2008.11.20. 19:49 – lánggitár

Három új Óriás dal a jön.-ről - csak nálunk

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Jön a Jön. című első Óriás lemez, és ennek örömére mi kaptunk három dalt is tőlük, hogy bemutassuk csak nektek, csak most, csak itt. Azt is el kell mondanunk, hogy a csapat MySpace oldala is kivételes helyzetben van, ugyanis ott szintén van három új dal. Hallgassátok meg mind, aztán irány a lemezbolt a maradék ötért, valamint a Trafo Bár Tangó koncertterme november 29-én, ahol a lemez bemutatója lesz a Shapat Terror, és a Kiabátor társaságában. Tehát akkor ide a dalokhoz:


indie pop rock hír exkluzív óriás jön



2008.11.20. 16:27 – lánggitár

A Superbutt Svédországban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Azt már lassan mindenki tudja, hogy a Superbutt Svédországban vette fel legújabb lemezét, a You And Your Revolutiont, legalábbis a dobok tekintetében, illetve a keverést is ott végezték a Meshuggah/Clawfinger stúdiójában. Az alábbi Kettőnégy adásban kicsit belenézhetünk ezekbe a folyamatokba, és a két ’butt tagon kívül láthatunk un. nemzetközi sztárokat is:


rock metál hír kettőnégy superbutt



2008.11.20. 13:57 – lánggitár

Sigur Rós deluxe

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Megjelent a Sigur Rós legutóbbi, Með suð í eyrum við spilum endalaust című lemezének a deluxe változata. Ezúttal is kitett magáért az igényességéről (is) híres izlandi post rock zenekar, mivel egy nagy alakú, vászonkötéses könyvbe beleraktak vagy 200 képet, egy tekercsdarabot a Gobbledigook dal klipjének 16mm-es filmjéből, az albumot természetesen, és egy DVD-t, amin az említett videón kívül a lemez készítéséről láthatunk filmeket. Itt egy trailer ehhez kapcsolódóan:


indie pop hír világzene sigur rós



2008.11.20. 09:00 – lánggitár

Hivatalosan neten a teljes Chinese Democracy

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Most már nem kétséges, valóban megjelenik a Guns N’ Roses eleddig fantomlemezként futó Chinese Democracy albuma. Legalábbis a zenekar hivatalos MySpace oldalára teljes egészében felrakták azt a tizennégy dalt, amiknek, az eddig közzétett információk alapján, majd a lemezen kéne lenniük. A fizikai megvalósulásra azonban még jövő hétig várni kell…


rock hír guns n roses chinese democracy



2008.11.20. 08:47 – lánggitár

A Blind Myself Amerikában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Újra kijutott a Blind Myself Amerikába, igaz most fizikailag nincsenek ott, csak a legutóbbi klipjük kerül be az ottani Headbangers Ball műsorba az MTV2-n. A Lost In Time a szombati adásban megy majd le, aztán majd kiderül rendszeres lesz-e a játszása. A videóra amúgy, egyedüli magyar indulóként, szavazni is lehet az MTV2 honlapján a „2008 Legjobb Metal Videója” kategóriában. Erről beszélünk:


metál hír blind myself mtv2 headbangers ball



2008.11.19. 14:36 – lánggitár

Feloszlik a Coldplay

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Chris Martin, a Coldplay énekese elmondta az angol Daily Expressnek, hogy még egy évet ad a zenekarának, addig kisajtol belőle mindent, és 2009 végén fel is oszlatja. A jelenleg 31 éves Martin nem gondolja, hogy még két év múlva is ebben a csapatban kéne zenélnie, és be akarja fejezni mielőtt elkezd ritkulni a haja, kihízza a mostani ruháit, és teljesen meg nem öregszik. Nem hisz abban, hogy szünetet tartsanak, aztán majd megint elinduljanak, egyszerűen szépen, a csúcson kell befejezniük. Egyébként az énekes szereti hülyíteni a sajtót, lehet, hogy ez is csak egy ilyen alkalom.


pop bulvár hír coldplay chris martin



2008.11.19. 11:06 – lánggitár

Az új Scott Weiland szóló

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Duff Mckagan azt mondta, Scott Weilandot azért rúgták ki a Velvet Revolverből, mert nagyon sok gondja akadt a drogokkal, és ez teljesen más, mint amikor ő is függő volt. Lehet a basszusgitárosnak igaza van, de mióta Weiland szabad, rendesen beindult. Összehozta újra a Stone Temple Pilots nevű csapatát, és szólóalbumot is készített Happy In Galoshes címmel. Ez utóbbi egy ideig teljes egészében meghallgatható a MySpace oldalán.


pop rock hír scott weiland happy in galoshes



2008.11.19. 10:27 – lánggitár

McCartney Dylant akarja

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Paul McCartney úgy gondolja, eljött az ideje, hogy együtt készítsen lemezt a 60-as évek másik nagy idoljával, Bob Dylannel. Az ex-Beatle-re, és társaira annak idején elég nagy hatással volt Dylan munkássága, de McCartney mind a mai napig csodálja a másik legendát. Ha viszont ő nem jön össze, akkor beéri David Byrne-nel (Taling Heads) is, mert őt is nagyon kedveli. Mellesleg nemsokára jön McCartney legújabb szólólemeze, igaz nem a saját neve alatt, hanem mint The Fireman, de igazából minden a régi lesz.


pop bob dylan the beatles hír paul mccartney



süti beállítások módosítása