2009.04.10. 08:00 – lánggitár

Woodstock - Six hours of peace and music

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A már minden nagy jelzőt ezerszer megkapott Woodstock fesztivál idén lesz 40 éves, erről pedig illik méltóképp megemlékezni. Ennek okán a dokumentumfilm, és koncertvideó szinten is klasszikusnak számító Woodstock - 3 days of peace and music névre hallgató alkotás újra ki lesz adva, nem kevesebb, mint hat órányi játékidővel - természetesen újravágva, és digitálisan feljavítva. Ráadásul nem is csak a hippik drogfogyasztásába nyerhetünk nagyobb rálátást: 13 olyan zenekar fellépéséből kaphatunk ízelítőt, akik az eredeti verzión, és az 1994-ben kiadott 4 órás rendezői változatban sem szerepeltek. A kordokumentum június 15-től vásárolható meg. Katt után egy kis ízelítő. 


dvd hír woodstock



2009.04.09. 16:52 – lánggitár

Vigadó - április 9-15. (Frissítve!)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ezen a héten is elmondjuk, mik azok a programok, amikre érdemes lehet ellátogatni, de azért előre szólunk, mi sem tudunk az összesről. Ami első körben kimarad, azzal később szokásunkhoz híven frissítjük a posztot, vagy az imádott olvasó is bekommentelheti oda ahova bekommentelni szokott. Lesznek most is videók meg linkek bőven, szóval kattintani, olvasni és nézni annak is érdemes, aki már most tudja, hogy úgy sem megy az elkövetkező hétben sehova, tekintheti videóválogatásnak a dolgot.

Szokás szerint van fémes és nem fémes ajánlónk, hamarosan pedig lesz az utóbbiból önálló életre kelő elektronikus is. (Frissítve: 2009.04.11. 13:40)


pop metál program



2009.04.09. 15:38 – lánggitár

Last minute Death By Stereo-koncert, és Thrash and Burn-játék

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Jövő hét keddre (április 14.) beesett a Dürer Kertbe egy last minute Death By Stereo-koncert. A zenekar kifejezett kérése volt a budapesti dátum, mivel eddig mindig nagyon jól érezték magukat Magyarországon. A rendezvényt társszervezésben csinálja a For The Kids Shows, illetve a BPRNR Bookingból lett Skalar Music Hungary.


játék hír program bleeding through death by stereo darkest hour



2009.04.09. 14:30 – AronH

Club Venszdéj #13

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az eheti termés ismét nem volt túl nagy, de azért fennakadt a szűrőnkön egy-két nagy név, és ismeretlen de érdekes kicsi is. A skála elég széles, hallható a U2-Justice összeeresztés, The Police munkamániás elektromágusok szerint, SayCet, akiből még, még, még, Britney és a Franz Ferdinand, brazil tinik és nembrazil vámpírok. Szubjektív szűrőnkön újfent a blogoszféra – ha jobbat találtál, alázz be alant!


franz ferdinand britney spears justice u2 the police club venszdej mickey gang pink mountaintops



2009.04.09. 10:00 – lánggitár

Sigur Rós side-project

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Sigur Rós énekese, Jón Þór Birgisson párjával, Alex Somersel ad ki közös albumot. A duónak már voltak kiállításai Riceboy Sleeps néven, most ugyanezen fedőnév alatt készítik el a hanganyagot. A lemez felvételei természtesen Izlandon történnek, úgy úgy tűnik, július 20-án meg is jelenik majd, kilenc dallal. A tracklist a következőképp fest:


hír sigur rós jón þór birgisson



2009.04.09. 08:00 – _fá_

Courtney Love viszont szeretné látni exférje pénzét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Courtney Love meglepő módon most sem zenészi kvalitásával hívja fel magára a figyelmet. Állítása szerint ismeretlen tettesek laza 360 millió dollárral rövidítették meg a családi kasszát, mikor Kurt Cobain, a lányuk, esetleg az ő biztosítási számát felhasználva egy rakat értékes ingatlant, és egyéb luxuscikkeket vásároltak. Hamarosan kezdik is a pereskedést, mivel eddig mindössza 30 misit sikerült visszaszerezni. Love ügyvédje szerint amúgy az egésznek leginkább maga az özvegy az oka, aki volt olyan hülye, hogy egy jó darabig az sem tűnt fel neki, hogy rondán megrövidítik (mindezt persze diszkrétebben fogalmazva). Katt után pedig bizonyosodjunk meg róla, hogy Courtney egész jó zenéket csinált, ha épp akart!


nirvana hole kurt cobain courntey love



2009.04.08. 14:31 – lánggitár

A Trouble sötét riffje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

The Dark Riff… Ilyen címmel jönne ki a tervek szerint a Trouble új lemeze, ami az első lesz Kory Clarke énekével. A volt Warrior Soul-énekes amúgy elég izgatott az új cucc miatt, ami szerinte egy klasszikus doom lemez lesz. Rick Wartell gitáros szerint is, ha egy szóval kellene összefoglalni az új dalokat, akkor az a DOOM lenne (így nagybetűvel). Szóval minden jel arra mutat, hogy a legendás zenekar visszatér a gyökerekhez. Tehát az ilyen dalokhoz:


rock metál hír trouble doom



2009.04.08. 11:54 – lánggitár

The Black Crowes-koncertlemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Warpaint Live címmel ad ki az Eagle Rock Entertainment április 28-án egy Black Crowes-koncertlemezt, de még ebben az évben várható egy DVD megjelenése is. Az már más kérdés, hogy mindennek mennyi értelme van a zenekar hivatalos honlapján működő Live Black Crowes mellett, ahol az töménytelen mennyiségű felvételt meg lehet vásárolni a csapat eddigi élő fellépéseiről. Mindenesetre itt a tervezett track list, ha valakit érdekel:


rock hír black crowes



2009.04.08. 08:00 – lánggitár

Beatles-remaszter

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Több mint húsz év után ismét digitálisan remaszterelik a Beatles diszkográfiát! A teljesen átfogó kiadványsorozat egy nap jön ki a Beatles Rock Band-el (ez az a játék, ahol műanyag gitárutánzatot kell nyomkodni). A beharangozás szerint az Abbey Road szakemberei hosszú-hosszú éveket töltöttek az életmű átdolgozásával, hogy a zenekar dalai eddig soha nem hallott minőségben szólalhassanak meg. A limitált kiadás a jó hangzáson kívül tartalmaz majd egy linket pár sosem hallott anyaghoz, amin a Beatles tagjai épp beszélgetnek. A kiadvány természetesen box-set formájában is kapható lesz, és még DVD-ket is rebesgetnek hozzá. Az igazi kérdés, hogy mindezt meg lehet-e majd venni digitális formában is, még nincs tisztázva. Megjelenés szeptember 9-én! Klikk után a külön megvehető lemezek listája:


the beatles hír



süti beállítások módosítása