2016.09.19. 18:59 – Lángoló Gitárok

Thy Catafalque – Meta (és Sgúrr) - lemezkritika

thy_catafalque-x123-small-2016-gyongyi_kudlik_1.jpg

Az internet megölte az internetes lemezkritikákat. Ma már másfél percbe telik megtalálni a legfontosabb háttér-információkat, öt perc letölteni a teljes albumot, egy óra múlva már meg is van az első benyomás, két-három héttel vagy hónappal később pedig a komolyabb vélemény. Minek olvasgatni vadidegen emberek érdektelen okoskodását? Ez nekünk, akik írogatással kötik le a felesleges energiájukat, nem jó, kivéve néhány esetben – mint például a Thy Catafalque új albumánál.


meta kátai tamás thy catafalque lemezkritikák sgurr



2016.09.08. 16:00 – Gnosis

Itt az új Thy Catafalque-album!

Lángoló Premier

thy_catafalque-x123-small-2016-gyongyi_kudlik_1.jpg

A neve alatt kiadott szólóalbuma és a Neolunar-project után Kátai Tamás idén a Thy Catafalque-diszkográfiáját is növeli eggyel: szeptember 16-án jelenik meg a soron következő lemez, Meta címmel. Hat vendégénekes (és természetesen maga Kátai) lesz hallható rajta, nevezetesen Lédeczy Lambert (Ahriman, Tyrant Goatgaldrakona), Kónya Zoltán (Gire), Tóth Balázs (Casketgarden), Tóth Ági, Vasvári Gyula (Perihelion) és Bakos Attila. Utóbbi pl. egy, még a Rengeteg lemez idején készült, de arról lemaradt dalban. A 66 perces, 9 dalos nagylemez borítóját pedig egy bolgár ikonfestőnő készítette, ami eredetileg egy 36x36-os olajfestmény. A teljes album először nálunk hallgatható meg, a kattintás után:


thy catafalque lemezpremier



2016.07.19. 16:00 – Gnosis

Kátai Tamást most dobtuk ki az ajtón, erre bemászott az ablakon - Thy Catafalque-dalpremier

Lángoló Premier

thy_catafalque-x123-small-2016-gyongyi_kudlik.jpg

Kátai Tamás nem ismer kegyelmet. Idén már a harmadik nevéhez köthető lemez jelenik meg. Az évet a saját szóló albumával nyitotta (kritika róla itt) majd azt követte a Neolunar project és most itt a friss Thy Catafalque-lemez, aminek utoljára tavaly jelent meg szintén albuma. Bár a Tool lenne fele ilyen termékeny! Na de lássuk, milyen is lesz ez az új, szeptember 16-án megjelenő lemez, ami a sokat sejtető Meta címet kapta.


metal kátai tamás thy catafalque dalpremier



2016.05.01. 10:00 – Gnosis

Edinburgh-ban réveteg a köldöknézés - Kátai Tamás-albumpremier

Lángoló Premier

13064493_266945593647804_6969106651650114557_o.jpg

Törjön össze minden szív: akik egy új Thy Catafalque albumot vártak Kátai Tamástól, azok most nagyot fognak csalatkozni.A TC-nél már évek óta szokásos stúdiózás-lemezkiadás-fotelben ülés körforgást megszakítva Tamás egy szólóalbumot jelentet meg 11 évvel az Erika szobája után, Slower Structures címmel. A lemezt az orosz GS Productions gondozza, 100 darab kézzel sorszámozott digipak CD készül, úgyhogy ha fanatikus rajongó vagy irány a rendelés.


ambient makó kátai tamás thy catafalque szólóalbum lemezpremier



2015.10.07. 16:00 – Gnosis

Itt a Thy Catafalque új nagylemeze

Lángoló Premier

yx94djitjjjklddfpptshw5pe78bavhzxrmkad9diqu.jpg 

Objektív:

  • az új Thy Catafalque-album (már a hatodik a sorban) október 16-án jelenik meg a Season Of Mist kiadónál, Sgùrr címmel
  • a kilencszámos lemezen a párperces dalok mellett vannak tíz perc feletti tételek is
  • sem Tóth Ágnes, sem Bakos Attila nem szerepel a lemezen
  • a zenei anyag bő egy éve elkészült már, de csak most adják ki
  • Kátai Tamás javában írja az új lemez anyagát

Szubjektív:

  • pár albummal és évvel ezelőtt az egyik ismerősöm azt nyilatkozta a TC-ről, hogy bár nem unja a zenét, de kb. előre meg tudja mondani, mikor milyen váltások lesznek, mikor jön be az ének az adott dalba stb.-stb.
  • lássuk be, egy avantgárd zenénél ez nem feltétlenül dicséret
  • szerintem az ismerősöm csak irigy volt
  • elsőre szürkébb a lemez, mint a korábbiak, többszöri meghallgatás után jóval kellemesebb és árnyaltabb, de szelídebb, kevésbé lélekbemarkoló
  • és még így is veri az idei metallemezek többségét
  • csináljátok utána!

Fakultatív:


kátai tamás thy catafalque lemezpremier



2015.08.19. 16:00 – Gnosis

Alföldi kozmosz - Thy Catafalque-dalpremier

Lángoló Premier

kta.jpg

Október 16-án jelenik meg a Thy Catafalque legújabb, Sgùrr (skót gael nyelven nagy hegyet jelent, hegyes tetővel) című nagylemeze. A kilenc számos és szűk egy órás játékidejű kiadvány dupla bakeliten és állítólag különleges digibook cd formátumban (36 oldalas booklettel, benne Kátai verseivel és saját készítésű fényképeivel) lesz kapható hamarosan és az Alföldi Kozmosz ígérkezik a legkönnyedebb és barátságosabb tételnek, a többi szám valójában blackmetalosabb és tüskésebb lesz a Sgùrr-on. A lemez egyébként már egy évvel ezelőtt elkészült, de a kiadói bénázások miatt csak most tudja a Season Of Mist megjelentetni. A Mester azóta molyolgat pár új számon is, úgyhogy a rajongók tovább rajonghatnak, de koncertre továbbra se számítsanak. Utazás az Alföldi Kozmoszba:


hír kátai tamás thy catafalque dalpremier



2014.05.21. 10:23 – Gnosis

Ingyenes az Erika szobája

Kátai Tamás-újrakiadások

Gort - Namtar - Towards Rusted Soil - Gire - Front Cover 800.jpg

Kátai Tamás, zeneíró lángelme, a Thy Catafalque oszlopos tagja, a Gire ex-bárzongoristája ingyenesen letölthetővé tette az Erika szobája című súlyos gitárzenét (sőt egyáltalán a gitárt is) nélkülöző lemezét a bandcamp oldalán. Maga az album egy emelkedett, kissé szomorkás ambientes zenét tartalmaz, Tamás magas színvonalú költeményeivel. Az apropót ehhez a 2005-ben megjelent szólóalbumhoz az adja még, hogy cd formában (100 példány!) hamarosan újra kiadják a lentebb látható új borítóval.


hír gire kátai tamás erika szobája thy catafalque gort namtar tower rusted soil



2012.11.27. 14:35 – Lángoló Gitárok

Gire- és Thy Catafalque vinyl újrakiadások

Thy-Catafalque-2011-11-Horizontal.jpgNem csak az első és egyetlen, 2007-es Gire-nagylemez, hanem az utolsó három Thy Catafalque-album, a 2011-es Rengeteg, a 2009-es Róka hasa rádió és a 2004-es Tűnő idő tárlat is megjelenik dupla vinyl formátumban jövőre a finn Blood Music gondozásában, limitált példányszámban. A Blood Music olyan kísérletező, haladó szellemű zenekarok munkáit jelenteti meg, többnyire bakeliten, mint a Strapping Young Lad, Ihsahn, a Sigh, a Lykathea Aflame, az Abigail Williams vagy a kultikus Maudlin Of The Well. Az új Thy Catafalque album egyébként szintén jövőre várható, elvileg a Season Of Misten keresztül, de a lemez még nincs kész. Kátai Tamás cuccait (merthogy nagyrészt ő áll a két csapat mögött) mi is nagyon szeretjük, ide kattintva elérhető az összes írásunk róla.


metál black death gire thy catafalque



2012.03.28. 15:50 – Lángoló Gitárok

A Metal Storm szerint a Rengeteg a legjobb

Február elején írtunk róla, hogy jelölést kapott a Thy Catafalque legutóbbi nagylemeze az idei Metal Storm Awardson az év legjobb avant-garde/experimental metál-albuma kategóriában. Nos, végül a szavazást nem sikerült megnyernie a lemeznek, viszont a második hely így is összejött, nemrég pedig a Metal Storm csapata közzétette, hogy ha ők lettek volna a szavazó közönség helyében, szerintük kiknek kellett volna nyerni, ők pedig már a tavalyi év legjobb lemezének választották a Rengeteg című albumot avantgarde/experimental kategóriában. A Rengetegről egyébként annak idején itt mondtuk el a véleményünket, ami nagyjából röviden annyi, hogy szerintünk is egy remek lemez.


metál hír díj thy catafalque metal storm awards



2012.02.03. 09:00 – Lángoló Gitárok

Metal Storm Awardsot nyerhet a Thy Catafalque

Jelölést kapott a Thy Catafalque legutóbbi nagylemeze az idei Metal Storm Awardson az év legjobb avant-garde/experimental metál-albuma kategóriában. A Metal Storm a világ egyik legnagyobb metál webzine-je, ami minden év februárjában tartja a voksolást az elmúlt év legkiemelkedőbb lemezei között több ezer szavazó részvételével. Ide kattintva mindenféle kategóriákban lehet kiválasztani a legjobbakat február végéig. Aki ezek között nem szavaz a hazai Thy Catafalque Rengeteg című nagyszerű lemezére, nem a barátunk.


metál hír thy catafalque metal storm awards



2011.11.14. 10:00 – SCs

Ahol a rend a lüktetés – Thy Catafalque-lemezkritika

Thy Catafalque – Rengeteg
(Season Of Mist)

Aki a szikár információkra kíváncsi a Thy Catafalque új lemezével kapcsolatban, ebből a beszélgetésből nagyjából mindent megtudhat. A Rengeteg a Róka Hasa Rádió vonalát folytatja, csak még inkább dalközpontú. Nincs rajta Köd utánam-szerű „sláger”, de tobzódik az emlékezetes (ének)dallamokban, amelyek többsége egyértelműen népzenei ihletésű, szép. És ennyi. Konkrét dolgokról az alábbiakban nem nagyon esik szó, tényekkel lehetetlen elmagyarázni, mitől a Rengeteg az év legjobb lemeze.

Szerintünk: (5/5)
Szerintetek: (4,7/5)

lemezkritika folk rock metál black death thy catafalque ezt hallgasd



2011.11.11. 11:11 – SCs + HB

Tamás a rengetegben - Thy Catafalque-interjú


Mágikus dátummal, 2011. november 11-én jelenik meg a Thy Catafalque új nagylemeze, a Rengeteg, immár egy komoly külföldi kiadónál. A nagy eseményt a magunk módján ünnepeljük, mert megérdemli. Az alábbi, némileg rendhagyó interjúformában A-tól Zs-ig egy-egy szót adtunk meg, amire Kátai Tamás, a jelenleg egytagú Thy Catafalque egyetlen tagja asszociációs képességeit megcsillogtatva reagált valamit. Ahol pedig nem csillapította kíváncsiságéhségünket, ott pótkérdéssel terelgettük őt a helyes irányba.


interjú folk metál black death thy catafalque