonban váratlanul az egészet lemondta, minden turnétervét elvetette, tette mindezt orvosai tanácsára. Az énekesnő bipoláris depressziója miatt és orvosai tanácsára kénytelen inkább otthon maradni a koncertek helyett, amit persze nagyon sajnál, ám elmondása szerint tavaly december és idén március között olyan mértékben romlott az állapota, hogy jobbnak látja, ha most inkább pihenéssel tölti az idejét. O'Connor egyben azt is elmondta, bár a turnét törlik, abban azért nagyon bízik, hogy ott tud lenni a júliusban megrendezésre kerülő Curtis Mayfield-emlékkoncerten.


pop bulvár hír sinéad oconnor



2012.02.02. 09:00 – Lángoló Gitárok

Még mindig az Everybody Hurts a világ legszomorúbb dala

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ameddig lesz zene, addig fogják keresni minden idők legszomorúbb dalát, persze mindenféle obskúrus módszerekkel, amikre túl sokat ugye nem érdemes adni, az azonban már elgondolkodtató, hogy alig másfél év alatt a második olyan kutatásnak mondott valamiről jelennek meg hírek, ami a tavaly feloszlott R.E.M. Everybody Hurts című dalát hozza ki a legeslegszomorúbb dalnak a világmindenség történetében. Most épp David King színházi producer kutatja nagy erőkkel a zene erejét, ennek keretében készített felmérést arról, hogy mely dalokra bőgnek legtöbbet az emberek. A továbbiakban megmutatjuk mire jutott tudományos (naná!) módszereivel.


lista whitney houston hír prince elton john rem sinéad oconnor mike and the mechanics



2012.01.19. 14:30 – Lángoló Gitárok

Súlyos depresszióval kórházban kezelik Sinéad O'Connort

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Folytatódik a Sinéad O'Connor-szappanopera: az énekesnő bejelentette, hogy az elkövetkező időszakot kórházban tölti, ahol az orvosok súlyos depressziója miatt kezelik majd legalább két hétig, állítása szerint annak reményében, hogy újra visszanyerje önmagát, és képes legyen mosolyogni. Az énekesnő elmondta, jó csapat kezeiben van, akik reményei szerint gyorsan helyrebillentik mostanában erősen labilis lelkiállapotát.


pop rock bulvár hír sinéad oconnor



2012.01.13. 08:00 – Lángoló Gitárok

Megpróbált öngyilkos lenni Sinéad O'Connor

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nos, nem egészen tudtuk mire is vállalkozunk, amikor nemrég elkezdtünk Sinéad O'Connor lelki problémáiról híreket adni, egyelőre követjük, amíg lehet, aztán ha már képtelenség lesz, leállunk. A mostanában borzasztó labilis énekesnőről az elmúlt másfél hétben kétszer is írtunk, először gyors házassága és válása kapcsán, aztán mert dugott egy jót az egyik éjjel, amit persze meg is osztott a nagyvilággal, most viszont megint aggasztó irányt vettek a dolgai, kiderült például, hogy január ötödikén megpróbált véget vetni az életének Los Angelesben. A sikertelen kísérlet után a minap pedig gyakorlatilag orvosi segítségért könyörgött a Twitteren egy róla és férjéről szóló újságcikk miatt. Sinéad O'Connor egyébként most februárban adja ki következő nagylemezét, úgyhogy egyre többekben merül fel a gyanú, hogy mindez a dráma voltaképpen csak egy szándékos felhajtás része.


pop rock bulvár hír sinéad oconnor



2012.01.05. 11:00 – Lángoló Gitárok

Őrült szeretkezés után békült ki férjével Sinéad O'Connor

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


"Na ki szeretkezett őrülten tegnap éjszaka a saját férjével?" - ezt írta Sinéad O'Connor a Twitteren, amivel azt akarta kifejezni, hogy mégsem fog elválni férjétől, akihez nagy hirtelen ment hozzá tavaly év végén Las Vegasban, majd 18 nap után már el is akart válni. A mostanában kissé zűrös lelkű ír énekesnő még hozzátette, hogy a férjével eldöntötték, hogy újra úgy viselkednek, mintha csak járnának, és bár továbbra is házasok maradnak, nem erőltetnek semmi, lesz ahogy lesz, amúgy meg mindenki kapja be, akinek nem tetszik. O'Connornak február 20-án jelenik meg az új lemeze How About I Be Me (And You Be You)? címmel, szóval lehet, hogy ez az egész balhé csupán ennek a reklámkampánya, de nem akarunk gyanúsítgatni.


pop hír sinéad oconnor



2012.01.02. 17:30 – Lángoló Gitárok

Katy Perry tizennégy hónap után válik, Sinéad O'Connor házassága három hétig bírta

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A rendkívül népszerű énekesnő, Katy Perry és az ismert angol színész, Russell Brand még 2009-ben jöttek össze, most azonban úgy tűnik, már el is válnak útjaik. A férfi december 30-án nyújtotta be a válókeresetet, amiben kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva kérte a házasság felbontását. De ez semmi, Sinead O'Connor kevesebb mint három hét, egész pontosan 18 nap után válik el férjétől, aki egyébként már a negyedik volt neki a sorban.


pop rock bulvár hír katy perry russell brand sinéad oconnor



süti beállítások módosítása