utolsó bőr lehúzása az idei Szigettel kapcsolatban

Na most mi is van a rockzenével a Szigeten?

2014.08.21. 17:11 - Gnosis

Az Indexen megjelent Gerendai Károly-interjúban van egy, a rock/metal tábort telibe találó kérdés és válasz

A Hegyalját idén már meg sem tartották és a Szigeten sincs már egy ideje metálsátor. Hogy lehet, hogy senki nem akarja már kiszolgálni a rockot, metált szerető közönséget, amikor a Sziget honlapján is ilyen zenéket kérnek, sőt követelnek a legtöbben?

Szerencsére vannak azért még jó rockfesztiválok is, de én magam sem éppen dj-ket képzeltem a Szigetre, amikor az első fesztivált megálmodtuk. De azt kell, hogy mondjam, hogy sajnos egyre inkább csak egy hangos kisebbség vagyunk: az idei Sziget két legkevesebb embert vonzó napja a Korn és a Blink 182 fellépésének napja lett, ami azért elég jól mutatja, hogy hiába követelik nagyon sokan tőlünk a kemény zenét, aztán a végén jóval kevesebben jönnek ki ezekért a fellépőkért, a más műfajokhoz képest.

Első olvasatra csak az jön le ebből, hogy hiába minden, bármit is próbálunk, akárhogy csűrjük és csavarjuk, a Szigetre egyszerűen nem való a rock/metal mert hát látod, itt volt a Korn és a Blink 182 és a leggyengébb nézőszámú napokat produkálták nagyszínpadosként. Ezt el is kell fogadnunk, nem feltételezzük, hogy Gerendaiék hazudnának a látogatottságszámot illetően, azt viszont érdemes átgondolni, hogy egy olyan érveléssel támasztja alá mindezt, ami sajnos enyhén kikezdhető.

tovább

35 komment Címkék: vélemény rock metál fesztivál sziget

Pénteken Szigetfilm-premier a Corvintetőn

2014.08.21. 12:22 - m.adi

Most pénteken, a Corvintetőn látható először a nagyközönség számára a sokszor Szigetfilmnek hívott Free Entry című alkotás. A Budapest Rooftop Cinema a vetítés mellé bulit is szervez, a film után Deutsch Gábor játszik deephouse, garage dj-setet a Keep Cool & Dance Slow mottó keretében. Ő egyébként több számot is készített a filmhez, és a sound-design is az ő munkája. Az estére a belépés ingyenes.

tovább

2 komment Címkék: sziget hír

Ez egy luxusszálloda - Ezért jön ennyi külföldi a Szigetre

2014.08.20. 11:24 - Magyar Ádám

A Szigeten évről évre egyre több a külföldi vendég. Még akkor is, ha idén egész sok magyar hangot is lehetett hallani a fesztiválon járkálva az előző évekhez képest. Kíváncsiak voltunk arra, hogy miért választják ennyire sokan Európa fesztiváljai közül épp a Szigetet, ezért az utolsó napon végeztünk egy nem reprezentatív, mini-közvéleménykutatást, amely során három kérdést tettünk fel nekik:

tovább

36 komment Címkék: fesztivál sziget sziget2014

Sziget 2014

Rasszista parasztvakítás - Sziget, utolsó nap

2014.08.18. 17:03 - Lángoló Gitárok

A Sziget nyereséges lett. Több tízezer jegyet adtak el a nullszaldó felett, és látogatórekord is dúlt a csütörtöki 85 ezer látogatóval. Azon lehetne vitatkozni, hogy elbír-e ennyi embert egyszerre a rendezvény, meg azon is, hogy kellenének még helyszínek (rockszínpad, partyaréna), de tény, hogy ez egy sikeres buli volt, ahol legtöbbször mi is jól éreztük magunkat. Például az utolsó nap koncertjein. (Galériák: Martin Wanda, címlapkép: Mohai Balázs )

 

tovább

6 komment Címkék: fesztivál sziget nofx the kooks outkast calvin harris sziget2014

Sziget 2014

Már mi is unjuk a Prodigyt - Sziget, negyedik nap

2014.08.17. 15:55 - Lángoló Gitárok

A Prodigyt egész egyszerűen képtelenek vagyunk kihagyni, ha itt lépnek fel. Vagyis eddig képtelenek voltunk. De most túlcsordultunk. (Fotók: Martin Wanda)

tovább

6 komment Címkék: sziget prodigy crystal fighters jagwar ma sziget2014

Ezt hallgasd ma a Szigetre készülve #7

2014.08.17. 11:23 - m.adi

Sajnos nagyon gyorsan elérkezett a fesztivál utolsó napja, ezzel együtt pedig az utolsó playlist is a nap legfontosabb fellépőivel, rekordhosszúságban. Az igazán nagy nevek elfogytak egy kicsit így vasárnapra, a listát indító Outkast persze mindenképpen az, aztán pedig sok jó zene következik közepesen ismert előadóktól. A gitárzenét képviseli az NOFX, az INVSN, a Triggerfinger és a Kooks, de elég sok elektronikus zene is felfért a listára, például La Roux vagy Calvin Harris jóvoltából. Rajtuk kívül a lista végén szerepel egy külön blokk az A38 mai elektro fellépőiből, itt hallható a Mount Kimbie, Borgore, a Black Sun Empire, és a Darkside. A világzenét ezúttal Winston McAnuff és Fixi képviseli, akik a reggae-t a francia sanzonnal keverve teremtettek újfajta hangzást, a magyar előadók közül pedig Péterfy Bori és a Tudósok szerepel a playlistben. Jó készülődést az utolsó bulira!


Szólj hozzá! Címkék: sziget playlist

Ezt hallgasd ma a Szigetre készülve #6

2014.08.16. 12:27 - m.adi

 Hiába esik az eső már két napja, az idei Szigeten nagyon sokan vannak, és szombat lévén ez valószínűleg ma sem lesz másképp. Aki otthonról megy, és szeretne kicsit felkészülni a nap fellépőiből, azoknak szokás szerint ma is összeraktunk egy playlistet. A várható tömeg mondjuk nem is csoda, hiszen a mai lineup kiváló, a Prodigy pedig sok magyar napijegyest is bevonzhat. Természetesen ők is szerepelnek a listán, ami a Madness-el indul, és a ma különösen erős A38 színpad felhozatalára épít. Innen szerepel a playlisten a Crystal Fighters, a BossHoss egy nagyon jó számmal, a Wild Beasts nevű angol banda, a Jagwar Ma és a Starlight Girls. Utóbbi zenekaroknak köszönhetően a playlist közepe egy kicsit elszállósra sikeredett a kezdetéhez és a végéhez képest, ahova még egy kis metal is befért a Subscribe-nak köszönhetően. A nagyszínpadról itt van még a Bombay Bicycle Club és a Punnany Massif is a tavalyi Sziget-himnusszal, a magyar fellépők közül pedig az előzőkön túl a PASO és a Budapest Bár egy-egy dalát is meghallgathatjátok, ha elindítjátok a lejátszást.


Szólj hozzá! Címkék: sziget playlist

Sziget 2014

Macklemore, kétszer is - Sziget, második nap

2014.08.15. 15:28 - Lángoló Gitárok

Amíg valamit ki nem találunk arra, hogy hogyan jussunk be az állandóan telt házas A38 sátorba, addig csak szabadtéri koncertekről írunk. Alább a csütörtöki adag. (Galéria: Martin Wanda)

tovább

4 komment Címkék: fesztivál sziget lily allen koncertbeszámoló bastille sziget2014 macklamore and ryanlewis

Ezt hallgasd ma a Szigetre készülve #5

2014.08.15. 12:14 - m.adi

Nagyon gyorsan telik az idő, máris eljött a fesztivál ötödik napja, ami azt jelenti, hogy nemsokára vége, pedig még éppen hogy csak elkezdődött. Ez szomorú, de azért ezúttal is összeraktunk nektek egy jó kis playlistet azoktól az előadóktól, akik a mai nap során színpadra lépnek. A listát a Korn és a Band of Skulls foglalja keretbe, előbbi a nagyszínpad esti headlinere lesz, utóbbi pedig hatkor kezd az A38 sátorban. Rajtuk kívül fellépnek olyan, már régóta a pályán lévő előadók, mint a Manic Street Preachers vagy Kelis (ő szintén az A38 sátorban), de a nagyszínpadon láthatjuk ma CeeLo Green és a Fantastischen Vier koncertjét is. A frissebb nevek közül érdemes kiemelni a Palma Violetset, de a Klaxons is új albummal érkezik a fesztiválra. A listán a hazai előadókat a Ladánybene 27 és az Alvin és a Mókusok képviseli, ami ezúttal unplugged koncertet fog adni a magyar zenei színpadon. A fiatal amerikai rapperhölgyet, Angel Haze-t majdnem elfelejtettem, de persze ő is helyet kapott a listán, a Világfalu Színpadról pedig a rock and rollt és a latin zenét keverő The Sexican került be, ahol egyébként ma több hazai fellépőt is láthatunk majd. Úgyhogy nincs is más hátra, mint elindítani a lejátszást, és felkészülni a bulira.


Szólj hozzá! Címkék: sziget playlist

Sziget 2014

Durván nagy tömeg - Sziget, első nap

2014.08.14. 14:13 - Lángoló Gitárok

A Sziget első hivatalos napján akkora tömeg gyűlt háromegyed hatra a nagyszínpad el, amekkora egy hétvégi főzenekaron szokott lenni. Alább olvasható mire mulattunk szerdán. (Fotó is van sok, olyan is amiről nem írtunk, például Jake Buggról vagy Miles Kane-ről. Készítette őket Martin Wanda.)

tovább

Szólj hozzá! Címkék: fesztivál sziget placebo koncertbeszámoló aradszky lászló skrillex imagine dragons

Ezt hallgasd ma a Szigetre készülve #4

2014.08.14. 12:39 - m.adi

Egy kicsit később érkezik ma a szigetes playlist, aminek az az oka, hogy kulcs nélkül próbáltam meg hazamenni, de most végre itt van, úgyhogy aki még készülődik, az be tudja rakni. A listán leginkább az látszik, hogy ez a pop napja lesz a fesztiválon, igazán rockos fellépőt nem találni a legnagyobb nevek között. Ebből végül egy hullámzó lendületű playlist lett, az elején nagyobb rádióslágerekkel, és időnként nagyon aktuális nevekkel (itt Macklemore-ra és a Bastille-ra gondolok elsősorban), aztán egy kis lassítással főleg A38-as fellépők részéről. Ebben a blokkban kap helyet Bonobo és Fink mellett a nagyszínpados Mary PopKids is. Ezután visszafordulunk a pörgősebb zenék irányába, először csak finoman Lily Allennel, aztán pedig a nap magyar fellépői közül az Intim Torna Illegállal, az Irie Maffiával és a Supernemmel. Zárásként pedig a Világfalu Színpadot indító Russkaja Wake Me Up-feldolgozását hallhatjátok, ami természetesen sokkal jobb, mint az Avicii-féle verzió.


2 komment Címkék: sziget playlist

Sziget 2014

A Queens Of The Stone Age megcsinálta - Sziget, nulladik nap

2014.08.13. 13:28 - Lángoló Gitárok

Kedden már végképp olyan volt a Sziget, mintha teljes üzemben menne, pedig hivatalosan nem, ez is csak a nulladik nap volt. Itt nem késtünk le semmit, sőt, a történelem egyik legjobb szigetes koncertjét láttuk.

tovább

2 komment Címkék: fesztivál sziget koncertbeszámoló queens of the stone age deadmau5 ska-p brody dalle sziget2014



Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok
  Google+