2008.11.22. 05:14 – UP

Malac az űrben

Monster Magnet, Nebula @ Wigwam

Monster Magnet, Nebula, The Pilgrim Fathers @ Wigwam, 2008. 11. 21.

Évente legföljebb kétszer szokott összejönni, hogy éppen erre jár egy valamiért aktuális és valahogyan fontos zenekar, a hazai közönség érti és értékeli, megfelelő helyre sikerült szervezni, nincs elviselhetetlen nyomor, nincs kínos félház, a zenekar jó passzban van, a hangulat kifogástalan, és még hallható is minden, tehát nem valami kínos cuccról nyekereg. (Egyébként úgy tűnik, hogy az utóbbi években az ország nagyot lépett előre hangosításilag: az A38 egészen kifogástalanul szól, a Kulti az utolsó időkben teljesen rendben volt, és már a Kék Yukban is hallottam hibátlan koncertet.)

Péntek este összejött.

Drága stoner barátaim, be kell vallanom, hogy vastagon szkeptikus voltam. Egyrészt a Monster Magnetet magát csöppet túlértékelt zenekarnak gondolom, a stoner-retrorock Marilyn Manosnjának és KISS-ének: túl sok Hollywood, túl sok tűzijáték, túl sok parasztvakítás és funkciótlan gitárgerjesztés meg visszhang, kevés igazi tökösség és  rock and roll. Stonerben nekem minden vonalból meg volt az a zenekarom, amit egy-két fokkal jobbnak találtam a MM-nél. Ha retrós kell, akkor ott a Spiritual Beggars, ha rockandrollabb, akkor a Hellacopters, ha bluesosabb és danzigosabb, akkor a Sixty Watt Shaman, ha súlyosabb és beszívottabb, akkor Sleep, ha szétesettebb, torzítottabb, akkor Electric Wizard, ha space-ebb, akkor Ufomammut vagy Atomic Bitchwax (aminek az alapító gitárosa azonos a Moster Magnet gitárosával), ha csupaszabb, fílingesebb, akkor Spirit Caravan. Másrészt nekem a Wigwammal sincsenek jó tapasztalataim. A kilencvenegyből itt felejtett dizájn még hagyján (mindig rettegek, hogy előugrik egy oszlop mögül a bőrnadrágos és zebracsíkos fejkendőt viselő Pataki Attila, esetleg a vécében futok össze a csontrészeg Paksi Endrével), de a hang miatt komolyan aggódtam.

Fél kilenckor már a Nebula kezdett. A terem már háromnegyedig megtelt, de nem sokan nyomultak a színpad elé. (A Pilgrim Fatherstől most kénytelen vagyunk eltekinteni. Kár. Elszánt, effekttekergetős űrrock, a Myspace-en bele lehet hallgatni.) A Nebulára talán még kíváncsibb voltam, mint a főzenekarra, valahogy zsigerileg bírom a csillagközi gázfelhőket és a Kyuss utódzenekarait, egész családfáját, a Nebula már egy Kyuss-utód utódja, Eddie Glass a Fu Manchuból lépett ki 1997-ben, és dobosból gitáros-énekessé vedlett, kábé ahogyan Dave Grohl, csak Glass ezerszer tehetségesebb gitáros-dalszerző, és ezerszer gyöngébb frontember. A Fu Manchu mocskos, kamionos posztrockjától elindult visszafele, a hatvanas évek irányába, és elérkezett Jimi Hendrixhez.

A Wigwam színpadán már az Eddie Glass Experience-t láttuk: Hendrix-reminiszcenciák hegyekben, Glass még bajuszával, nadrágjával (trapéz), ingével (szűk, fordos újjú, mintás vállú) is rájátszott. Parádés retrorock power trióban, Glass úgy játssza Henrixet, hogy pontosan érezni, azóta túl vagyunk már a punkon, metálon, extrém popműfajokon, de mégis eredetinek hatott az egész. A refrénekben néhol megvillant a Fu Manchu sivatagi kamionparkolós mocska. Glass bejátszotta a terem minden zugát, nem maradt hely egyszerűen sehol, zengtek az effektek, wah-wah-pedál, fuzzbox, szólt minden.  És, jegyezzük meg, nagyon jól szólt, második számú aggodalmam a hely akusztikus viszonyairól tehát elillanhatott.

Robert Oswald dobos (egy cilinderét vesztett Slash) teátrális mozdulatokkal kísérte, kellett is egy kis frontemberkedés, mert Glass láthatóan introvertált figura, divatos retrohaja mögé bújva, visszafogottan énekelt, egyébként csak a gitárjára figyelt, kifelé játszani, szerepelni már nem volt ereje, vagy egyszerűen nem is akart. Néha-néha megpördült a tengelye körül, rogyasztott, és annyi. A közönség felé nem metakommunikált. Erőteljesebb énekkel, hatásosabb színházzal tényleg hibátlan produkció lett volna.

A főzenekart már teltházszerű tömörülés várta. A Monster Magnet egyike azoknak az együtteseknek, amelyek megmagyarázhatatlan módon népszerűen itthon, míg velük körülbelül azonos kategóriájú bandákra a kutya sem kíváncsi. A koncert híre már nyáron lázban tartotta a szubkultúrát, és oké, öt-hatszáznál több ember most sem volt, de ennyit sem könnyű összeszedni mostanság egy hasonló kaliberű zenekarra.

Az elmúlt napokat mindenki átszörnyülködte Dave Wyndorf testalkatán (nem könnyű csak úgy lejönni heroinról, alkoholról, nyugtatókról), most élőben is meg lehetett bámulni: igen, nagyon kövér. Viszont piszok jól énekel. Szépen, tisztán, érthetően, dögösen, hangosan. (Hasonlóan bluesos, elvises, zengő hangja csak Dan Sorennek van a Sixty Watt Shamanból, és perse Glenn Danzignak, ő az igazi műfajteremtő.) Ha nem is szántja föl a pályát, már nem ugrál, nem mászik a csillárra, nem verekszik a közönséggel: kövéren, statikusan is lehengerlő frontember. Van humora (főleg: öniróniája), kiállása, energikus, meggyőző. Csak azt nem értem, miért van mindig ebben a ronda fekete kapucnis melegítőfölsőben.

Nincs már Hollywood, nincs hajfestés, tüzijáték: rock and roll van. A koncert első kétharmadában szinte alig szivárgott be valami a Monster Magnet rosszabbik énjéből, a gitárgerjesztős, visszhangos, space-es parasztvakításból, egyszerűen csak nyomták a keményrockot. A ráadásban jött elő ez a rémes bűvészkedés, el is aludtam rögtön.

Mondom, ez egyike volt annak a nagyon kevés rockandrollkoncertek, ahol majdnem minden klappolt: a lelkes közönség boldogan üvöltötte a refréneket, a zenekar láthatóan élvezte a dolgot, igaz, percre kimérte a másfél órát, addig nyekergetett, gerjesztett, húzta a dolgot, amíg le nem járt az idő, másodpercre pontosan másfél órával a kezdés után lerakták a hangszereket, kikapcsolták az erősítőket. Ennyi elég is volt, nem kellett több.


rock metál koncertbeszámoló monster magnet wigwam nebula wyndorf eddie glass



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.