Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az elmúlt napokban annyira bedőlt az ausztrál dollár az amerikaival szemben, hogy az ottani koncertpromóterek erősen elkezdtek aggódni a most induló nyári koncert-, és fesztiválszezon miatt. Csak példaként: ha az ottani turnészervező megvett egy zenekart mondjuk 9 millió amerikai dollárért hónapokkal ezelőtt, kifizette rendben a 4,5 milliós előleget, akkor elvileg a maradékot majd most kéne. Ez a jelen állás szerint 7 millió ausztrál dollárt jelentene, míg júliusban mindez csak 4,6 millió volt.
A Hocus Focus című 2007-es bemutatkozás után az EZ Basic megkezdte második, egyelőre még névtelen albumának felvételeit. A készülő lemez munkálatait George Shilling személyében profi, nemzetközileg is jegyzett producer segíti. Shilling előzőleg olyan együttesekkel és előadókkal dolgozott már együtt, mint például Blur, Primal Scream, 22-20s, My Bloody Valentine, The Fall, Steve Winwood, Cold Cut, Teenage Fanclub stb. A producer szabad kezet kapott a hangzás kialakításában, a teljes albumot ő fogja mixelni és maszterelni is. Jelenleg az ötödik dal keverésénél tart az anyag, amely az együttes szerint sokkal karcosabb, markánsabb és egységesebb lesz mint az első lemez.
Trent Reznor úgy tervezi, hogy a jelenleg is tartó turnéját filmre viszi, de nem is akárhogyan: 3D-ben. A munkában James Cameron (ő rendezett jó pár Alient, Terminátort, Titanicot stb.) filmes csapata segíti, és elvileg még a moziban is bemutatják majd, de persze DVD-n, és BlueRayen tuti kiadják. Mindez 2009 elejére csúszott (eredetileg már idén lett volna belőle valami), mert különböző financiális és jogi problémák akadtak. Egyébként jövőre egy teljesen új produkcióval folytatja körútját a Reznor & Co., igaz egyelőre csak Ausztráliában, és lehet hosszú ideig ezek lesznek az utolsó NIN koncertek.
Igaz, hogy csak egyetlen koncert erejéig, de visszatér a 90-es évek elejének legendás hazai metal csapata, a Bedlam. Az 1988-ban, a Bay Area thrash-hullámmal érkező csapat, a fénymásolt-borítós, angol nyelvű, General Rejection és Dreamland in Misery című, kazettáról kazettára másolt demoival szerzett magának országos hírnevet. Az 1994-ben megjelent Inside Ash nagylemez már a kor szellemének megfelelően grunge-osabb hangvételű lett, majd egy évvel később a Szigeten el is búcsúztak a közönségtől.