Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Magyarországra jön zenélni április 17-én este a hiphop történetének egyik legnagyobb hatású figurája, Joseph Saddler, ismertebb nevén Grandmaster Flash, az egyik első ember, aki hangszerként használta a lemezjátszóit. Az élő legenda két évtized után nemrég új albumot adott ki, ennek alkalmából játszik majd nagyjából két órát az A38-on, mellette pedig a hazai hiphop néhány jelentősebb képviselője is fellép. (A poszt korábbi verziójában azt írtuk, hogy a neves dj most először lép fel hazánkban. Mint olvasóinktól megtudtuk, mi is és a rendezvény szervezői is tévedtek: Grandmaster Flash 1993-ban már járt Magyarországon, akkor Kurtis Blow alá pakolta a lemezeket a híres rapper budapesti koncertjén, ha minden igaz, a Globe Disco nevű helyen. Erre a bizonyíték. Köszönjük az észrevételt a kommentelőknek, ej, mi lenne velünk nélkületek!)
(Frissítve: 2009.04.04. 07:00)
Grandmaster Flash az az ember, aki nélkül a hiphop egészen biztosan, de talán az elmúlt 30 év teljes popzenéje is teljesen máshogy alakult volna. Az idén 51 éves lemezlovas volt az egyik első ember, aki a hetvenes évek elején úgy gondolta, két lemezjátszót és egy keverőt lehet hangszerként is használni, általuk pedig két bakelitlemezt úgy lejátszani, hogy a végeredmény valami teljesen újszerű legyen. Az eredetileg még a hatvanas évek legvégén, Kool Herc által kifejlesztett Cutting Breaks névre keresztelt technikát Grandmaster Flash az elsők között tanulta el a mestertől és azt olyan tehetséggel alkalmazta, hogy a következő évtizedben neki és néhány társának sikerült vele az egész világot megfertőznie.
Az eljárás lényege, hogy a lemezlovas két lemezjátszó, egy keverő, valamint ugyanazt a zenét tartalmazó két bakelitlemez segítségével gyakorlatilag végtelen hosszú ideig tudja megismételni egy felvétel kiválasztott szegmensét, például egy dobalapot, egy szöveges, vagy egy instrumentális részt, valamint ennek az ismétlődésnek a variálásával a felvételt képes élőben újraértelmezni és ezáltal akár valami teljesen újat is alkotni belőle. Kool Herc és az általa 1969-ben kifejlesztett eljárás gyakorlatilag közvetlenül tehető felelőssé a hiphop létrejötteért, hiszen ezekre az így létrehozott új ütemekre kezdtek később a feketék lakta városrészek fiataljai, már a Grandmaster Flash és társai által fémjelzett időkben, rímekbe szedett szövegeket alkotni.
Flash pályafutásának egyik legfontosabb mozzanata minden bizonnyal az volt, hogy a hetvenes évek végén maga mellé gyűjtött néhány tehetséges rappert és megalapította a Grandmaster Flash and the Furious Five nevű együttest, akikkel 1982-ben kiadta a történelmi jelentőségű The Message című albumot, rajta a legendás The Message című számmal. A lemez és a dal teljesen megváltoztatta az addig ismert hiphop zenét, egyebek mellett megteremtette az alapokat a komoly politikai, társadalmi mondanivalóval bíró rapnek. Emellett az album záróakkordjaként Grandmaster Flash egy valamivel több, mint hét perces - többek között Queent, Sugarhill Ganget, Spoonie Gee-t és Blondie-t is felvonultató -, bámulatosan technikás mixben mutatta be végérvényesen a világnak, hogy a lemezjátszó a keze alatt tényleg hangszer.
A dal, a lemez és a banda hatását jól mutatja, hogy 2007-ben ők voltak a történelem első hiphopzenekara, akiket beiktattak a Rock and Roll Hall of Fame-be. A lemezjátszóit virtuóz módon használó Grandmaster a csapat feloszlását követően még több lemezt kiadott, majd 1988-ban jelentette meg utolsó albumát, ami után egészen az idei év márciusáig nem jelentkezett új anyaggal. Persze túl sokat idő közben nem pihent: lemezlovasként bejárta már az egész világot keresztbe-kasul, saját lemezkiadót működtetett, válogatáslemezeket jelentetett meg, mixalbumokat adott ki, időnként egy-egy remixet is elkészített, az új évezred második felében pedig összeszedett egy seregnyi rapper férfit és rapper nőt, hogy segítségére legyenek visszatérő albumán. Így jött létre 21 év után a The Bridge: The Concept of a Culture című lemez, ahol Grandmaster Flash alapjaira olyan nevek mondják el az elmondanivalót, mint Big Daddy Kane, Q-Tip, KRS-One, Busta Rhymes, Mr. Cheeks, Grandmaster Caz, valamint Snoop Dogg, a női frontot pedig többek között Hedonis Da Amazon, Byata, Princess Superstar, valamint az énekesnő Natacha Atlas erősíti.
Ennek a lemeznek a megjelenése alkalmából érkezik április 17-én este, alig néhány nappal Horace Andy és Ashley Beedle után az A38-ra a manapság már a digitális technológiát is alkalmazó Grandmaster Flash, hogy az ígéretek szerint egy különleges, nagyjából két órás dj-szettel szórakoztassa a közönséget. Mellette fellép az Animal Cannibals, MC Busa, Suhaid, DJ Bootsie, Györemix, Ozon, és Kool Kasko is.