2008.11.13. 17:42 – A/A

Falunap Budapesten

Jean-Michel Jarre @ Papp László Budapest Sportaréna, 2007.11.12.

Populista popzenészek lenni manapság trendi. Ezt bizonyította a nemrégiben nálunk járt sztárok sora a Coldplay-től, Lenny Kravitzen át az amerikai Galambos Dorináig – Gwen Stefaniig - mindenki, akik kivétel nélkül mind jófejkedtek a közönséggel, bizonyítandó, hogy a sztár is ember.

Nem volt ez másképp a 90%-ig megtelt Papp László Arénában sem, ahol a meghirdetett kezdés után mintegy negyed órával a színpad helyett, a szemközti lelátón termett az est hőse, Jean-Michel Jarre, hogy a küzdőtéren át a rajongók közt közelítse meg a színpadot.  A deszkákra való felkapaszkodás után, hosszas bevezető következett angolul, ecsetelve, hogy Budapest milyen szép város, és mi magyarok mennyire csuda jó arcok vagyunk. A tökéletes szövegértésben segítségére volt egy Dániel nevű tolmács is, neki ezúton is gratulálunk a Rigó utcai C nyelvvizsgához. Úgyhogy a művész jött, látott, mi meg azt láttuk, hogy vagy nagyon jó a plasztikai sebésze, vagy valamilyen jól sikerült génkezelési program résztvevője, ugyanis biztosan látszott, hogy az idő vasfoga rajta valahogy nem fogott. Akár 42 is lehetne az idén 60 éves szintetizátor mágus.

A koncert zeneileg nem sok meglepetést tartogatott, az előre meghirdetett program szerint a klasszikus Oxygene lemez újrakevert és némileg hosszabb változata hangzott el. A koncert érdekessége az volt, hogy Jarre a kompozíciókat számítógépek, hard disk recorderek és minden egyéb napjainkra jellemző eszközök nélkül korhű szintetizátorokkal és néhány analóg szekvenszerrel vezette elő három zenésztársa segítségével. A koncert ezen részével nem is volt semmilyen probléma, maximálisan hozta az elvárt dolgokat, néhány különleges hangszer is megszólalt például a theremin illetve a jófejkedések további sorát folytatva a színpadra lépett egy a koncert délelőttjén összeszedett utcazenész, aki steel-drumon (egy különleges fém dob) szerepelt egy dalban.

A hangzás hozta az elvárt minimumot, rendesen megszólaltak a régi analóg monstrumok, bár a hangerőt és a megszólalást az erősen középkorú közönség ingerküszöbéhez igazították, sehol egy herelengető basszus, vagy dobhártya barázdáló sivító 16 Khz-es sinusjel, de azért nagy gond nem volt vele.

Ha rendben volt a zene és a hangzás, akkor viszont mi is a cikk címében emlegetett falunap? Nos az egész koncert élvezeti értékét jelentősen lerontotta, a megtervezetlen, ízléstelen vásári hangulatú színpadkép. Véleményem szerint egy ilyen koncertet el lehet játszani egy kisebb helyszínen, minimális, de jól megtervezett fénytechnikával, ahol tényleg a főszerep a ritka hangszereké és a rajtuk játszó zenészeké. De egy Aréna méretű helyen ez már nem működik. Ide kamerák plazmakijelzők és megtervezett, koncepciózus látvány kellett volna, egyrészt kihasználandó a helyszín adottságait, másrészt, hogy a viszonylag statikus, nem túl izgalmas egyhelyben szintetizátorozás kulisszái mögé, közé is be lehessen tekinteni.

Ehelyett a következőt kaptuk: az első három szám alatt, nyolc darab, egyméteres, girbegurbán összedugott LED cső világított, melyet különböző magasságba engedtek le és fel és mindeközben olyan különböző neonfényekben pompázott, amik a Klaxons vagy a Hadoluken! nurave shit-jéhez pontosan illettek volna, de itt nagyon furcsán mutattak. A látványt tovább fokozandó bekapcsolódott a két oldalt elhelyezett vászon és projektor, ami a zenészeket és a hangszereket, az azokon történő „bindzsiket” kellett volna, hogy közelebb hozza a közönséghez, ehelyett azonban cikisen homályos volt mind a kettő, ráadásul a fényerejüket se sikerült egymáshoz hangolni, és mivel a basszusládák fölé sikerült elhelyezkedni őket így folyamatosan remegtek. Ezt a csodálatos látványvilágot fejelte meg hamarosan egy harmadik középső kivetítő, ami természetesen sokkal fényesebb volt, mint a másik kettő. Így már három darab különböző fényerejű, de homályos vásznat nézhettünk, ráadásául a zenészek szinte nem is voltak megvilágítva, így a félhomályos látvány kísértetiesen emlékeztetett az NDK televízió zenész ajándék kosarára. Nem lettem volna meglepve, ha valamelyik sarokból Juhász Előd is előkerül, a legendás bokáig érő öltönyében. Amikor pedig már fokozhatatlannak tűnt a gagyi, akkor beeresztettek egy 45 fokban döntött tükröt, így némiképp felülről is láthatóvá vált a színpad. De, hogy a nézőtérről mindenki egyformán szépen lásson, a tükör dőlésszögét váltogatni kezdték így innentől kezdve pontosan látszott a zenészek hátától az első lekerített részen ülők zoknijáig minden pikáns pillanat.

Apropó, a küzdőtér három részre volt osztva, hátul 14000-ért, előrébb 19000-ért lehetett küzdeni, míg legelöl piros székek voltak elhelyezve, fokozva az elvtársias hangulatot. Tanakodtunk is eleget, hogy ott vajon kik ülhetnek, végül kiegyeztünk abban, hogy az állami és pártvezetők, KISZ titkárok és TSZ elnökök mellett valószínűleg a magyar veterán billentyűsök is itt kaphattak helyet Pici bácsitól, Balázs Fecóig.

Szóval egy jó hangulatú, kellemes atmoszférájú koncertet rontott le élvezhetetlenné a több tíz évet visszamaradt fény és vizuáltechnika, olyannyira, hogy e sorok írója helyenként konkrétan annyira kellemetlenül érezte magát, mint az a taktaharkányi karosszérialakatos srác, akinek a búcsúban épp a céllövölde előtt fújta el a vattacukrát a szél.

(Fotó: Ifj. Kolozsvari Zoltán)

Szerintünk: (2/5)
Szerintetek: (2,9/5)

pop jean michel jarre electro koncertbeszámoló



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.