2009.06.30. 14:38 – Dankó Gábor

A nappal szemben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

The Idoru – Face The Light
(Szerzői kiadás)

Az Idoru eddig a tehetséges, de nem igazán kiforrott zenekarok kategóriájába esett. Túl hosszúak voltak a dalaik, túl sokat is pakoltak belőlük egy lemezre, így hamar unalmassá vált a csapat, ráadásul Bödecs András hangja is monotonná vált egy idő után, sokakat idegesített is, szóval inkább elment a zenéjük, minthogy kötelező lett volna. Na most a zenekar vagy hallgat a kritikákra, vagy maguktól is rájöttek a gyengéikre, ugyanis a Face The Lighton a fenti hibáknak szinte nyoma sincs.

A lemez bő félórás, ez már egy jó pont, a dalok végig három perc környékén maradnak, csupán egyszer csúsznak négy fölé, de ez megbocsátható, úgyhogy itt is van egy pozitívum. Bödecs hangja ugyan nem változott meg gyökeresen, de ezen a tíz számon minden eddiginél változatosabban énekel, tehát ez is kipipálva. Szóval akkor mondhatjuk, hogy tökéletes az Idoru új lemeze? Végülis igen, legalábbis olyan tekintetben mindenképpen, amennyire egy Iginte vagy Bad Religion-korong ma az lehet. Hasonlítási alap is csak ez a két zenekar (illetve az ebbe a kategóriába esők) lehetnek. Ugyanaz a fülbemászó dallamos punkrock/hardcore zene, amit a kaliforniaiak is nyomnak, csak a magyaroknál még egy kis emo (?) is bejátszik az itt-ott elhelyezett billentyűk miatt. Most jöhetne az, hogy az Idoru ezen zenekarok magyar változata, de nem, ugyanis Szalkai Tibor gitárjátékába is elég egyéni íz szorult ahhoz, hogy jellegzetessé tegye a dalokat, még ha egyelőre nincs is meg az a bizonyos „Idoru-stílus” teljesen. Ha nem lenne akcentusa az énekesnek, senki meg nem mondaná, hogy ez a zenekar Budapesten trógerol, és nem a malibui strandon szaladozik szörfdeszkával, csokira barnulva.

Állítólag nagy produceri munka van a lemezen, a hírek szerint Varga „Pici” Zolival közösen gyúrták össze az anyagot a Bakeryben, és ez meg is hallatszik rajta. Nagyon szépen szól az anyag, minden riff, minden prüntyögés a helyén van, tulajdonképpen nem lehet semmibe sem belekötni. Az egyetlen negatívum, hogy nagyon hamar megtelik vele az ember. Ha egyszer berakja a lejátszóba, akkor nagyon sokáig ki sem veszi onnan, viszont ha végül mégis „ráun”, akkor lehet, évente egyszer kerül csak vissza. Ahogy a Bad Religon-lemezek is: elég néha elővenni őket, máris emlékszik minden dallamára az ember, viszont ettől még egyáltalán nem rosszak, csak éppen túl könnyen megjegyezhetők.

Szerintünk: (4/5)
Szerintetek: (3,7/5)

lemezkritika rock the idoru ezt hallgasd



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.