2009.07.01. 10:21 – A Lángolók

Fokmérő fiatal lányok és a colorStar

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kivételes eseménynek lehetett szem és fültanúja az, aki szombaton a MÜPA színháztermét célozta meg programnak, ahol a colorStar lépett a színpadra egy különleges, általuk deLuxe-nak nevezett műsorral. A produkcióban vendégzenészként Kiss Erzsi és Sós Tamás (Csonti) is szerepelt, illetve a Pawaa Mitaiko 3 tagú dobszekciója is velük tartott. A helyszín vizuális elemek használatát is lehetővé tette, így egy nagyon látványos kétórás előadás született. Ezután a zenekar két tagjával, Szalay Péter gitárossal, és Keleti András énekes-gitárossal beszélgettünk.

Milyen volt? Nektek hogy tetszett a MÜPA, hogyan éreztétek magatokat a színpadon?
Szalay Péter: Az elején belecsúszott egy-két apróbb technikai hiba, de reméljük, ti nem vettétek észre. Kicsit más ez a környezet, mint, amihez hozzá vagyunk szokva. Itt nem volt az a hangulat, ami egyébként minden koncerten megvan, furcsa volt az ülő közönség és a csend is a nézőtérről. Az első visszajelzések, és a taps után kezdtük érezni, hogy átjön, átjöhet. Onnantól kicsit magabiztosabban álltunk.

Mennyit készültetek erre az estére többet, másképp, mint egy „normális” koncertre?
Keleti András: Egy hónapja kezdtük el a próbákat, de maga a produkció már 2006 óta alakul, akkor a 10. születésnapunkon találtuk, ki, hogy lesz egy ilyen esténk. Azóta tervezzük. A próbák az utolsó héten lettek egyre sűrűbbek, amikor is már egész napokat végigpróbáltunk. Nehéz volt összeszedni a zenekar tagjait, a vendégzenészeket, és összeegyeztetni az időpontokat.

Ha már itt tartunk, van-e kedvenc koncerthelyszínetek, esetleg a MÜPA lehet-e az?
KA: Pesti viszonylatról tudunk beszélni, ami speciel két helyet érint, az egyik a Gödör, a másik az A38 állóhajó. A Gödör nagyon jó helyszín, semmiképp sem szeretnénk lerántani, de az akusztikája nem feltétlen azt szolgálja ki, amit egy élő zenekar szeretne. Ez ugye adottságait tekintve számottevő, nem ebből a célból épült, viszont nagyon jó a közönség és a hely. Az A38 viszont hangzásban tökéletes, de mégis van valami, ami hiányzik belőle, talán a Gödör tágas terei? A cél az lenne, hogy a kettőt ötvözzük, jó helyszín, tökéletes hangzás és közönség. Ha össze lehetne gyúrni a kettőt, az lenne az igazi.
SzP: Én azt tenném hozzá, szívesen mondanánk a MÜPÁra, hogy a kedvenc koncerthelyszínünk, ugyanis jó lenne mindig ilyen műszaki háttérrel, visual és fénytechnikával fellépni. Ezek a dolgok a mi produkciónknál kiemelt fontosságúak.

A koncertre visszatérve, gondoltatok-e arra valaha, hogy a központi szerepben esetleg valaki más énekeljen?
KA: Voltak próbálkozások, több női előadót meghallgattunk már, de valahogy egyikük sem volt annyira simulékony a zenénkhez, hogy passzolt volna. Kiss Erzsi az, aki a leginkább beleérzett eddig, vele régóta dolgozunk szívesen. A korábbi számainkba amúgy is nehéz lett volna beilleszteni egy új hangot, arcot, hiszen eleve alig van bennük szöveg.

Ha már a hangzásról beszéltünk, miért a fejmikrofon? Miért nem mikrofon?
KA: Kényelmes és praktikus. A koncertek alatt túl sokat kütyüzök, sok mindent kell egyszerre állítgatni. Például a pedál néha elérhetetlenül messze lenne, vagy lehetetlen lenne visszahajolni, odaérni a mikrofon elé, az pedig kárára lenne a hangzásnak, és az élménynek is.

Milyen a közönségetek, kikből tevődik össze, kik veszik meg a lemezeiteket?
SzP: Szerencsére cserélődik folyamatosan, tehát ha egy generáció egy kissé mondjuk ”kikopik” akkor is láthatóan működik az utánpótlás. Sok fiatal jár, aminek örülünk, sok a fiatal lány, az ő fogékonyságuk szerintem jó fokmérője egy produkció frissességének… főleg, ha nem egy ún. fiúcsapatról van szó. És hát a jelenlétük bizony komoly közönségszervező erőt képvisel.
KA: Igen, a fiatal lányok nagyon befogadóak és nyitottak a zenénk iránt, ők igazán jó közönség.

Ez a bizonyos közönség, ami bővül mostanság, elég ahhoz, hogy ebből éljetek meg, hogy a colorStar lehessen a főfoglalkozás?
SzP: Nem, nem elég. Mindannyian több mindent csinálunk, most épp az van, hogy fejenként három zenekarban játszunk, és a szintetizátoros pedig, azt hiszem programozó főállásban. Ebből szimplán nem lehet megélni, Magyarország túl kicsi piac.

András, egy korábbi találkozásunknál már beszéltünk arról, hogy rendszerint a fesztiválokon világosban kaptok helyet a színpadon. Szerinted mikorra várható, hogy felkerültök abba a „kasztba”, hogy végre fő műsoridőben játszatok?
KA: Azon vagyunk, az a célunk, de ez nyilván nem a mi döntésünk, ez is a piac része. De amit mondtál, az amúgy szerintem a fesztiválok nagyszínpadára vonatkozik. A helyzet az, hogy általában sötétben, fő műsoridőben játszunk, csak nem a főszínpadon, a Kispál és a Prodigy között.
SzP: De ez pl. a Sziget esetében így is egy teltházas WAN2 Sátrat jelent, 11-éjfél körüli kezdéssel, és kb. négy - ötezres közönséget.

Hol láthatjuk a colorStar zenekart legközelebb?
SzP: A nyáron több fesztiválon is fellépünk: Volt, BalatonSound, Hegyalja, SZÍN, Sziget, EFOTT-on is ott leszünk.

Olvastam, hogy készültök Debrecenbe is egy koncerttel? Ugyanazt a műsort láthatjuk majd, mint itt a MÜPÁ-ban?
KA: Nem, az egy másik deLuxe műsor lesz, hasonlóan a ma estihez, ami viszont csakis ide készült. Ott is lesznek vizuális elemek, és vendég fellépők, de nem teljesen ugyanaz a koncepció.

Akkor ezek szerint van erre igény, hogy ehhez hasonló, komplexebb műsorral álljatok közönség elé? Mostanában többen, több helyen rukkolnak elő hasonlóval a popzenei színtéren.
KA: Igen. Ezeken az előadásokon meg lehet mutatni a hangokat, a látványt, élvezhetőbb lesz az élmény, a hely adottságait tekintve, de a MÜPA egyébként is csak különleges és egyedi műsorokkal foglalkozik, itt csak kuriózummal lehet színpadra kerülni.

(Interjú: Papp Rita és Jóni Bernadett)


interjú pop rock colorstar



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása