2009.01.09. 08:51 – lánggitár

Új Mercyful Fate-lemez?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Úgy néz ki, hogy tíz év után újra lemezt készít a Mercyful Fate. Mindezt maga King Diamond énekes közölte egy dániai interjúja során, amit a BT.dk közölt: „Hank (Shermann gitáros – a szerk.) már írt dalokat egy elkövetkező Mercyful Fate-albumhoz, és készen áll az új mesterművünk elkészítéséhez.” – mondta a fordított keresztekkel teleaggatott legendás, denevérhangú frontember. Idén amúgy egy DVD-t is jelentet meg a dán zenekar a sorlemez mellett.


metál hír metallica mercyful fate



2009.01.08. 16:34 – lánggitár

Színházban a Heaven Street Seven

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A (mai világban már annyira nem is) különleges lemezmegjelenés után (mint ismeretes, a HS7 Jazz című új albumát november elejétől egy hétig legálisan és ingyenesen letölthették a rajongók) most (valóban) különleges koncertre készül a zenekar. Olyan helyszínen és szituációban lépnek fel, amire eddig nem volt példa az együttes történetében. Január 21-én az ország egyik legpatinásabb teátrumában, a budapesti Katona József színházban adnak exkluzív koncertet.


indie pop program heaven street seven katona józsef színház



2009.01.08. 14:44 – lánggitár

Peter Gabriel a Genesisben?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A minap Peter Gabriel elmondta egy magazinnak, hogy igazából semmilyen akadálya nincs annak, hogy újjáéledjen a klasszikus felállású Genesis, amiben ő volt az énekes. 2004-ben pont Gabriel kezdte el pedzegetni, hogy újra együtt kéne játszaniuk, csak éppen mikor már ténylegesen cselekedni kellet volna, addigra kitalálta, hogy mégis inkább szólózna tovább, így állt ismét Phil Collins a mikrofon mögé a húsz állomásos turné keretében. Viszont ettől függetlenül ő még mindig össze akarja hozni a klasszikus Genesist, ami a 70-es évek progresszív rockjának egyik legnépszerűbb képviselője volt, és tulajdonképpen 1975 óta nem álltak együtt színpadon. Hát rajta!


rock hír peter gabriel genesis



2009.01.08. 12:54 – b_l_o_k_i

Ad Noiseam 2008 év végi lemezek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az Ad Noiseam egy Berlinben székelő experimentális elektronikus zenékkel foglalkozó kiadó. Alább négy lemezt mutatunk be tőlük (konkrétan Larvae, The Teknoist, Abelcain & Cdatakill, Sickboy korongjait) amik még a múlt év végén jelentek meg:


lemezkritika electro sickboy larvae the teknoist abelcain and cdatakill



2009.01.08. 10:31 – Dankó Gábor

Változtat az iTunes

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nagy változások lesznek az Apple iTunes nevű zeneboltjában január végétől, és bár ez minket, magyarokat nem nagyon érint (lévén itthonról nem érhető el a webáruház, illetve csak bonyolultan), azért írunk róla, mégiscsak a legális letöltés felé halad a világ, még ha lassan is (pláne nálunk). Szóval a legnagyobb dolog, hogy megszűnik az úgynevezett DRM. Ez a három betű azt a másolásvédelmet jelenti, amivel a zeneszámok csak korlátozások között használhatóak. Például csak bizonyos számú gépre lehet őket feltenni, nem tölthető át mobillejátszóra stb.


tech itunes hír



2009.01.08. 08:40 – Dankó Gábor

UPDATE: Lesz Led Zeppelin turné és lemez is

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Csak arra nem derült még fény, hogy ki lesz az énekes, illetve milyen néven fut majd a dolog. (Magunk között megjegyeznénk: nagyon csodálkoznánk rajta, ha használnák a Led Zeppelint, ha már eddig ilyen szent volt a név.) Mindezt amúgy maga Jimmy Page gitáros menedzsere mondta, de azon kívül, hogy elmesélte Page mennyire szeret zenélni, és hogy most is baromira élvezi a dolgot John Paul Jones basszusgitárossal, és Jason Bonham dobossal, többet nem mondott. Illetve azt még megerősítette, hogy a projektben Robert Plant énekes nem vesz részt, de persze ettől függetlenül még mindig nagy haverok a többiekkel. Plant amúgy most lett minden idők legjobb rockénekese egyesek szerint, de valószínűleg ez nem nagyon hatja meg.
UPDATE: A MusicRadarnak egy exkluzív interjúban ezt mondta Peter Mensch (ő az a bizonyos menedzser): „A Led Zeppelinnek vége! Aki nem látta őket 2007-ben, az végleg elszalasztotta. Vége van! Ennél világosabban már nem tudom mondani.”


rock hír led zeppelin jimmy page robert plant



2009.01.07. 14:24 – lánggitár

Megvan az új Neck Sprain-énekes

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Mint ismeretes, nem olyan régen gondok adódtak a Neck Sprain énekesi posztján. Sokáig nem tartott a baj, hiszen már meg is találták Pityesz utódját Áron „APEy” András személyében, aki eddig a Kelly Hits The Blue Skyban nyomta. Már volt is egy koncertjük Kiskunfélegyházán, Budapesten pedig március 13-án lépnek fel a Dürer-Kertben. Alább bemutatjuk mit csinált a srác eddig, és mit kell ezután tennie:


metál hír neck sprain kelly hits the blue sky



2009.01.07. 11:59 – AronH

Visszhangos semmi

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Glasvegas – Glasvegas
(Columbia)
2008

A Glasvegas feltételezések szerint bemutatásra szorul, essünk is túl rajta: 2003-ban alakult glasgow-i négyes, zenéjüket tekintve ezerötszáz soron keresztül taglalható stílusleírás helyett maradjunk annyiban, hogy visszhangos-indie. Tavaly ősszel jelent meg első albumuk, az Egyesült Államokban pedig mostanában fog, az NME éves albumlistáján harmadikak lettek, egyébként is az angol listák élmezőnyében rostokolnak. 126 ezer eddig eladott példány a mai világban nem hazudik. Ugye? A kérdést persze mindenki döntse el maga, például myspace-en, vagy a százhuszonhatezeregyedig példány megvásárlását követően, de a Lángoló Gitárok megsúgják, hogy ez márpedig bűnrossz. De tényleg, tragédia.

Szerintünk: (2/5)
Szerintetek: (4/5)

lemezkritika indie glasvegas



2009.01.07. 10:23 – lánggitár

UPDATE: Először tölthető le Beatles legálisan (csak volt)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Igen, ez hírnek számít, ugyanis eddig semmilyen Beatles-dalt nem lehetett letölteni a netről legálisan, még csak részleteiben sem. Most viszont egy norvég podcast jóvoltából elérhető lesz elvileg az összes dal kronológiai sorrendben, ráadásul úgy, hogy mindegyik előtt elmondják annak születése történetét. Jelenleg 14 adás található az oldalon, de szép lassan felkerül majd mind a 212 epizód. Amúgy csupán négy hétig lesznek a weben az anyagok, mivel csak így kapta meg a jogokat az NRK. Mellesleg régebben tervezték már, hogy a teljes Beatles-katalógus bekerülne az iTunes alá, de Paul McCartney szavaival éve „a tárgyalások elakadtak”.
UPDATE: A fenti öröm nem tartott sokág, ugyanis az Apple Corps (ez a cég kezeli az összes Beatles-jogot) töröltette az egészet a norvég oldalról. Szóval tovább marad az éhinség a Beatles-rajongóknak. Természetesen csak azoknak, akik fizetni akarnak a zenéjükért...


pop the beatles hír



süti beállítások módosítása