2016.02.24. 08:30 – Rácz Mihály

Emlékszem nyár volt - Második Műszak kislemez és klipbemutató

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

masodik_muszak.jpg

A Csík zenekaros Szabó Attila a Második Műszak formáció égisze alatt éli ki zenészbarátaival folkzenén túli, azaz rockandroll-közeli elképzeléseit, és már a banda bemutatkozó albumából egyértelműen kiderült, hogy ez jóval több mániánál, ugyanis az a lemez megnyugtatóan élvezetes és kerek történetté állt össze. Ehhez képest úgy tűnik, hogy meglepően kicsi visszhangot váltott ki, pedig egy-egy dalt kiemelve is simán slágereket gyárthattak volna belőle megfelelő promócióval. A fiúkat ez viszont nem törte meg, most egy három számos kislemezzel adnak hangot a bennük rejlő potenciálról, az ív itt is jól érzékelhető: a popos és klipdalnak is szánt Emlékszem nyár volt örömzenélésétől a Fény és árnyék skás lüktetésén át a Nem fáj az élet rockosabb, a nyolcvanas évek pesti undergroundját amúgy csehtamásosan megidéző remekléséig szinte minialbumot kapunk. Klippremier a hajtás után! 


premier rock and roll rackajam csík zenekar supergroup szabó attila mező misi rhythm & blues második műszak



2013.01.08. 11:09 – Lángoló Gitárok

Judge, Jury and Executioner - Új dal az Atoms For Peace-től

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Atoms-For-Peace-Amok-cover-608x608.jpgPár héten belül megjelenik Thom Yorke side projectjének bemutatkozó nagylemeze, az Amok, amiről korábban két dalt is megmutattunk, most pedig itt a harmadik, amelynek Judge, Jury and Executioner a címe. A szám egy kicsit radioheades és hasonlít Yorke szólóanyagaira, azzal a különbséggel, hogy a basszusgitárt most Flea pengeti a Red Hot Chili Peppersből, a másik gitáros Nigel Godrich, a Radiohead állandó producere, a doboknál pedig Joey Waronker ül az R.E.M.-ből és Beck együtteséből. Hajtás után az új Atoms For Peace-dal.


rock hír thom yorke flea supergroup atoms for peace



2012.12.05. 12:07 – Lángoló Gitárok

Februárban jön Thom Yorke és Flea közös lemeze

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

atoms2.jpgAz eredetileg Thom Yorke szólózenekaraként funkcionáló Atoms For Peace jövőre jelenteti meg első stúdióalbumát, amelyhez most bejelentették a pontos dátumot és megmutatták a borítót is. Az együttesnek tagja még többek között Nigel Godrich producer, aki hosszú évek óta dolgozik együtt a Radioheaddel, a basszusgitáros pedig Flea a Red Hot Chili Peppersből. Az Amok című lemez február 25-én kerül a boltokba, és az eddig megismert dalok - a Default és a What The Eyeballs Did - és Yorke ígérete alapján rendes számok lesznek az albumon, nem csak 10 perces kísérletezgetős elszállások. A Radiohead frontembere szerint remekül összecsiszolódtak a The Eraser játszása közben, és jövőre mindenképpen koncertezésbe szeretnének kezdeni. A hajtás után megmutatjuk a készülő lemez dallistáját.


rock hír thom yorke flea supergroup atoms for peace



2012.11.05. 15:40 – Lángoló Gitárok

Új metál supergroup a láthatáron

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

puciato_cavalera.jpgA Max Cavalera Soulfly-főnök vezetésével új metál supergroup alakult, amiben rajta kívül még Greg Puciato Dillinger Escape Plan-énekes, Troy Sanders Mastodon-énekes-basszusgitáros és Dave Elitch volt Mars Volta-dobos szerepel. Cavalera egy rádióinterjúban azon örvendezett, hogy Sanders beszállásával egyszerre három frontembere is lesz a projektnek, amihez hasonlóra ritkán van példa, (bár pont a Mastodonban van három énekes, de ez csak kötözködés a részünkről). A frontember állítása szerint hasonló attitűddel próbálnak meg új hanganyagot készíteni, mint annak idején az ipari metálos Nailbombbal, kevés időt szánnak a dalok írására és rengeteg csináld magad-elemet szeretnének beleilleszteni a zenébe. A formáció decemberben kezd hozzá a számok kitalálásához és már januárban szeretnének stúdióba vonulni. Egyedül már csak a neve hiányzik az elég veretes névsorral rendelkező supergroupnak. (A fenti képen Puciato és Cavalera sétálgatnak valahol Amerikában.)


metál hír soulfly mastodon mars volta supergroup max cavalera dillinger escape plan troy sanders greg puciato



2012.06.29. 13:50 – Lángoló Gitárok

Lesz új Tomahawk-album

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

tomahawk-band.jpg2000-ben alakult az eklektikus rockban utazó Tomahawk supergroup, amelynek olyan tagjai vannak, mint Mike Patton (Faith No More), Duane Denison (Jesus Lizard), Trevor Dunn (Melvins) és John Stanier (Battles). A meglehetősen illusztris társaság januárban adja ki a negyedik nagylemezét, a sokatmondó Oddfellowst, ami 6 év után az első stúdióalbumuk lesz. A lemez munkálatai egyébként a Black Keys énekes-gitárosának, Dan Auerbachnak a stúdiójában zajlanak. Mielőtt mutatnánk belőle egy kis ízelítőt, kicsit elkanyarodjunk el Duane Denison és a Jesus Lizard felé. A gitáros nemrég a Rolling Stone-nak nyilatkozott, amiben elmondta, bármennyire is örült, hogy a '99-ben feloszlott zenekarával 10 évvel később újra összeálltak egy turnéra, sajnos sehogyan se tudta meggyőzni volt társait egy esetleges új stúdiófelvételről. Denison még arról is beszélt, hogy a többiek szívesen folytatnák a koncertezést, amire ő annyi kikötést tett, hogy kizárólag akkor, ha új számokat is játszanak. Mivel ehhez nem volt kedve rajta kívül senkinek, így nem valószínű, hogy a közeljövőben bárki is láthat Jesus Lizard fellépést. A készülő Tomahawk nagylemez kedvcsináló előzetese viszont a hajtás után megtalálható.


rock hír tomahawk mike patton experimental supergroup jesus lizard



süti beállítások módosítása