2009.12.27. 10:16 – A/A

Kielégületlenül hagyott rajongók – Dr. Beat-interjú

A fiatalok kedvvért kezdjük egy kis történelemórával arról a zenekarról, aminek eddigi egyetlen albuma még a 303 magyar lemez, amit hallanod kell című könyvbe is bekerült: a Dr Beat zenekart 1985-ben alapította három gimnáziumi osztálytárs, Garam Péter, Selmeci Kristóf és Szilágyi “Sziko” Gábor, de akkor még T-Boy-ként, a Dr.Beat név csak 1987-ben válik véglegessé. 1988 tavaszán Valami Bizarr dolog c. dalukkal indulnak a Rock Gyermekei tehetségkutató rádióműsorban és meglepő, slágerlistás sikert érnek el, és a szám fel is kerül a Rock Gyermekei c. válogatás lemezre. 1988-ban több tagcsere (Rábaközi Andrea fotómodell csatlakozik rövid időre) majd helyette Clavier Charlotte az R-Go első gidája lesz a zenekar tagja. Nem sokkal ezután koncepcionális okok miatt, Selmeci Kristóf távozik, így a Dr.Beatet a közönség már trióként ismeri meg. 1989 elejétől lassan kialakul országos rajongótáboruk és számtalan vidéki kis buli mellett több teltházas Petőfi Csarnok-béli koncertet adnak. 1990-ben jelenik meg első albumuk Dr.Beat címmel a Hungaroton gondozásában, amiről négy dal is listavezető lett. 1991 év végén különböző okok miatt a zenekar - bár nem oszlik fel, de működését egy időre felfüggeszti.

Garam Los Angelesben, több nemzetközi lemezfelvételen is közreműködik hangmérnökként, producerként. Clavier közben kilép a formációból, Sziko pedig hobbiját a fényképezést helyezi előtérbe és sikereket ér el, Magyarországon keresett fotográfus lesz, főleg pop-rock és divat vonalon, de nem szakad el a zenéléstől, amit semmi sem bizonyít jobban, mint hogy Selmecivel közösen megjelentetett londoni kislemez. A remek kritikák ellenére a produkció nem folytatódik bár az angol Warner látna fantáziát a projektben. 1994 év végén Garam visszatér az államokból és a hazai drum 'n' bass népszerűsítésén dolgozik, valamint több hazai és angol underground kiadvány producere. Szikoval ismét elindítják a Dr.Beat-et, ezúttal kettesben, és két daluk meg is jelenik a Future Sound of Budapest válogatáson. Ez a formáció kb. 1997-ig dolgozik de szigorúan underground vonalon. 2005 év végén a gimnáziumi alapító felállás (Garam - Selmeci - Sziko) ismét összeáll és dolgozni kezdenek újabb anyagukon. Ma ismét kettesben vannak Garam és Sziko, ők lépnek fel december 28-án az A38-on az Esclin Syndo és a Pozvakowski társaságában, illetve velük készült az alábbi interjú.

Hosszú hallgatás után visszatértetek, mi volt a motiváció?
Garam Péter (billentyűk): Soha nem hagytuk abba valójában, csak nem nagyon tudtak itthon róla, hogy létezünk. Főállásban nem csináltuk, de azért voltunk, igaz koncertek nélkül. A 90-es évek közepe-vége felé volt egy dnb korszakunk, akkor voltak megjelenéseink válogatásokon, de igazából csak mi ketten tudtuk, hogy nem hagytuk abba, a közönség nem. Ez egy furcsa kettősség volt, ahogy megéltük, mert a közönség felé nem voltunk aktívak, ugyanakkor mégis dolgoztunk. Aztán a fordulópont az volt, hogy 2005-ben Selmeci Kristóf, akivel annak idején a zenélést kezdtük, rábeszélt minket, hogy legyen újra Dr. Beat. Fél évig beszélt nekünk, de mi nem igazán akartunk ilyen poposabb dolgot, aztán engem meggyőzött, Szikot nem. Hogy őt rávegyük, az újabb egy évbe telt.

Mivel sikerült meggyőzni?
Szikó (ének): Belengették a dollár kötegeket (nevet). Valójában írt a Peti pár nagyon jó dalt és ez döntött. Igazából nem arról kellett meggyőzniük, hogy csináljuk, hanem arról hogy popzenét csináljunk. Én eldurvult, jóval undergroundabb dolgokban gondolkodtam, leginkább valami igazi visítós norvég metálban (nevet).
GP: Mivel a megelőző tíz évben kis közönségnek rétegzenét csináltam, ezért nehéz volt rászánni magam és váltani, aztán úgy éreztem, hogy olyan ciklusához értem az életemnek, hogy szeretnék sok emberhez szólni, ha tehetem. Úgy éreztem, hogy újra van mondandóm a szélesebb tömegek felé.

Hogyhogy elsőként a régi lemez remaszterelt változatával jöttetek ki? Ez egy tudatos marketingfogás volt?
GP: Jó lett volna, ha tudatos fogás lett volna, de valójában az történt, hogy a Sziko megneszelte, hogy a Hungaroton ki akarja adni a régi lemezünket cd-n, mert anno csak bakeliten és kazettán jelent meg.
Szikó: Sajnos nekik nem kellett minket megkérdezni, mert minden jog náluk volt. Tök véletlenül összefutottunk egy régi hungarotonos barátommal, és ő említette, hogy kiadják újra az első lemezünket. Mivel ismertem ezeket az újra kiadott magyar lemezeket, tudtam, hogy meglehetősen alacsony technikai színvonalon hozzák ki őket, ezért felhívtuk a kiadót, hogy remasterelnénk, bónusz tracket, remixeket raknánk rá, ők pedig erre rábólintottak.

Felkerült az albumra egy új dal is, a Dream Again, miért angolul íródott?
Szikó: Az új számok közül van, amelyik magyar, van amelyik angol nyelven íródott és van olyan is melyet mindkét nyelven felvettünk. Ez pont egy olyan, ami csak angol nyelvű.
GP: Én már mindenki előtt, 10-15 éve favorizáltam az angolul éneklést, mert jobb az angol nyelv a popnak, aztán mire eljutottunk odáig, hogy elkezdtük ismét csinálni a zenekart, rájöttem - és ebből látszik mennyit változik az ember - bár dalíráskor angolul jön a szöveg, de mégis úgy érzem, hogy ez itthon nem tud eljutni az emberek lelkéhez. És mivel fontos, hogy itthon szeretnénk sok emberhez eljutni, emiatt azon vagyunk, hogy magyar nyelvű dalok is legyenek.

Próbálkoztatok-e az eddig meglevő és a közelmúltban újonnan létrejött rádióknak eljuttatni a Dream Againt?
Sziko: Csak a Petőfi rádiónak vittük el, de ők azt válaszolták, hogy bár profi, de nem az ő stílusuk. Ezen kívül sokat nem nyomultunk vele, majd ha a lemez kijön, akkor szeretnénk rámenni erre. Ahhoz viszont már öregek vagyunk, hogy bármit is erőltessünk, könyököljünk.

Elkezdődtek a koncertek, zajlik a stúdiómunka, mit tapasztaltatok, mi változott az igazán aktív korszakotokhoz képest? Gondolok itt a körülményekre, technikára, hozzáállásra, a benneteket körülevő emberekre?
GP: Sok minden változott, a legtöbb jó irányba, jobban szólnak a cuccok, jobbak a lehetőségek, bár nem mondom, hogy olyan mint Nyugat-Európában, de vannak már itt is helyek, amik jól szólnak, mint például az A38, de ugyanakkor az évekkel, évtizeddel ezelőtti lendületet valahogy mindenhonnan kiveszni látom. A másik bajom, hogy bizonyos műfajokban nagyon egyformának látok zenekarokat, nehéz inspirációkat találni, igazi új áttörő dolgokat csinálni. Az elektronikuszenei műfajban a technika fejlődése hatalmasat dobott, emlékezz vissza, amikor megjelentek az első samplerek, műfajok születtek a technikai eszközök révén, most viszont nincs igazi technikai újdonság, csak a meglevő dolgok tökéletesednek, sőt nagyjából egy computer már tényleg majdnem mindent tud. Nincs már meg az a feeling, amikor kiment egy zenész mondjuk Bécsbe egy szocialista országból és ott egy hangszerbolt kirakatában látott valami olyat, ami az életét megváltoztatta. Úgy érzem nincs olyan új dolog, amitől beütne a szikra a zenészek fejében, hogy valami egészen új valamit kezdjenek el csinálni.
Sziko: Nekem is nagyon hiányzik, hogy nincs semmi, ami forradalmian új, valami olyan mint amilyen az elektronikus gitár volt az 50-es években, amitől megszületett egy új műfaj a rock and roll. Aztán jöttek az analóg szintik, aztán a samplerek, aztán a computer és azóta nem jön semmi, vége.

Milyen a koncertfelállás?
Sziko: Szeretnénk egy évben 1-2 nagykoncertet, olyan technikai háttérrel, amibe apait-anyait beleadunk. Ezeken a komolyabb bulikon fontosnak tartjuk, hogy kiegészüljünk, egy komplett zenekarral, vagyis dobbal, basszussal, gitárral.
GP: Bár a személyiségünkből az fakad, hogy döntően szintetizátorral adunk elő dalokat, de amikor megismerkedtünk és összebarátkoztunk gyerekkorunkban, akkor punkrock zenéket hallgattunk és ez bennünk maradt mind a mai napig. Így a színpadon az elektronikus alapú, de a rockos dolgokat is érintő felállást érezzük igazán magunkénak. A kisebb bulikon ketten, esetleg hárman leszünk, de a nagyobbakon ragaszkodunk a teljes felálláshoz. Úgy érzem, hogy például a Depeche Mode-dal is az a legnagyobb párhuzam, hogy az énekes egy igazi rocksztár. Nyilván nem akarom a Szikót a Dave Gahanhez hasonlítani, de a színpadi jelenlétük és a viselkedésformájuk között mégis van egyfajta párhuzam.

Nem féltek, hogy ledarálnak benneteket a honi viszonyok, szituációk?
GP: Egyáltalán nem érdekel, 20 évig érdekelt, de most eljutottam oda, hogy nem érdekel, hatalmas elszántság van bennünk, bárhol előadjuk a bulit, ha kell a Sziko akár egy botba is beleénekel.
Sziko: Ha valahova elhívnak bennünket, akkor elsősorban minket akarnak látni. Ha ott vagyunk és elkapják a belőlünk áradó energiát, akkor a körülmények már másodlagosak. De persze nem akarjuk elbagatelizálni a kérdést, ezért is van szükség néhány nagy bulira, ahol saját cuccal, megbízható technikával és segítőkkel lépünk fel.

Az egykori közönségbázisotok nagyobb része ma már családos emberek, hogy látjátok, lehet őket aktivizálni? Tudtatok esetleg új rajongókat gyűjteni?
Sziko: Az eddigi néhány koncert alapján az a tapasztalatunk, hogy elég jól megmozdultak az emberek, eljöttek azok is, akik anno jól ismertek bennünket és sokan olyanok is, akik koruknál fogva nem láthattak minket akkoriban.
GP: Én úgy ítélem meg, hogy sok ezer olyan ember van, aki mai napig figyelemmel kíséri, hogy mi történik velünk és ebből több száz el is jön a koncertekre, ugyanakkor látok a koncerteken egy olyan fiatal réteget is, akik azért nem annyira fiatalok, hogy a régi rajongóink gyerekei lennének, mégis kívülről fújják a régi dalainkat. Koncertek utáni beszélgetésekből azt látjuk, hogy nagyon sok embernek meghatározó zenei élmény volt a Dr. Beat, nagyon szerettek minket.
Sziko: És nagyon kielégületlenül hagytuk őket, mint amikor egy orgazmus előtt álló faszról lepattan a kurva (nevet). Nyilvánvalóan nem direkt csináltuk, nem akartunk senkivel kiszúrni, csak egyszerűen különböző okok miatt nem tudtunk ebben a formában tovább működni. Már eleve az is kellemetlen volt, hogy az első lemezünk kb. két év csúszással jött ki, 19-20 éves naiv srácok voltunk, össze-vissza hitegettek minket, közben viszont a rengeteg meghívás miatt folyamatosan koncerteztünk, játszottuk a dalokat. Mire kijött a lemez már mindenki ismerte, szinte túljátszottuk magunkat.
GP: Az is gond volt, hogy miután a lemezből az első nyomás elfogyott nem volt utánrendelés, meg gond volt az is, hogy korábbi menedzserünkkel, Fábián Tiborral, aki utánunk a Bonanza Banzai menedzsere lett, nagyon megromlott a viszonyunk. Akkoriban pedig ő volt a könnyűzene és az azt körülvevő média ura, ez szintén nem tett jót a zenekarnak. Pedig időközben majdnem teljesen elkészült a második lemezünk, de már nem tudott megjelenni.

Történik majd ezzel az anyaggal valami?
GP/Sziko: Nem elképzelhetetlen (összenevetnek).
GP: Tervezünk egy dvd-t, rengeteg korai filmanyagunk van, szóval bármi megtörténhet, sőt tervezünk egy remix lemezt is, de az már más tészta.

Hogy álltok az új lemezzel?
GP: Nyugodtan mondhatom, hogy jól. Három éve napi szinten foglalkozunk vele, lassan a finisben vagyunk. Iszonyatos munka és energia van benne és remélhetően tavasszal kijön.

Milyen irányultságú lesz az album, befolyásolnak-e a mai trendek benneteket?
GP: Megmondom őszintén, semmi nem befolyásol minket, azok a dalok amiket akkor írtam mikor újrakezdtük, egész egyszerűen belülről jöttek, néha valahogy nem is értem néhányukról, hogy hogyan is tudtam megírni. Nem akarok nagy szavakat használni, de olyan dolgok jöttek elő belülről, amik szinte függetlenek voltak tőlem, egyszerűen valahogy így alakult. És őszintén mondom nem hatott rám semmi, nem is nagyon hallgatunk mai dolgot. Engem utoljára igazán a dnb fogott meg. Kocsiban, dugóban klasszikus zenét hallgatok.
Sziko: Én alapvetően a régi kedvenceket hallgatom, illetve klasszikusokat. A zongoraművésznő nagymamám révén komolyzenei előképzettségem van, napi két-három órát gyakoroltam Chopint, Mozartot, ami akkor eléggé untatott, de ma annyi év után úgy érzem egyre inkább visszaköszön és egyre inkább szeretem.

Tudjátok már, hogy ki fogja kiadni?
GP: Nem, fogalmunk sincsen, ezután még nem mentünk. Külföldön még a kinti életem révén meglevő kapcsolataimból sok minden működik és az sem lehetetlen, hogy itthonról elsőként egy külföldi major kiadóhoz is eljuthatunk. De persze az is lehet, hogy nem (nevet). Például a Dream Againt George Marino maszterelte, aki a világ öt legjobb mastering hangmérnökei között van, csak AC/DC kaliberű nevekkel dolgozik, de annyira megtetszett neki, hogy elvállalta.

Ha nem lesz kiadó mi lesz? Hisztek egyáltalán abban, hogy lehet lemezt eladni?
Sziko: Nem, legalábbis Magyarországon nem, külföldön még igen, ha nem is annyit, mint régen. De jó marketing esetén még arra is lehet esély, hogy a régi itthoni rajongóink aktivizálhatóak a lemezvásárlásra, mert már nem feltétlenül az a korosztály, akik letöltenek. Persze fontos, hogy eljussanak hozzájuk a velünk kapcsolatos információk. Az internetet kétélű dolognak érzem, nagyon jó annak, aki rajta van és egész nap ezt bújja, de van egy jelentős réteg, aki nem biztos, hogy eltalál azokra az oldalakra, ahol a zenével kapcsolatos információk forognak. Épp ezért a mai napig fontosnak tartom a TV csatornák szerepét. Tetszik, vagy nem tetszik, majdnem minden háztartásban megy a TV, fontos ott is jelen lenni.


interjú pop dr beat



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.