2013.01.14. 11:26 – Rácz Mihály

Minden a helyén van - VHK-lemezkritika

Ez történt még 2012-ben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

VHK - Veled haraptat csillagot
(Szerzői/Stereo)

Amikor a nagy három órás Pecsabeli visszatérést követő évben, azaz 2010-ben kijött a Vágtázó Életerő VHK-idéző albuma, már lehetett tudni, hogy az új fejezet első bekezdéseit faljuk, és kiderült, hogy jó nekünk. A piár szöveg szerint most 2012 végén 13 év után jött ki az új Vágtázó Halottkémek stúdióalbum, de hát ennél a bandánál ez azért másképp működik, a koncertlemezeik is legalább részben új anyagokat tartalmaznak, de mindegy is, nem erre fókuszálunk. Illetve annyiban igen, hogy az Életerő-album volt a valódi visszatérés, új verziókkal, tehát vizsgálatunk tárgyát képezi, ráadásul nagyon jól sikerült, én például két dalt róla (Örökkévalóság, Fénysuhamlás) mindenképpen hozzásorolok a nagy klasszikusokhoz. Nagyjából ugyanabban a felállásban készült, mint a 90-es évek végi korszak anyagai, és mint ez az új. Némi átrendeződés azért történt, egyrészt a tragikusan fiatalon elhunyt Boli helyett Köles Vazul üstdobol, és a dobszerkó mögött is történt csere, most Király Zoltán a poszt felelőse. A többiek természetesen - azaz Grandpierre Attila, Mestyán Ádám, Molnár Lujó, Németh László Fritz és Soós Lajos Szónusz - a helyükön vannak és együtt írták meg ezt a lemezt.

Szerintünk: (5/5)
Szerintetek: (3,5/5)

lemezkritika folk punk rock vhk vágtázó halottkémek vágtázó életerő ezt hallgasd



2012.10.15. 13:44 – Lángoló Gitárok

Hamarosan veled haraptat csillagot a VHK

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

VHK6_RGB.jpgVeled haraptat csillagot! címmel, 13 év szünet után, november elején jelenik meg a VHK új stúdiólemeze, igaz ez már Vágtázó Életerő név alatt. Mivel nemsoká lesz dalpremier is lesz itt a Lángoló Gitárokon, így ennél többet most nem árulnánk el az anyagról, de azért vigasztalásképpen bemutatjuk a lemez trailerét itt a hajtás után.


hír exkluzív vhk vágtázó életerő



2012.05.22. 12:00 – Lángoló Gitárok

Akik móresre tanították a halált

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

SzónuszFritz.jpgEzzel a címmel forgatott dokumentumfilmet a Vágtázó Halottkémekről, illetve Vágtázó Életerőről Nagy Júlia. A zártkörű díszbemutatóra május 24-én kerül sor az Urániában, majd a Vágtázó Életerő május 25-én és 26-án duplakoncertet ad az A38-on, ahol mindkét fellépés előtt látható lesz a film. Ennek kapcsán beszélgettünk két legendás halottkémmel, Németh László Fritz gitárossal és Soós Lajos Szónusz hegedűs-basszusgitárossal, ahol még a készülő új lemez is szóba került. Előtte viszont jöjjön a dokumentumfilm trailere.


interjú punk vhk vágtázó életerő



2012.02.14. 08:00 – Lángoló Gitárok

Dupla VHK-koncert az A38-on, filmpremierrel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Május 25-én és 26-án, pénteki és szombati napokon dupla koncertet ad a Vágtázó Életerő (VHK) az A38 Hajón. A zenekar tavaly szeptember óta nem állt színpadon, ráadásul 13 év után újra stúdióba vonulnak, az új lemezüket pedig már a megjelenés előtt finn és német kiadók menedzselik. Az album dalaiból is játszanak majd a hajón, ahol különleges meglepetésként levetítik a VHK történetét bemutató hetvenperces, Akik móresre tanították a halált című, Nagy Juli által rendezett dokumentumfilmet is. Természetesen mindkét este lesz vendégzenekar is, 25-én a Grand Mexican Warlock, 26-án pedig a Pozvakowski melegíti be a közönséget. Online jegyelővétel itt és itt. Alább egy 2009-es koncertfelvételt is bemutatunk, csak úgy, ízelítőnek.


folk punk rock hír vhk vágtázó életerő



2011.07.06. 13:25 – lánggitár

VHK és Korai Öröm közös koncert ősszel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


A kultikus VHK reinkarnációjának tekinthető Vágtázó Életerő nyolc hónap kihagyás után ismét Budapesten lép fel. A klasszikus dalok persze már elegek ahhoz, hogy komoly embermennyiséget vonzzanak a Dürer Kertbe, de ők még elhozzák Magyarország másik veteránját, a Korai Örömöt is. A szeptember 16-i este központi eleme a "tűz és a magmatikus dobolás lesz." Az ősi erőket megmozgató szabadtéri bulira szeptember 15-ig lehet elővételben megvásárolni a jegyeket. Itt a koncert plakátja:


hír vhk korai öröm vágtázó életerő



2011.03.30. 09:50 – gihi

Pótolhatatlan Halhatatlanság! - Könyv a VHK-ról

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Dudich Ákos: A Vágtázó Halottkémek Életereje – Pótolhatatlan Halhatatlanság!

Az utóbbi években tucatjával jelennek meg magyar nyelvre lefordított zenészek, zenekarok pályafutását bemutató életrajzok, önéletrajzok. Nélkülözhetetlen szerepe van az ilyen könyveknek nem csak a rajongók számára, hanem a magyar zenei kulturáltság kifejlődésében is. De külön figyelmet érdemel, ha egy magyar zenekar kerül fel a könyvespolcra.

Dudich Ákos könyve a magyar (pop)zenetörténet egyik legkiemelkedőbb hatású zenekaráról szól, a zenekarról, akik móresre tanították a halált, kiugrasztották a világösztönt, a semmi kapuin dörömböltek és visszahódították az édent. A Vágtázó Halottkémek több évtizedes története megismételhetetlen, zenéjük egyedi, üzenetük agynyitogató. A zenekar történetének bemutatása során a szerző nem lép elő önjelölt krónikásként, csak a fejezetek elején írja le röviden a témához kapcsolódó háttéranyagot, aztán engedi, hogy a hőskorszakról, a szétválásról és az utódzenekarokról a tagok emlékezzenek meg, egészen a Vágtázó Életerőig, vagyis a jelenig jutva.


kritika könyv folk punk rock vhk vágtázó halottkémek vágtázó életerő



2011.01.28. 12:39 – lánggitár

Minden jegy elkelt a ma esti VHK-IHM-koncertre

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A címben tulajdonképpen minden benne van, de azért itt is leírjuk, hogy akinek még nincs jegye a ma esti Vágtázó Életerő (VHK)-koncertre, ahol a vendég az Isten Háta Mögött lesz, az el se induljon a Dürer Kert felé, mert már ott sem kap majd belépőt. VHK-ról legutóbb itt közöltünk interjút, az IHM új lemezéről pedig itt monduk el a véleményünket.


program ihm vhk isten háta mögött vágtázó életerő



2011.01.26. 12:38 – Dankó Gábor

Leszakadt az ég – Vágtázó Életerő (VHK)-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


Január 28-án a Dürer Kertben együtt lép fel a Vágtázó Életerő néven működő VHK és az Isten Háta Mögött. Mivel az előbbi csapat több tagjához hasonlóan Grandpierre Atilla énekes is huzamosabb ideig külföldre utazik, így őszig biztosan ez lesz az utolsó VHK-koncert. A sámánpunk-zenekar lassan két éve tért vissza kilencéves szünetéből, így az alábbi interjúban az azóta megélt tapasztalatok is szóba kerültek sok más egyéb mellett.


folk punk rock vhk vágtázó életerő



süti beállítások módosítása