2009.12.17. 14:02 – lánggitár

Biohazard teljes gőzzel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Biohazard eredeti felállása nemrég újra összeállt, voltak is Budapesten, ahol Bobby Hambel gitáros közölte: jövőre ismét találkozunk velük az új lemezüket bemutató turnéjukon. Úgy tűnik nem beszélt a levegőbe, ugyanis januárban a New York-i metálos-hiphopos hardcore-zenekar stúdióba vonul, hogy felvegye az új anyagot. Ez a korong lesz az első azóta, hogy Hambel 1996-ban kilépett a zenekarból és ezzel véget ért a klasszikus Biohazard-éra. A további terveket illetően elmondták, hogy 2010 áprilisától ismét útra kelnek és egészen 2011-ig le sem akarnak állni a zenéléssel. A zenekar egyébként most fejezte be a több mint 100 fellépésből álló, 22 hónapos világkörüli turnéját, aminek néhány állomásán az alábbi új dalt is eljátszották:


rock metál hír biohazard



2009.12.17. 11:59 – lánggitár

Green Day, Slayer, Gossip a Novarockon

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Rammsteint már tudtuk, hogy fellép a 2010-es Novarockon, amit az osztrák-magyar-szlovák hármashatáron rendeznek meg az ausztriai Nickelsdorf mellett június 11-13-án, most viszont jött hozzá egy rakás új név, méghozzá olyanok, mint a Green Day, a Slayer, a Heaven & Hell, a Gossip, a Beatsteaks, a Hives, a Bullet For My Valentine stb. Bővebb infó erre.


indie metál hír novarock



2009.12.17. 10:00 – sixx

Idő kell, hogy leülepedjen - Tankcsapda interjú Lukács Lászlóval

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Két hónapja jelent meg a húszéves Tankcsapda legújabb albuma, ami eléggé megosztotta a rockzene rajongóit és az úgynevezett szakmát is. Leültünk Lukáccsal beszélgetni egy kicsit az újságírókról, meg a harminc állomásos őszi miniturnéról.

Mit szóltatok az új anyag kritikáihoz?
Lukács: Kezdjük azzal, hogy én kettéválasztom a kritikusok által írt cikkeket és a közönségtől érkező észrevételeket, mégpedig azért, mert a kritikus, amikor kap egy lemezt, vagy könyvet recenzióra, akkor meghallgatja, elolvassa, majd megírja a véleményét, első blikkre. A közönség szerencsére nem így ítél, hanem hagy időt arra, hogy leülepedjen az anyag, meghallgatja többször is, és csak utána formál véleményt. A kritikák között volt pozitív és negatív is, olyan is, ami nagyon dicsérte, és olyan, ami nagyon lehúzta, de ez így van jól. Őszintén szólva én ennél sokkal rosszabbra számítottam.

Eleve úgy mentetek neki, hogy most majd kaptok a fejetekre?
Értsd úgy, hogy a Tankcsapda zenekar nem egyenlő három csavargyári munkással, akiknek az a dolguk, hogy minden nap, állandó jelleggel ugyanolyan csavarokat gyártsanak. A zene eleve nem egy így megfogható dolog, illetve ha azzá válik, akkor már régen rossz. Ez egy művészi alkotás, akárhogy is nézzük, és ezt nem nagyképűségből mondom, a befogadásához idő kell. Onnan tudom, hogy jó lemezt csináltunk, hogy mostanában, két hónappal a megjelenés után egyre több pozitív hangvételű kritika olvasható róla, a turnén a rajongóknak bejönnek azok a nóták, amiket játszunk róla, és szerintem ez majd akkor lesz igazán jó, ha tavasszal elindulunk a lemezbemutató turnéra. Idő kell ahhoz, hogy ennek a lemeznek a dalai olyan klasszikussá érjenek, mint a régi nóták.


interjú rock tankcsapda



2009.12.17. 07:55 – lánggitár

A Slayer lopott a Lock Uptól

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Érdekes észrevétel vendégszerzőnktől, Kovács Bálinttól: Rég nem hallgattam, de a napokban újra elővettem egykori kedvenc lemezemet, a Lock Up Hate Breeds Sufferingjét – ez az a technikás grindcore lemez, amit a felülmúlhatatlan Tompa Lindberg (vokál, At The Gates, The Crown, stb.), a zseniális Nick Barker (dob, Dimmu Borgir, Testament, Old Man's Child, stb.), Shane Embury (basszus, Napalm Death, Anaal Nathraakh stb.) és Jesse Pintado (gitár, Napalm Death, Terrorizer) játszottak fel. Amikor a lemez Horns of Venus című elkezdődött, nem kicsit lepődtem meg: ezen a 2002-es lemezen egy az egyben visszaköszönt az új Slayer-lemez legjobb száma, a Public Display of Dismemberment kezdőriffje. Minden egyezik, a dallam eleinte egy az egyben ugyanaz, csak a Slayer verziója vagy kétszer olyan gyors; aztán a kiállás után a Slayer csavar egyet rajta, de még így is több mint különös a hasonlóság. Ráadásul mindkét számban négyszer játsszák el riffet, majd kiállás, és újab négyszer felgyorsítva ugyanaz. (Lásd a videót!) Különös hasonlóság. Persze nyilván nem nyúlás – azt ki hinné el pont a Slayerről?


metál slayer lock up



2009.12.16. 14:07 – Dankó Gábor

Halálos rockandroll

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Entombed @ Dürer Kert, 2009.12.15.

Az Entombed még valamikor a nyolcvanas évek végén alakult Svédországban, és már az első lemezükkel stílust teremtettek. A 1990-es Left Hand Path albumon olyan death metal hallható, ami ezzel a láncfűrész-szerű hangzással teljesen újat hozott a metálszíntérre, ráadásul a fiatal gyerekekben volt egy jó adag punk attitűd is, ami később még nagyobb szerepet kapott náluk. Az utána következő második lemez még hasonló vonalon haladt, a harmadikkal viszont kiadták életük főművét.

Szerintünk: (5/5)
Szerintetek: (2/5)

metál death koncertbeszámoló entombed



2009.12.16. 13:30 – lánggitár

Elvették Courtney Love-tól a lányát

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Courtney Love mostantól nem hivatalos gyámja Kurt Cobainnel közös gyermekének, Frances Bean Cobainnek. Az indokról mindössze annyit tudni, hogy a bíróság nem találta alkalmasnak Love-ot a gyermekére való felügyeletre. A most 17 éves Frances Bean hivatalos gyámjai mostantól Kurt anyja, Wendy O'Connor, illetve nővére, Kimberly Dawn Cobain.


rock hír nirvana courtney love kurt cobain



2009.12.16. 11:55 – lánggitár

Axl Rose tagadja, hogy tagadott volna

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Guns N' Roses ismét aktív, ami menetrendszerűen együtt jár Axl Rose balhéival. A frontember még december 7-én agyalt meg egy szerinte nagyon erőszakos paparazzit a Los Angeles-i reptéren, aminek persze óriási sajtóvisszhangja lett, és ez mellesleg a soron következő koncerteknek is jól jön. Innentől kezdve a sajtó önálló életre kelt, még egy olyan közlemény is napvilágot látott, hogy Rose tagadja az egész eseményt, pedig még videóra is vették a balhét (lentebb látható). Most az énekes fel van háborodva, hogy ki merészel a nevében bármilyen nyilatkozatot kiadni, ő nem tett ilyet és soha nem is tagadta a verést. Szerinte az egész mögött a régi managementje áll, akiket nemrég cserélt le, csak ez még nem jutott el mindenkihez.


rock bulvár hír guns n roses axl rose



2009.12.16. 10:25 – sixx

Jó kis tökös rockbuli

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Minden koncerten, legalábbis a jól sikerülteken van egy pillanat, amikor a közönség és a zenekar egymásra talál, amitől számítva együtt lélegzik a csatakosra izzadt énekes és a második sorban a csöcsét villantó rockercsaj. A tegnap esti Sebastian Bach-bulin (Diesel klub, kb. 500 néző) ez a pillanat egészen pontosan akkor volt, amikor a zenekar megszólalt, és Bach először rázta bele a rőzsét az első sor szájába.

Kurva jó bulit nyomott az Skid Row egykori énekese és zenekara a koncertezésre egyébként nem kifejezetten alkalmas klubban. A hangzás olyan volt, amilyen, de legalább hangos, és a dob kifejezetten faszán szólt az őrült csávó keze alatt, komolyan, ki az, aki a háta mögé is felrakat két cintányért, hogy azokat a válla fölött átnyúlva üsse meg? Mondjuk rohadt jól nézett ki a dolog. Egy Sebastian Bach-koncert azonban elsősorban az énekesről szól, erről a langaléta, valahol szúnyogcsődörre emlékeztető szőke rockistenről, akinél jobb frontembert el sem nagyon tudok képzeni ebben a műfajban.


kritika metál koncertbeszámoló sebastian bach



2009.12.16. 08:10 – lánggitár

Újra Európában az AC/DC

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

2010 tavaszától kezdődően ismét Európában koncertezik az AC/DC. Eddig kilenc dátumot jelentettek be, nem kizárt, hogy lesz még több is. Magyar koncertről egyelőre nincs szó, viszont osztrákról igen (nem Bécs, hanem a még 200 km-rel nyugatabbra lévő Wels), de akik akar, Bukarestig is leautózhat az ausztrálok kedvéért, bár akkor már talán sokkal könnyebb eljutni Berlinig mondjuk. Itt vannak az eddig meghirdetett állomások:


rock hír acdc



süti beállítások módosítása