2009.02.12. 11:15 – lánggitár

Az újjáalakult Limp Bizkit a Volton

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pár napja még azt olvashattuk a hírekben, hogy Wes Borlandnak esze ágában sincs visszamenni a mostanában mocorogni kezdő Limp Bizkitbe, most meg hirtelen hivatalos infóként jelenik meg a weblapjukon, hogy a zenekar újjáalakul, méghozzá az eredeti felállásában, tehát így: Fred Durst, Wes Borland, Sam Rivers, John Otto és DJ Lethal. Ez a csapat annak idején rengeteg lemezt adott el (az első háromból 33 millió ment el világszerte), sokan szerették a zenéjüket, divat volt utálni is őket, viszont az igazat megvallva igencsak minőségi produkciót raktak le az asztalra mindig (pl. ez a klipes dal is az, aki erre nem mozdul be, azzal valami baj van).

Ez a felállás utoljára nyolc éve játszott együtt, 2005-ben a kulcsfontosságú gitáros, Wes Borland egy picit visszaszállt, aztán megint elment. Most viszont újra együtt, de hogy békében-e, az majd kiderül: „Megegyeztünk, hogy sokkal jobban undorít minket a populáris zene jelenlegi állapota, mint egymás feje.” - jelentette ki Fred Durst énekes Brolanddal egyetemben – „Annak ellenére, hogy külön utakon járunk, rájöttünk, hogy azt az egyedülálló energiát, amit ez az öt ember nyújt, nem lehet máshol megtalálni. Ezért alakul újjá a Limp Bizkit.” – tették még hozzá.

A zenekar tavasszal egy óriási világ körüli turnéba kezd, meglátogatják az európai fesztiválokat is, és itt jövünk mi a képbe: a Volt Fesztiválon is fellépnek. Ugyanezen rendezvényen mellesleg Marilyn Manson, és a Franz Ferdinand is tiszteletét teszi július 1. és 4. között.


rock hír limp bizkit



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása