2009.12.14. 08:30 – lánggitár

John Frusciante kilépett a Red Hot Chili Peppersből

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Bár hivatalosan még senki nem erősítette meg, de egyes források szerint John Frusciante kilépett a Red Hot Chili Peppersből. Állítólag hónapok óta a gitáros nélkül próbálnak, mert ő nem tért vissza a többéves szünetről, ahogy a többiek ezt pár hónapja bejelentették, illetve nincs kedve már Flea-ékkel zenélni. Csak a saját dolgával akar foglalkozni, nem érdekli ez a rockzenekarosdi. Ezt erősíti maga Frusciante nyilatkozata is, amit pár hónapja adott. Ebben elmondja, hogy semmi terve nincs a Red Hot Chili Peppers-szel, illetve nem engedte meg, hogy a zenekar gitárosaként mutassák be, ráadásul Chad Smith dobos is kikerülte a rá vonatkozó kérdéseket egy interjúban, mondván róla nem beszélhet.

A zenész 1992-ben, a rendkívül sikeres Blood Sugar Sex Magic album után egyszer már kiszállt a csapatból (drogproblémák miatt), akkor Dave Navarro, a Jane's Addiction gitárosa vette át a helyét, de csak egy, a közönségnek nem igazán tetsző lemez erejéig, ugyanis 1999-ben az ismét nagyon sikeres Californicationön már megint ő játszott.

Állítólag Josh Klinghoffer helyettesíti, aki ugyan rendkívül jó session-gitáros a forrás szerint, de kétséges, hogy tud-e olyan jó dalokat írni, mint Frusciante és ezzel előrébb tudja-e vinni a zenekart.


rock red hot chili peppers hír frusciante



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.