2008.11.24. 16:24 – aliz

Jelentés egy pesti hétvégéről

A tipikus, álmos és hideg vasárnap délutánok arra valók, hogy megbánd az előző két napot, megfogadd, "biztos, hogy soha többet", majd kinézd, hová mész jövő hétvégén. Az én másnaposságomért tegnap egyszerre volt felelős a Kollektíva, a Gumipop és egy meglehetősen lehangoló lemezbemutató. Csak szép sorjában.

Pénteken állandó tettestársammal meggondoltuk alaposan, és eldöntöttük, kap egy esélyt a zizzenthajú-fásultan-bár-de-azért-tomboló elektronikás alakulat, meg a csendesebben részeg, kóválygó indie-brigád is. Első megálló: Merlin, Kollektíva és pajtásai. A környéken, a metróban és a Gödörben elképesztő számban csoportosulnak a tinihordák, teljes harci díszben - Pultoslány informátorom törött ablakra és tömegesen hiányzó személyigazolványokra panaszkodik, ez sosem biztató. Beugró 1800, de a ruhatárosok kedvesek és megértőek, pluszpont. Bent a népszaporulat közepes (és a vártnak megfelelően alacsony az átlagéletkor), a koncertteremben 4 szédült dj szolgáltat vállalható-de-nem-korszakalkotó frankofón populárelektrót a bátor táncolóknak és a sötétben kielégülő párocskáknak. Tettestárssal inkább a bort választjuk (drága, cserébe kvázi-ihatatlan), csapongunk és csevegünk (az óriási csigalépcső, a kanapék és a kellemesen körbeülhető asztalkák erre kiválóan alkalmasak). Nem érezzük az átható partifeelinget, az eksztázishoz lassú a zene, a toporzékolva lötyögéshez gyors, a szeszgőzös filozofálgatáshoz túl trendi, ahhoz, hogy izgalmas legyen, viszont nem eléggé - mindenkin ezt látom, nevezzük közösségi tanácstalanságnak. Kettőkor már egyre gyakrabban és egyre sürgetőbben emlegeti tettestársam a rockandrollt, átérzem, úgyhogy: taxi, bamba száguldás, Második megálló: Artkatakomba, Gumipop. Beugró sosincs, nagy szerencse ez. A terek aprók és szedett-vetettek, a bor jobb és olcsóbb, otthon érzem magam. A tánctérről kellemesen szédült angolszász zene szűrődik ki, végre táncolunk. Kevesen vagyunk, megnyugtatóan félszeg mindenki. (Szeretem, amikor az indie gitárokról szól, felhőkön botorkálásról és felszabadult közönyről, nem pedig egyen-eredeti csőnadrágokról és hozzájuk illő, preparáltan lecsúszott frizurákról.) Többen átszivárogtak már a Merlinből, utánunk is érkeznek még jópáran. Meleg van, a pultossrác lassan lerészegedik, elfogy a Soproni, tettestárssal már képtelenek lennénk számba venni a kiürülő poharainkat. Bódultan beszélgetünk a pult körül, nem vagyunk egyedül. Az elektrón még megszokottan mogorván álldogáló zenészfiú szinte mosolyog, random újságírók vesznek fel kocsmafilozofizáló fonalakat - és vesztik el őket azonnyomban. A lányoknak végre összeesett a haja, és lekopott a sminkje. Fogynak a táncoskedvűek, halkul a zene. Késő van, elfáradtunk, lassan pakolnak már a fiúk, úgyhogy még egy taxi, elégedett ágybazuhanás. Hát ez sem volt a mámor, a magávalragadó rockandroll buli, közel sem. It's just Gumipop, minden héten pénteken - ha nem utálnám a kliséket, azt mondanám: savanyú, de a miénk.

Az a tény, hogy a hideg, a nyálka és a fejemben zúgolódó irtózat ellenére estére újra feléledt a harci kedvem, nem kis csoda (és nem kicsit köszönhető az érkező felmentősereg által a torkomon legurított jelentős vodkamennyiségnek). RádayKlub, The Kolin lemezbemutató, megfejelve a nylonme-vel és a panicradioval, kiegészítésképpen Speak, a youtube sztárja (ezt kicsit sem értem egyébként). Kicsit későn esünk be (Beugró 1200, a ruhatárosok megbízhatóan bunkók, egyébként olcsóság van), de nagy a csend, jól láthatóan csak a fellépők és szatelitjeik lézengenek, tehát nem aggódom (hiba). Kezd végre a Kolin, imádom, amikor egy koncert első percében közlöm a mellettem állóval, hogy "bazmeg, de szar a hangosítás". A srácok szerencsére nem foglalkoznak ilyenekkel, alighanem semmivel se, szerethetően bolondok és szórakoztatóan polgárpukkasztók (például: aki DósaMatyit bírja emlegetni a Ráday színpadán,, és ennek kapcsán közelfellatioba bonyolódik egy mikrofonnal, egyértelműen csak Barát lehet). A felsorakozott közönség létszámra nem a legmeggyőzőbb, cserébe baromi lelkes - ezt csak fokozza a villogó pszichedelikus gumisünök színpadról érkező zápora. Csúcspontként Kőváry Peti is tiszteletét teszi a színpadon, óriási a zsivaj, hatásos a nóta, a Neo gitárosa majdhogynem szexi, az énekessrác meg egészen biztosan. Biztatóan gyűlnek az emberek, érezhető, ahogy beindul a buli... Az örömöm pont a koncert végéig tartott, ugyanis a mindig tájékozott (és különösen ezoterikus) vécésnéni felvilágosított, hogy már nem lesz több fellépő, róluk lemaradtam. (Értem én, hogy korábban kéne kezdenem a vodkázást, de azt kevésbé, hogy pontosan ki látta az előzményeket, ha a legtöbben utánam érkeztek.) Sebaj, gondoltam, teszkódiszkós-táncolós mulatság még lehet. Lehetett volna, de nem lett. Az éppen hogy betoppant ismerős arcok éjfél körül sarkon fordultak, és máshol keresték a boldogságot, az ottmaradt zenészfiúk elkeserítően józannak tűntek - áthatotta az egész Rádayt az "elpakolás" nyomasztó alaphangulata. Mindeközben egyébként meglepően sokan táncoltak igen részegen a belső teremben ordító abszolútpopuláris zenére: belátom, gonosz dolog ilyet mondani, de valami engem kifejezetten a Morrison's 2-re emlékeztetett. Megállapítottam, hogy ami nem megy, azt nem illik erőltetni, taxi, lakás, elégedetlen ágybazuhanás, "biztos, hogy soha többet". Mondjuk pénteken Moog lesz a Dürerben…


indie pop gumipop koncertbeszámoló the kolin kollektíva lány az éjszakában



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.