Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Furcsa párosításokkal engedünk titeket utatokra a közelgő hétvégére. Coldplay és a bitek, Justice és a xilofonok, Bob Dylan és a White Stripes találkoznak a klubban, na meg persze a szokásos remixkupac, és az általatok beküldött tragikus Nirvana gyalázás. Szubjektív szűrőnkön újfent a blogoszféra. Jobbat találtál? Alázz be alant!
Eddie Van Halen, a Van Halen gitárosa a minap közölte a Rolling Stone magazinnal, hogy a zenekar új lemezt készít, ugyanis „tonnányi” új daluk van, és azzal kezdeni kell valamit. Ebben nem csak az a különleges, hogy a csapat 1998 óta nem adott ki stúdióalbumot, hanem az is, hogy a jelenlegi felállásban ott van Dave Lee Roth eredeti énekes is, akivel utoljára 1984-ben készítettek lemezt.
Steve Harrist, az Iron Maiden főnökét megáldotta a jóisten. Nem csak, hogy van egy Lauren nevű lánya, de ráadásul még csinos is (mármint a lány), sőt énekel is, igaz ez utóbbinál inkább a lelkesedése, illetve a külcsín viszi el a produkciót, mint a minőség. Most apuci szeme fénye úgy döntött levetkőzik, még ha nem is teljesen. A brit FHM oldalain mutatja meg valamennyire bájait picit bereklámozva ezzel legújabb kislemezét, a Your Turnt. A dal, a tavaly megjelent Calm Before The Storm című albumról származik, amivel
Sólstafir - Köld