2018.10.29. 13:33 – dankógábor

Előadói jogdíjon kaptak össze a Wellhello tagjai

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pár napja már megírták többen is, hogy a bő egy hete kitört, a Wellhello és a kilépett tagok közötti balhé az előadói jogdíjak miatt indult el. Karácson "Flour" Tamás több helyen is nyilatkozta, hogy Bartók Máté, mint rendes zenekari tag tüntette fel magát az egyik dalban, pedig Fluor szerint csak "szépen szaxofonozott a szám végén." Itt érdemes tisztázni, hogy az előadói jogdíjaknak semmi közük a szerzői jogdíjakhoz. Utóbbinál kizárólag Fluor és Csöndör "Diaz" László szerepelnek a szerzők között, és Fluor el is mondta, hogy ezzel minden rendben van. Az előadói jogdíj viszont minden zenésznek jár, aki szerepel az adott felvételen. A kérdés itt az, hogy az adott hangszeres, mint zenekari tag játszotta-e fel a részeit vagy mint session (bér-) zenész. A kettő közötti különbséget általában az szokta jelenteni, hogy kap-e külön díjazást a feljátszásért illetve egyéb koncerten kívüli tevékenységért vagy nem, de természetesen egyedi megállapodás is lehet a zenészek között. Általánosan ha kap, akkor jogilag ő nem "rendes tag", és nem élhet követeléssel, ha nem kap, akkor viszont jár neki az előadói jogdíj. A session zenészeknek egyébként általában minden az adott csapattal összefüggő elfoglaltságért jár(na) pénz, tehát külön a próbákért, a stúdiózásért és természetesen a fellépésekért. Hogy az adott esetben mi volt a megállapodás a tagok között, nem tudjuk, csak tisztázásképpen írtuk le, hogy mi is ez az előadói jogdíj.


wellhello



2018.10.22. 10:15 – dankógábor

Fluor állítja, senkinek nem írta, hogy bántani fogja

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

wellhellofluorlive.jpg

Bartók Máté szaxofonos zenésztársamnak olyasmit nem írtam az sms-emben, hogy bántani akarom

– közölte a Blikk-kel Fluor. Ő úgy jellemezné az üzenetet, mint "egy zenészek közti, felfokozott hangulatú kifakadás." Fluort azután érte el a Blikk, hogy a héten nyilvánosságra került zenekari szakítás többször is körbejárta a sajtót. Röviden: miután több zenész jelezte, hogy kiszállt a Wellhello élő zenekarából, Fluor és Diaz kiadott egy udvarias közleményt, mire a kiszállt tagok is kiadtak egyet a Lángolón keresztül a szakítás valódi okáról, erre válaszul pedig a megmaradt stábtagok is kiadtak egyet, hogy velük mindig rendes volt a duó. Fluor most a Blikknek még azt is mondta, hogy a rendőrségi feljelentésről egyelőre semmit nem tud, de kíváncsian várja, keresni fogják-e. A konfliktusról azt mondta, nem csodálkozik, hogy most robbant ki ez az egy éve lappangó feszültség, és megérti, hogy a kiszállt tagok dühösek rá, de ő ennek ellenére nem haragszik rájuk, és sok sikert kíván nekik. A Wellhello egyébként úgy folytatja tovább, mintha mi sem történt volna, csak Fluor és Diaz mellett mások zenélnek majd a színpadon.


fluor wellhello



2018.10.20. 23:58 – dankógábor

A Wellhello háttércsapatának másik része kitart a duó mellett

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

wellhelloduo.jpg

Péntek délután tettük ki a hírt a Lángolóra, miszerint a Wellhello és annak hangszeres szekciója a továbbiakban nem folytatja tovább a közös munkát. Az okokról az egyik fél (Fluor és Diaz) csak annyit közölt, hogy másfelé indultak el az útjaik, a másik fél viszont ennél mélyebben belement a dologba, és provokatív hangnemről, fenyegetőzésről, rendőrségi feljelentésről beszélt. Ma viszont a duóval maradó többi háttérember is megszólalt, mivel szerették volna ők is hallatni a hangjukat, hogy "elmondhassák, hogy Fluor és Diaz nagyon korrektek voltak velünk mindig, anyagilag, szakmailag és barátilag." A nyílt levél Tóth Gergő menedzser Facebook-oldalán jelent meg, de mivel mi azt nem látjuk, így az Indexről vesszük át a nyilatkozatot:


wellhello



2018.10.19. 16:20 – dankógábor

Súlyos konfliktus állhat a Wellhello és zenekara közötti szakítás mögött

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

wellhello_1.jpg

A héten a Wellhello hangszeres szekciójából többen is jelezték nyilvános Facebook-posztban, hogy már nem tagjai a csapatnak, szép volt ez a négy év, de ennek most vége. A Wellhello (azaz Fluor és Diaz, a képen középen) pár nap hallgatás után kitettek ezzel kapcsolatban egy közleményt a Facebbokra, amiben azt írják, hogy 

A hír igaz, aggódni viszont nem kell, a Wellhello, azaz Fluor és Diaz van, volt, lesz, maximum a színpadon zúznak mellettünk mások. Hogy mi történt? Az utóbbi évben egyre messzebb sodort az élet minket egymástól a brigád egy részével, és úgy éreztük, ez a kapcsolat már nem az igazi, "másfele változtunk".

Azóta kiderült, hogy a "brigád egy része" gyakorlatilag a teljes hangszeres szekciót jelenti, akikhez még csatlakozott a főhangmérnök és a monitorkeverős is. A fenti nyilatkozat után ők sem akartak csendben maradni, így az alábbi közleményt küldték el a Lángolónak, hogy tisztázzák, szerintük miért is történt a szakítás. Ezt vágatlanul közöljük:


wellhello



2018.09.05. 16:59 – Lángoló Gitárok

A bandaháborútól az élet értelméig – Heti Park

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bandahaboru_park.jpg

A most következő néhány napban ismét a magyar élvonalé a terep a Budapest Parkban. Csütörtökön érkezik a Bandaháború visszavágójával a Fish! és a Supernem, pénteken a Quimby, akiknek Frenk melegít be, szombaton egy teljes szimfonikus zenekarral jön a Wellhello, hétfőn pedig Bérczesi Robi ünnepli negyvenkettedik születésnapját a Nagyszünetben. Heti programajánlónk a hajtás után.


programajánló koncert hír fish szponzoráció quimby supernem frenk bérczesi róbert kertmozi budapest park wellhello heti park pixel magic kitzinger gábor



2018.06.05. 12:21 – Lángoló

Negyedszázados Scooter, vegan hardcore és Fővárosi Rapcirkusz - Heti Park

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

hp-baxxter.jpg

Azért arra sem fogadtak volna sokan a Hyper Hyper megjelenése idején, hogy a Scooter nemcsak megéri pályafutásának huszonötödik évét, de még a stílus egyfajta klasszikusává is nemesedik az idő múlásával. Pedig így történt, és bár időközben Jens Thele menedzser kivételével a teljes zenekar lecserélődött a frontember mellett, amíg a hirtelenszőke bácsi ott áll a mikrofon mögött, addig jó eséllyel Scooter is lesz. A 25 Years Wild & Wicked turné szombaton érkezik meg a Budapest Parkba, ahol a német technoveteránok mellett számos más program is lesz ezen a héten, a Rise Againsttől a nagyszünetes Szabó - Sallai akusztikig. Ajánló a hajtás után!


programajánló koncert képregény comic szponzoráció scooter rise against szabó benedek budapest park sallai lászló wellhello heti park fővárosi rapcirkusz lithium night



2017.10.15. 19:00 – Lángoló Gitárok

Metálosított elnöki ügyek - Itt a Down for Whatever Wellhello-egyvelege

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dfw_2017_02.jpg

A varrógép és az esernyő véletlen találkozása a boncasztalon sem lehet olyan szép, mint amikor egy dalba kerül a Wellhello és a modern metal. Pedig nem is olyan nehéz ezt kivitelezni a gyakorlatban, elég hozzá egy jól sikerült nyárbúcsúztató házibuli, és egy zenekar, akik másnap is jó ötletnek tartják, hogy egyveleget csináljanak az egyik legnépszerűbb magyar pop produkció dalaiból. A Down for Whatever pontosan így gondolta, így a legfrissebb klipjükben pontosan ennek a kísérletnek az eredménye látható és hallható. Premier és további információk a hajtás után!  


premier videó egyveleg klip feldolgozás down for whatever wellhello



2017.09.10. 15:36 – m.adi

Számok nyárvégi szomorúsághoz

dalmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Sajnos elég gyorsan vége lett ennek a nyárnak, nekem úgy tűnik, mintha minden évben egyre rövidebb lenne. Na de sebaj, mert ez azt is jelenti, hogy a kisebb nyári szünet után újra van dalmegosztás, benne igazán sokféle zenével az egyszerű poptól a jazztechnóig, szép felvételekkel, mély mondanivalóval, és lenge öltözetű lányokkal, ezúttal ugyanis a Wellhello, az Emma Undressed és a Sensus is a marketing ennek az ősi módszeréhez nyúlt a saját klipjében. Na de melyik a legjobb dal szerintetek? A poszt végén kiderül, legalábbis akkor, ha szavazol valamelyikre.


magyar újdonság ordog gyík zenekar dalmegosztás wellhello baron mantis



süti beállítások módosítása