2008.11.24. 12:00 – _fá_

Virág doktor meggyógyítja a beteg szíveket

The Killers – Day & Age
(Island)
2008

A Killersről el lehet mondani hogy kiszámított, hogy idegesítők a rajongói, és hogy túl van játszva, de egy dolgot nem lehet elvitatni: hajlamosak változásra. Pedig már a Hot Fuss idején simán megtehették volna, hogy ott ragadnak a new wave vonalon, az eladásaik is tisztességesek voltak, és azok is maradtak volna egy darabig. De Brandon Flowersnek és háttérbrigádjának több kellett, stadionturné, több millió rajongó, akik nemtől függetlenül csak azt várják, hogy megérinthessék imádott zenekaruk tagjának bármely testrészét.

Ennek érdekében a két éve megjelent Sam's Town felvétele előtt elolvasták a „Hogy írjunk stadionhimnuszokat?” c. kézikönyvet, bemagolták, és levizsgáztak belőle. Ha a zenei minőséget nézzük, és a színvonalbeli visszaesést, akkor mondjuk kettesre. A tényleg szépen összedobott Read My Mindon kívül azóta sem tudok felidézni egy sort sem, de mint kiderült, akkor sem nekem lett írva az album: a Killers kilépett a másodvonalas indie rock szerepből, és világsztár lett, címlapokkal, töltött stadionokkal, meg ha van egy kis eszük akkor drogokkal és kurvákkal.

Ezek után jó sznobként nem voltak túl nagy elvárásaim a Day & Age-től, annak ellenére sem, hogy az először meghallgatható Human egy tök jól megírt tétel, kellőképpen hatásvadász refrénnel, és olyan egyszerű szöveggel amit még a mucsajröcsögei kettesangolosok is tudnak énekelni, bár Tiesto piacról való kiszorítására így sincs sok esély itthon. Aztán kézbe vettem (nem, véletlenül sem töltöttem le) a teljes dalcsokrot, és csalódtam egy kellemeset: ilyen jó középutas poprock lemezt rég fújt az utamba a szél. Bár a kezdő Losing Touch-ot szokni kell még, de amúgy minden egyes itt hallható másodperc azonnal befogadható, sok-sok jól kitalált teátrális momentummal, és ami a lényeg: előrelépéssel. Most épp felvették a repertoárba a klasszikus discós megoldásokat (Joy Ride), törzsinek szánt, de amúgy inkább az Oroszlánkirályt idéző kórusokat (This is Your Life). Ez azzal is járt, hogy a Hot Fuss Joy Divisiont idéző cuccai szinte teljesen eltűntek, a záró Goodnight, Travel Wellt leszámítva sehol sem érezzem magamat felszólítva a szenvedésre – Flowers is egészen más hangszínben énekel már rég.

A Day & Age sem paradigmaváltó lemez, de arra jó, hogy ismét szerethető zenekarnak tűnjön a Killers – ha véletlenül ismét fellépnek valami fesztiválon (azért inkább ne), akkor szemben az előző alkalommal, most megnézném. Mert egész máshogy hangzik, ha azt mondom, hogy egy grupp életművének a háromnegyede simán jó, mintha azt, hogy a fele szar.

Szerintünk: (3/5)
Szerintetek: (3,8/5)

lemezkritika indie pop the killers day and age brandon flowers



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.