Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Trousers jelenleg második nagylemezét készíti, ám a zenekar úgy döntött, hogy az év végére, jövő év elejére várható új anyag napvilágra kerülése előtt még készítenek egy videoklipet debütáló nagylemezük egyik dalához. Az időzítés pont megfelelő, hiszen a 2008-as Planetary Process-en található Doctor Keep Your Hands Off Me című szám szeptember közepén az első helyre került a belga Radio Noise Corporation rádió listáján. A zenekar már korábban is jó kapcsolatot ápolt a németalföldi rockszíntérrel, tavaly tavasszal például felléptek a világhírű brüsszeli Botanique klubban, télen pedig a belga Diplomatot látták vendégül hazánkban néhány koncert erejéig. A mostani rádiós szavazás az első forduló volt, ha a másodikat is megnyeri a Trousers, akkor minden akadály elhárul a dal belgiumi agyonjátszása elől.

Pár éve Scarlett Johansson szinésznőre rájött a dalolhatnék, ezért készített egy Tom Waits-feldolgozásalbumot David Sitek producerrel (aki mellesleg az éppen most pihenőre vonult Tv On The Radio agya is egyben), ami annyira nem is volt rossz, mint amikor a filmsztárok azt hiszik magukról, hogy énekelni is tudnak, pedig nem. A sikeren fellelkesülve Johhanson megint lemezt készített, de most
Az Amber Smith hiába lép fel hamarosan a Művészetek Palotájában, hivatalosan mégis pihen. A tagok viszont nem, így Poniklo Imre énekes-gitáros is kiad egy szólólemezt, amiről az Éjjelt már lehet hallani a
Imádjuk a listákat, hiszen kiválóan el lehet rajtuk vitatkozni, az olyan provokatív címűn, hogyaszongya "Az évtized ötven legrosszabb albuma" meg különösen. Az Entertainment Weekly kissé korán ugyan, de összeszedte a 2000 óta megjelent fostalicska anyagokat, köztük csupán egy Nickelback anyaggal és Axl Rose Chinese Democracy című nehéz szülésével. Nekünk feltűnően hiányzik például Hangerőmű című 2003-ban megjelent Ossian-eposz és a teljes Kaukázus életmű is, de mindegy. Képünkön a listavezető Katie Price látható.
Muse - The Resistance