2009.09.01. 11:48 – -dj-

Fűszag délen és északon

Stardrive – Kings and Slaves (Nail)


Sunday Fury – Men from the Grey Town (Nail)

A Mood zenekar hatása a magyar metálzenei életre megkérdőjelezhetetlen, még akkor is, ha az érintettek ezt a legkevésbé sem ismerik el, sőt a legkevésbé sem élték meg annak idején. A stoner/doom/sludge zene ma sem népszerűbb, viszont lényegesen több csapat nyomul ebben a világban, mint mondjuk egy évtizede. A Mood tagjaival abban biztosan egyet lehet érteni, hogy ez a zene nem tőlük ered, és még csak nem is a Down-tól, hanem a Black Sabbath-tól, de hogy ne csak ilyen evidenciákat puffogtassak, azt is ki kell jelentenem, hogy sem a Sunday Fury, sem a Stardrive nem létezne ebben a formájában, és talán nem is tartana a második lemezénél, ha nincs a két előbbi zenekar.

A Mood nem csak az első hagyománykövető doom zenekar volt Magyarországon, de azon kevesek közé is tartozott, és itt már a világszint következik, hogy nagyon emlékezetes dalokat tudott írni, tette mindezt, egy nem túl magasan kvalifikált énekessel. A hazai színtér egyik legnagyobb feladata, hogy a Mood által meghatározott utat szélesítse, és tudjon legalább olyan jó számokat írni. Ezzel a feladattal birkózna meg a karcagi Stardrive, és a váci Sunday Fury.

Természetesen a két külön világ adott. A Stradrive inkább southern, lazább kötésű metálzene, sőt inkább a rock gyűjtőnevet használom, a Sunday Fury pedig inkább súly, a sludge felé közelítve. Közös nevező, hogy emlékezetes dalokban még híján vannak, és hogy itt sincs túl nagy énekesi teljesítmény. Cselényi Csaba (Stardrive) a jobb hang, de az angol kiejtésben elbukik („ópen ap dö dór”), valamiért nehezen megy ez itthon.

A Stardrive ikergitár riffekben erős, és ahol ráéreznek, ott nagyon jó dolgok születnek, például a Painful Overdrive a halványabb verzék ellenére, kifejezetten jó dal. Hozzáteszem, ez éppen a metal-oldala a zenekarnak, holott a lemez nagy százaléka ennél jóval könnyebb. Eleve a hangzás is egy kicsit szárazabb, szellősebb, a zenekar sem keménykedik, tisztán érezhető, hogy nem görcsölnek a dolgon (High Heels Shoes), ezt a zenét pedig csak így lehet. A lemezben van szív, csak kár, hogy nem üti szíven az embert, mert ehhez nem elég a harang kondulás, vagy az ikergitár-szóló, valami különös szikra kéne, a Nagykunság jó terep is lehet erre, és a Stardrive van olyan jó zenekar, hogy lehessen jobb is. Van azonban még egy hiba, ami másnak talán nem teher, de én már kezdem megunni, hogy habár szépek ezek a korai Sabbath-lemezeken jellemző akusztikus andalgások (Sunset Above the Plain, Bottom Line), valahogy kevésbé hatásosak, mivel szinte minden hazai (és nem hazai) doom lemezen feltűnnek.

Mondanom sem kell, hogy a Sunday Fury is mereng pár alkalommal, de náluk kontrasztnak a másik oldalon nagyon súlyos zene áll, és a tonnás torzítások alól inkább friss levegőnek hat az akusztikus gitár. A zenekar első lemeze ehhez képest tényleg csak egy halvány exponálás volt, az igazi valója valahogy így néz ki a Sunday Furynak. A rövid intro után nagy terű, dögös dobhangzás üti le az embert (hazai lemezen a Neck Sprain volt képes így dalt kezdeni), és az első szám olyannyira sodró, hogy kétséges a cucc végéig kitartó lendület. A Sunday Fury a hardcore zenéből ered (a tagok keményvonalas hc-t nyomtak korábban), a gitárkezelés, a csordavokálok alapján akár még a Biohazard nevét is előhozhatnám, csak mondjuk a hardcore/metalcore zenét nem szokta megszakítani southern szóló. Jelen pillanatban én nem is tudok olyan zenekart, amelyik hasonló megközelítésben nyomná (Maylene And The Sons Of Disaster talán, viszont az sem olyan már, mint régen), de persze lehet kommentelni, hogy mennyire tájékozatlan vagyok.

Az ének ugye itt sem a zene csúcsa, de Márkus Levente legalább változatosan használja a hangját, rekeszt, üvölt, tovább színesíti az amúgy sem eseménytelen dalokat. Olyan érzésem van, hogy ha el is szaladt volna velük a ló, ők mégis visszafogták magukat, és nem ismételgetik agyon a dolgokat, le van nyesve minden, ami már sok lenne. Ez természetesen a Stardrive-ra is igaz, de a Sunday Fury mégis változatosabb, és úgy sokszínű, hogy van egységes világa. A nagy, kiemelkedő dalok még itt sincsenek meg, kár lenne tagadni, viszont a két lemez alapján Vácott nagyobb a tűz, mint Karcagon.

Pontszámok:
Stardrive – Kings and Slaves (3 pont az 5-ből)
Sunday Fury – Men from the Grey Town (4 pont az 5-ből) Ezt hallgasd!


lemezkritika rock metál doom stardrive sunday fury ezt hallgasd



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Bandit 2009.09.01. 12:30:51

Nem is tudtam, hogy Herczeg Laci lett a Sunday énekese:)

Bobby Newmark 2009.09.02. 13:43:49

Pénteken koncerteznek (nemtom ér-e reklám) a Yukban. Megin' Doomfeszt van, királyság.

The Bandit 2009.09.02. 21:25:56

@Bobby Newmark: ér a reklám nagyon is...még ha csak a kommentek között is!