2009.04.18. 11:00 – mista

Nem jön Budapestre Rusko, a dubstep egyik érdekes figurája

Lett volna ma este egy buli a Merlinben, amin fellépett volna a brit Rusko, akit manapság a dubstep (vagy ahhoz közel álló elektronikus tánczenei stílusok) egyik érdekes figurájának szokás tartani. A fickó széles körben leginkább arról ismert, hogy másfél éve (Caspa cimborájával közösen) megjelent egy mixe a neves Fabric-sorozatban, valamint sok remixet készít híres embereknek, érdekesnek mondható megoldásokkal. Szóval Rusko az elektronikus tánczene azon alkotói közé tartozik, akikre nagyjából érdemes figyelni, mert még egyelőre éppen nem annyira marha unalmas és sablonos, mint amennyire manapság az elektronikus tánczene nagyáltalánosságban sajnos az.

Ezért is rossz hír, hogy az említett férfi ma este a meghirdetettel ellentétben nem fog fellépni a magyar fővárosban, merthogy amerikai turnéja során megbetegedet és így lemondta a bulit. Az éjszaka folyamán zenélt volna még a Supra1 duó is szintén az Egyesült Királyságból, plusz magyar arcok, de így ők sem fognak, az egész buli elmarad.

Azoknak, akik jobban érzik magukat, ha tudják, hogy velük együtt másoknak is rossz, még elmondjuk, hogy Rusko a tegnapi angliai dátumát is visszamondta ugyan ezzel az indokkal. Azoknak, akik pedig inkább attól érzik jól magukat, ha zene szól, a tovább után raktunk néhány videót az említett zenésztől.

Ilyen az egyik viszonylag friss száma:

Ilyen egy kicsit régebbi:

Ilyen egy híres előadónak készített remixe:

Ilyen egy másik híres előadónak készített remixe:

Ilyen pedig egy sokak által feldolgozott, nagyon felkapott számra készített remixe:

Mindezek után pedig nagyjából erről marad le ma este a magyar főváros:


videó hír program elektronikus merlin dubstep electro rusko



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.