2009.12.04. 10:36 – _fá_

Erotikával fűszerezett bulizene

Pannonia Allstars Ska Orchestra – Feel the Riddim
(Megadó Kiadó)

A PASO az egyik legjobb dolog, ami Magyarországon történt a 21. században. Nem játszottak soha egyedi zenét, Krsa is csak szeretne néger lenni, de egy fiatal évei legszebb részét ilyentájt töltő embernek ezek soha nem voltak problémás pontok. Elfedi őket az a tény, hogy a PASO csinálja minden fesztiválon az egyik (ha nem a) legjobb bulit, amik kicsit kiragadják a hallgatót a magyar valóságból, egy nagyjából sosem létezett helyre, amit a ska-közeli zenekarok mind körülírnak.

A Feel the Riddim a harmadik stúdiólemez, és már az ország legnépszerűbb zenekarainak egyikeként adják ki, ezért nyilván az elvárások is mások. Nem lehet takarózni a „minden kezdet nehéz” szöveggel, itt már teljesíteni kell, tanulván az eddigi kiadványok hibáiból. Ezek minden előnyük ellenére is kevéssé voltak alkalmasok otthoni hallgatásra, mivel még az amúgy is szűk keretek között sem nagyon akartak mozogni, és ebbe kicsit belehaltak a dalok – annak ellenére is, hogy a például a Hello Gagarinnál sikerült az, ami a hazai ska-zenekaroknak általában nagyon nem: nem csak szolgai módon másolták le a hagyományokat, hanem hozzápakoltak egy igazán magyaros ízt, amitől sajátunknak érezhettük a PASO-t.

Harmadszorra végre sikerült kifeküdni a gyermekbetegségeket: kicsit mintha kevésbé lennének táncrahívóak a szerzemények, viszont a jókedv-potmétert sikerült a lehető legdurvábban feltolni. Emiatt, még ha néha úgy is tűnik, ez nem egy egyedüli könnyűdrog-fogyasztásra írt album, hanem minden vonalasabb házibuli kihagyhatatlan kelléke. Külön nagy dicséret Harcsa Veronika szerepeltetéséért, akinek ebben a nem túl erotikus stílusba is sikerült kétszer is sanzon-romantika szerű szexualitást varázsolnia. A harmadik Bawl Out Fi We meglepően balkáni hangulatú lett, az ilyen húzásoktól lett a Feel the Riddim a PASO eddigi legérettebb munkája. Mint egy hazai reaggae-related cuccot sem, ezt a lemezt sem ússzuk Sena vendégszereplése nélkül, a hölgy még mindig profi, ráadásul a Tell It on the Mountains fényesen bizonyítja, hogy az Irie Maffia sem miatta olyan semmilyen.

A Feel the Riddimnek egyedül a hosszával nem vagyok elégedett. Megértem, hogy sok dal gyűlik össze két lemezfelvétel között, de ez a stílus egyszerűen alkalmatlan arra, hogy otthon 58 percig lekösse a hallgatót. Ezzel együtt is bármilyen formájú társasági eseményre ajánlatos felrakni, és ennek ellenére is esélyes, hogy gyakori vendége lesz a lejátszómnak.

Szerintünk: (3,5/5)
Szerintetek: (4,3/5)

lemezkritika ska paso



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.