2010.04.28. 18:08 – Valuska

A La Coka Nostra nem movement

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A House of Pain minden idők egyik legnagyobb slágerét írta a Jump Arounddal. Ketten az akkori csapatból az A38-on a La Coka Nostra nevű csapatukkal adtak szemtelenül rövid, 43 perces koncertet.

Az ősz szakállas, napszemüveges és flanelinges Everlast a hardcore hiphop Eric Claptonjaként lassan, becsületes múltjával és popos jelenével a testtartásában rappelt, mert akinek egy olyan megaslágerhez köze van, mint a Jump Around, attól ez is elég. A torkában dörzspapírral rappelő és éneklő híresség a La Coka Nostrával valami komoly, csak számára világos dolgot akar megvalósítani, erre utal, hogy a koncerten többször elmondta: The House of Pain is a hiphop group. La Coka Nostra is a movement. A 43 perces koncert mondjuk akkor legyen egy mozgalom kampánya, aminek középpontjában a hagyomány, a múlt jelenként való tálalása és az erő birtkollása áll.

Ezt bizonyítjuk is: a koncerten több jeles, múltból előbányászott, ám működő House of Pain-dal megszólalt, kellett is az ír-amerikai rapcsapat lendülete, hogy ezt a rövidke koncertecskét feldobják valamivel, mert a Put Your Head Out. De ez nem baj, hogy adják a népnek a slágert (a Shamrocks and Shenanigas nem is volt), mert egyszer élőben jó ezt hallani, kár, hogy az egyik haverom előre elmondta, mik lesznek az átkötő szövegek, merthogy mindig ugyanazok a nagy lazaságban. Előbb Fuck the Police, majd CIA, végül dzsihádozás, mert amikor pár éve majdnem megmurdált Everlast, akkor beállt a muzulmáni értelemben vett pálfordulás, és ott találta magát rengeteg megoldandó morális és hitbeli kérdéssel, és ő nem volt rest ezekre válaszolni is, ezeket nevezzük a szólólemezeinek. 

Az erő volt a House of Pain veleje: robbant velük mindenki, ezért a La Coka Nostrába is hoztak magukkal ebből a lendületből Slaine és Ill Bill előretolásával, ők nyomták a számok jelentős részét, bár statisztikám nincs.

Lepörgették a Who's the Man, az I'm an American vagy a Fuck Tony Montana című dalokat, meg valamennyi erőt is mutattak, de Eric Claptonnal mennyit lehet? Főleg, ha még mindig Eminemnek szólogat be, amely sztori mindenképpen vicces: a raptörténészek szerint eddig tisztázatlan okok miatt valamiért összevesztek, majd Everlast beleírta egy dalába, majd Eminem a Shit on You-ban reagált, és végül Everlastnak sikerült igazi bunkóként moscskolódva megfenyegetni Eminem lányát. A lényeg, hogy ez is egy kötelező kör volt, ahogy a koncertnek minden eleme meglepetés nélkül ment le.

Persze nyomták az ismert dalokat, meg picit úgy tettek, mintha ugrálnának, de utána mégis üresen, élmények nélkül indultam haza, és akkor meg minek az egész? Sajnos itt K-Európában a rap a fejünkben élő fikció, egy videoklipekből építkező tapasztalás, aminek semmi köze a valósághoz, ahogy ennek a koncertnek se. Ez történelem volt VHS-en akadozó szalaggal, zizegő képpel, de amikor jó volt a kép, akkor szerettük. 

Harminc percnél, ami egy közepes tehetségű haknicsapatnál is pironkodást váltana ki, szóval harminc percnél ez az erő elfogyott, ezért le is vonultak, hogy akkor mára ennyi, csak pár számra jönnek vissza. Milyen movement az ilyen?

A 43 perc az semmi, nem movement.

(A képek nem a helyszínen készültek.)


hip hop house of pain koncertbeszámoló everlast la coka nostra



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.