2009.08.14. 14:11 – A Lángolók

Barkácspop és dj-hakni

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Sziget 2009 - Második nap

Idén sikerült úgy összehozni a programot, hogy a délutáni fellépők érdekesebbek, mint a főattrakciók. Csütörtökön például 16:30-tól folyamatosan öregedett a produkció: amíg a Ting Tings a lehető legaktuálisabb, épp nagyon futó zenekar, a Bloc Party már 2-3 éve nem érdekes igazán, Fatboy Slim húzónévként való szerepeltetése meg már vicc kategória.

Délután tehát még a aktualitásról volt szó, és a Ting Tings pont olyan volt, mint egy friss, épp menő zenekar. Már ha tekinthetünk zenekarnak egy duót, aminek ráadásul csak az egyik tagja igazán érdekes. Katie White-ról van szó természetesen, aki mindent tett, amit egy alapvetően csak a felhőtlen jókedv elérésére való formáció frontemberének tennie kell. Hergelt, ugrált, gitározott, és mellé kurvajól nézett ki, valószínűleg nem én voltam az egyedüli, aki házassági ajánlatot készül tenni a szőke lánynak. A dalok ugye elég jók a Ting Tings esetében, mivel csak egy lemez van a hátuk mögött, a dalsorrendet sem lehet elrontani, ráadásul szépen is szólt ez utóbbi egyébként idén nonstop jellemzi a Sziget Nagyszínpadot, nem is értem mi történt. Esélyes, hogy nem a Ting Tings fellépésével fogunk büszkélkedni az unokáinknak, de ettől még 2009-ben pont jól esett ez a délutáni barkácsdiszkó. Katie, keress! (fá)

Aztán volt itt Die Toten Hosen, amit a Nova Rockon idén már sikerült elkerülnöm egyszer, de itt nem úsztam meg. Az, hogy ez a zenekar ilyen baráti időpontban koncertezett, bűntett az emberiség ellen. Értem, hogy ki kell szolgálni sörhabot-hányó németeket és osztrákokat minden évben, de a halottnadrágok annyira arcpirítóan szarok voltak, hogy egyszerűen azt sem értem, hogy a jóízléssel még csak köszönőviszonyban sem lévő Németországból is kiemelkednek. Jöttek a jellegtelen kalipunk és prosztópunk között lévő szuperslágerek, én pedig csak lestem, hogy mennyien élvezik, közben gondolkozván, hogy vajon mit lehetne tenni ellene. (fá)

A Bloc Party fellépése sokszorosan is komoly elvárásoknak kellett, hogy megfeleljen számomra. Egyrészről ugye azok közé tartozom, akik éltették a tavalyi lemezt, egész addig egy közepesen érdektelen gitárzenekarnak tartottam őket, és amíg sokan megvonták a vállukat, hogy ez az elektronikus hang tök érdektelen, szerintem rengeteget tett a zenéjükhöz, és ügyesen is használták, másrészt meg a délutáni Ting Tings annyira profin összerakott, szellemes, vidám volt, hogy hozzátenni tényleg kihívás. Nem is sikerült. Rossz azért nem volt, de az új album számai béna árnyékai voltak a lemezen hallható tenyeres-talpas verzióknak, szemben a régebbiekkel, amiket vélhetőleg már rutinból is profin hoznak. Az énekes Kelét leszámítva az egész csapat unott, pedig az ember azt hinné hogy a nyolcadik osztályos keleti dobos, és a szalvétává vasalt hajú szintén fiatal gitáros arcokhoz grátiszba jár a letörölhetetlen mosoly és a rugóláb. Elég rövid koncert után schlágeres visszablokk, aztán amikor vége van, kiderül, hogy valójában nem is történt semmi. (eron)

Fatboy Slimben nem bíztam igazán. Személy szerint nekem semmi bajom nincs a lemezeivel, de egy véletlenül meghallgatott élő felvétel óta szent meggyõzõdésem, hogy a faszi nem nyomkodja olyan látványosan az entert. És lám, tényleg nyomasztóan rossz volt ez a dj-szett, nagyjából annyi különböztette meg a hernádputypuruttyi diszkótól, hogy nem szólt Groovehouse, és a tulaj dagadt haverja helyett egy híres ember tologatja a potmétereket. A szomorú az, hogy a túlnyomórészt testresimuló fehér atlétában, vagy picsagatyában szeletelő közönség ott visítozott Norman Cooknak, aki már tavaly azt hazudta, hogy felhagy a Fatboy Slim néven történő haknizással. Úgy tűnik idő közben rájött, hogy a keleten még el lehet adni ezt. (fá)

Satyricon-beszámolónk itt.

Tricky fellépését szellős tömeg várta, majd amikor a világ talán legvalószínűtlenebb intrója (Phil Collins - In The Air Tonight, mi van?) felcsendült, és egy közel sem diszkrét stop gomb után a zenészek a maguk masszív-lassú módján úgymond ledaráltak egy Sweet Dreams feldolgozást is, már egész tetemesre rúgó embertömeg üdvözölte a beténfergő mindig fiatal triphoppert, aki kizárólag saját maga szerint nem az. Pedig tényleg nem - és erre a fellépés is bőven bizonyítékot adhatott, viszonylag egyenletesen szemezgetett az életművéből, a tavalyi, patrióta szellemben készült Knowle West Boyjal együtt, amiről a Council Estate című egészen személyes hangvételű veretés a koncert egyik csúcspontja. Merthogy ilyenből több is volt - a főhős stage divingját rutinos koncertlátogató már csak diszkrét mosollyal észrevételezi, de azért amikor két istentelen lassú brummogás között egyszercsak felcsendül a Motörhead Ace of Spadesének főriffje, és ellepik az emberek a színpadot, akkor azért megfogalmazódnak olyan szentimentális képek, mint hogy ugye eleve kérdéses hogy Tricky önnön jogán mennyire lenne elismert és sikeres zenész, de a lényeg az, hogy a színpadon egy lényegében alig-alig tevékeny, ide-oda lófráló, fejrázó, motyogó-kiabáló olvasztótégelyt látunk, akinek el is lehetne nézni, hogy a koncert nem tart sehová, csapong ide-oda a hangulatok meg az eszközök között. Csakhogy annyira hosszúra nyúlik a dolog, hogy fárasztó lesz, hogy nincs ív, és gyakorlatilag örülök, hogy vége van, mint azt a sátorból tömegével kivándorló közönség is vélhetőleg teszi. (eron)


bloc party fatboy slim tricky koncertbeszámoló sziget 2009 ting tings



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.