Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A nemrég nálunk járt kanadai Fucked Up nyerte otthonában a Polaris díjat, ami az ottani Mercurynak felel meg. Egész pontosan a The Chemistry Of Common Life című lemezéért kapta ezt az elismerést a punkzenekar. Damian 'Pink Eyes' Abraham énekes (képünkön ruha nélkül, véres fejjel) a díj átvétele után úgy nyilatkozott, hogy eddig az évig soha nem érezték, hogy része lettek volna a kanadai zenei életnek, de most nagy büszkeséggel tölti el, hogy igazából minden fajta hazai turné nélkül nyertek. Abraham elmondta, hogy soha nem történt még ilyen izgalmas dolog az életében, mint ez a Polaris-jelölés, és nem csak a díj presztízse miatt, hanem mert soha nem gondolta volna, hogy Kanadában figyelnek rájuk. Mindig azt hitte, hogy az ő helyük külföldön van, most viszont kellemesen csalódott a hazájában. Itt van pár életkép a zenekartól:
Nagyon sokan a Sugababes nevű brit lánytriót egy producerek által összerakott produkciónak gondolják, pedig nem így van. A csapatot Keisha Buchanan, Mutya Buena és Siobhan Donaghy alapította 13 évesen, és olyannyira nem külső erők vezették őket, hogy Buchanan a dalszerzésbe is elég rendesen beleszólt az évek során. Viszonylag gyorsan Nagy Britania első számú lánycsapata lettek, de aztán lassan megkezdődtek a tagcserék, aminek most az lett a vége, hogy Donaghy és Buena után az utolsó alapító tag Buchanan is
Igen, tudjuk, hogy hivatalosan ez a megnevezés már nem használható a H1N1-re, inkább újinfluenzának hívják már, de mivel Marilyn Manson ezt írja blogjában, így mi is hűek leszünk hozzá: "Egy igazi orvos diagnosztizált hivatalosan is sertésinfluenzával. Tudom, most mindenki azt gondolja, hogy dizsnódugással ilyen kór terjed, de az orvos megnyugtatott, a múltbéli nőügyeim abszolút nem járultak hozzá ehhez a különös betegséghez. Sajnos túl fogom élni."
A PANKKK program több formában nyújt támogatást a hazai könnyűzenei ipar résztvevőinek. Az egyik ezek közül a HungaroConnections. Az alábbi beszélgetés apropója ez volt, de a PANKKK jövőjéről, és néhány talán kényesebb kérdésről is szó esik. Berta András, a PANKKK programigazgatója válaszolt kérdéseinkre.
Tegnaptól hivatalosan is letölthető Thom Yorke új kislemeze, legalábbis azon rajongóknak, akik előrendelték a limitált példányszámban kiadott példányt. A Feeling Pulled Aparted By Horses eredetileg Radiohead-dalnak készült, játszották is koncerten többször Reckoner néven - ugyanakkor semmi köze nincs a zenekar In Rainbows c. lemezén szereplő ugyanilyen című dalhoz. Az anyazenekarhoz való kötődést erősíti, hogy a gitáros, Jonny Greenwood is szerepet kap a felvételen, ráadásul Nigel Godrich, az állandó producerük felügyelete alatt készült. A koncertverzióhoz képest szokás szerint csendesebb, gépiesebb lett a végeredmény. A másik szerzemény, a Hollow Earth már az Eraseren is szerepelt volna, de Yorke elmondása szerint idő kellett neki. Tovább után meghallgathatjuk a dalokat:
Mike McCready, a Pearl Jam gitárosa elmondta az MTV News-nak, hogy a hétfőn megjelent lemezükön található 11 szerzemény nem az összes, amit ebben az időszakban írtak. Mikor befejezték ezeket, akkor leültek megbeszélni, hogyan tovább, és arra a döntésre jutottak, elég ez a tíz plusz egy szám. Egy rövid, pörgős, háromperces garázsrock-dalokkal teli albumot akartak, és így is jelent meg a Backspacer. Viszont még maradt jó pár kész ötlet, amit nem akarnak b-oldalas számokként kiadni, inkább majd "csinálnak velük valamit olyan hat hónap múlva". Ezt a "valamit" azonban nem részletezte a gitáros, de nem lepődnénk meg, ha ingyenes letöltés formájában kerülnének ki a közönség elé, úgyis nagy divat ez most.
Annak idején nagy zavart keltett a Black-Out-rajongókban, hogy