2017.08.30. 13:09 – Magyar Ádám

Melyik a legbalhésabb nemzet a Szigeten? – Interjú Lasz Györggyel, az In-Kal Security vezetőjével

Sziget 25

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

lasz1.jpg

Van egy ember, aki ott volt az összes eddigi Szigeten. A legtöbben semmit sem tudunk róla, pedig ő az, aki reggel hatkor végigmegy a koncerthelyszíneken és lezárja őket, hogy aztán három-négy óra alvás után újra nekiálljon egy kétezer fős csapat irányításának. Ő Lasz György az In-Kaltól, aki abszolút nyíltan és őszintén mesélt nekünk a munkájuk során tapasztalt érdekes esetekről, a legbalhésabb nemzetekről, egy múltbéli túlkapásról, na meg arról, hogy hogyan változtatta meg a terrorizmus az őrző-védő cég feladatait a legnagyobb hazai fesztiválon.
(Fotók: In-Kal Security Events Kft. és sziget.hu)


interjú sziget lasz györgy sziget2017 in-kal



2017.08.20. 13:31 – m.adi

Túl keményen buliztunk, és ennek rossz vége lett – Two Door Cinema Club-villáminterjú

Sziget 25

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

img_9716.JPG

Összesen hat percük volt a Two Door Cinema Club tagjainak szigetes koncertjük előtt interjút adni, viszont legalább mindhárman eljöttek, így Alex Trimble énekes, Kevin Baird basszusgitáros és Sam Halliday gitáros együtt mesélte el, mi vezetett a banda csaknem feloszlatásához, hogyan hatott rájuk az indie rock hanyatlása, és miben más legújabb lemezük, mint az első kettő. Sziget-interjúk, negyedik rész.
Fotók: Kozmári Attila


interjú sziget two door cinema club sziget2017



2017.08.20. 11:11 – m.adi

A Brexittel hagytuk, hogy a rasszista idióták lábon lőjék magukat – alt-J-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


A Sziget utolsó napjára is jutott egy interjúnk, méghozzá az angol alt-J-nek a fenti képen balról látható két tagját, Gus Unger-Hamilton szintist és Joe Newman énekest kérdeztük meg többek között arról, hogy egy fesztivál vagy egy klubkoncert passzol inkább a zenéjükhöz, hogy mi aggasztja őket legjobban ma a világban, és hogy egyáltalán popzenét csinálnak-e még, vagy már valami mást. Sziget-interjúk, ötödik rész. 


interjú sziget alt-j sziget2017



2017.08.19. 11:11 – m.adi

Amikor álmos vagy, akkor jön elő az agyad furcsa része – Glass Animals-interjú

Sziget 25

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nagyon kedves és közvetlen, na meg egy kicsit elvarázsolt ember Dave Bayley, a Glass Animals frontembere. Vagy legalábbis annak tűnt szigetes beszélgetésünk alkalmával, ahol például arról mesélt, hogy szerinte mire hasonlít igazából a fesztivál, mikor lehet a legjobban dalokat írni, és hogy melyik zenekar alapján alakították ki a csapat színpadi produkcióját. Sőt, az is kiderült, hány magyar szót sikerült megtanulnia az énekesnek eddigi három magyarországi fellépésük alatt. Sziget-interjúk, harmadik rész. (Fotó: Glass Animals Facebook)


interjú sziget glass animals sziget2017



2017.08.18. 11:15 – m.adi

A koncertezés fogalma alapvetően tök átlagosnak hangzik– Crystal Fighters-interjú

Sziget 25

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

img_9529.jpg

Idén lett tíz éves korunk egyik legjobb hippizenekara, a Crystal Fighters, ami szokás szerint ebben az évben is nagyon jó bulit csinált a Szigeten. A koncert előtt kiértékeltük Sebastian Pringle énekes-gitárossal és Graham Dickson gitárossal az elmúlt évtizedet és a világ jelenlegi helyzetét is, valamint beszélgettünk a zenekar tavaly megjelent harmadik lemezéről. Emellett az is kiderült, melyik magyar márkát szeretik a legjobban a srácok.
(Fotó: Kozmári Attila)


interjú sziget crystal fighters sziget2017



2017.08.17. 15:03 – m.adi

Régen sci-fiket írtak az emberek, most meg benne élünk egyben – Kasabian-interjú Serge Pizzornóval

Sziget 25

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

img_8896.jpg

Elhozta hatodik stúdióalbumát is a Szigetre a Kasabian, mi pedig beszélgettünk egy kicsit a For Crying Out Loud összes dalának írójával és a zenekar egyik frontemberével, Serge Pizzornóval. Többek között az új lemezről és arról, hogy idén ők voltak az egyetlen headliner a fesztiválon, ami gitárzenét játszik, de még Trump is szóba került. Sziget-interjúk, első rész. (Fotók: Kozmári Attila)


interjú sziget kasabian serge pizzorno sziget2017



2017.08.16. 17:09 – m.adi

alt-J-vel, Interpollal és Búzadarával zárt a Sziget

Sziget 25

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

img_9793.JPG

Elég visszafogott nappal zárt a 2017-es Sziget Fesztivál, de azért elcsíptünk pár jó koncertet, a Magyarországon még soha nem látott The Kills-re és az újra az első lemezével turnézó Interpolra nem nagyon lehetett panasz, és még az alt-J is rendben volt ezúttal. Birdy-nek viszont túl nagy volt a nagyszínpad, az End Show pedig nem túl meglepő módon fájdalmasan prosztóra sikerült. Még jó, hogy rögtön utána meglestük Dubem K kedvesen amatőr fellépését, na meg voltunk Motorpsycho-n és Shygys-on is.
Fotók: Kozmári Attila


fesztivál sziget interpol birdy alt-j sziget2017 dubem k



2017.08.15. 15:59 – m.adi

Ez most a maximum, amit a Sziget nyújtani tud

Sziget 25

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

img_9836.JPG

Délután négytől hajnal háromig buliztunk az idei Sziget talán legerősebb napján, és közben megnéztük a kellemesen langyos George Ezrát, az ígéretesnek tűnő Glass Animalst, az öt év után tök jó koncerttel visszatérő Two Door Cinema Club-ot, a semmi újat nem virító Major Lazert, a király hangulatot csináló Mac DeMarco-t, és még heringpartyn is voltunk Flume jóvoltából. Sőt, láttunk két fellépőt a világzenei színpadron, egyet pedig a Music Boxon is. Sziget 2017, koncertek, hatodik nap. 
Fotók: Kozmári Attila


fesztivál sziget major lazer two door cinema club Flume mac demarco george ezra glass animals sziget2017



2017.08.14. 17:21 – m.adi

Tömény romantika és lakossági elektró a nagyszínpadon

Sziget 25

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

img_5856.JPG

Két bejáratott, és két új zenekarról szólt a Sziget ötödik napja, hiszen a White Lies és a Hurts nem először hozza már el szép szerelmes számait Magyarországra, az Allah-Las és a zenekarnak mondjuk nem nevezhető The Chainsmokers viszont abszolút kurrens előadónak számít manapság. Az előbbi ráadásul a Sziget egyik legjobb koncertjét adta, de a többiről is elmondjuk, hogy milyen volt. És Bror Gunnar Janssonról is, aki bebizonyította, hogy a legjobb bulik a Szigeten sokszor a legkisebb helyszíneken vannak.
Fotók: Juhász Dorottya


fesztivál sziget hurts white lies allah-las sziget2017 pretty reckless the chainsmokers



süti beállítások módosítása