2017.12.04. 14:22 – Kovács.Attila

Könnyes szemmel hallgattuk az új Morbid Angel-lemezt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

makd.jpg

Kifejezetten érdekes megfigyelni, ahogy a Morbid Angel a death metal atyaúristeneiből egy kifejezetten megosztó zenekar pozíciójába manőverezte magát összesen két lemezzel. A csapat táborának konzervatívabb fele egy emberként hányt be a hat évvel ezelőtti Illud Divinum Insanus kísérletei hallatán, széteffektezett diszkós szarnak értékelve az albumot, jórészt David Vincent énekes nyakába varrva a fiaskót. Persze voltak olyanok is, akik zseniális, tabudöntögető mesterművet emlegettek, és nyilván mindkét halmazban akadtak olyanok, akik végig sem hallgatták a művet. Aztán Trey Azagthoth zenekarvezető-gitáros szokásosan öntörvényű módon visszahozta a zenekar "másik" frontemberét, Steve Tuckert, aki bőszen neki is állt nyilatkozgatni arról, hogy vele márpedig csak death metal album készülhet. A Kingdoms Disdained az is lett, aminek eredményeképpen most tovább osztódtak a szekértáborok.


kritika death metal lemezajánló morbid angel ezt hallgasd trey azagthoth steve tucker scott fuller



2016.09.09. 10:34 – Nihil_AK

Metallica másképp - Húsz éve jelent meg kislemezen a Hero of the Day

Napi könnyű

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

metallica_load_era_3.jpg

Szeptember 9. Megkezdődik az egri vár ostroma. Az Egyesült Kolóniák nevet változtat Egyesült Államokra. Először száll fel a helikopter, Asbóth Oszkár találmánya. Megszületik Latinovits Zoltán, Otis Redding, Hugh Grant, Adam Sandler és Péter Szabó Szilvia. Meghal idősb Peter Brueghel, Stephane Mallermé és Máté Péter. Megjelenik kislemezen a Hero of the Day, a Metallica Load albumának második klipdala.


dal napi metallica anton corbijn jubileum load bob mould hüsker dü kislemez napi könnyű hero of the day trey azagthoth



süti beállítások módosítása