Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Wolves In The Throne Room @ Dürer Kert 2010.05.10.
A Wolves In The Throne Room olyannyira természetközeli black metalt játszik, hogy a koncertet egy hatalmas fagyökér színpadra cipelésével kezdték, amit aztán körberakosgattak mécsesekkel, állatkoponyával, virágcsokorral, gyertyával, füstölővel, tarot kártyákkal. Ekkor ugyan még nem zenéltek, de a hangfalakból susmorgó búgás és természetzaj (szélfújás, vízcsobogás, állatneszek stb.), plusz az előbb leírt oltár már-már szeánszszerű feldíszítése olyan hangulatot árasztott, ami simán felért egy hosszabb intróval. A teremben mindenki csendben figyelte a színpad körül tevékenykedő embereket, mintha valami misén lettünk volna.
Aztán párszor megkérték a jelenlévőket, hogy ne vakuzzanak, mert az tönkreteszi az összhatást, és az amerikai zenekar belevágott a koncertbe. A három tag közül csak egy, az énekes-gitáros Nathan Weaver nézett ki úgy metálos mellényével, mintha köze lenne a műfajhoz, mert testvére, a dobos Aaron, akár valami most menő trendi indie-zenekarból is jöhetett volna szűk, fekete ruhájával, kalapjával. Ő ketten amúgy radikális természetvédők, a Washington államban található Olympia mellett van farmjuk, ahol a hírek szerint teljesen önellátó életet folytatnak, mindent maguknak termelnek meg, vadásznak stb. A harmadik zenész (aki gitározott, meg picit károgott) viszont kb. a Neurosis tagja is lehetett volna outfit szerint: tetoválások mindenütt, kopasz fej, szakáll, szimpla, színes póló, mondom, mint egy hardcore-zenész. A látványhoz, a felfüggesztett lobogókon és a tagok puritánságán kívül még tevékenyen hozzájárult a fény hiánya is, hiszen a mécseseken kívül csak néha világítottak bele a színpadon gomolygó füstbe, ez pedig csak növelte a zenekar titokzatosságát.
A háromlemezes Wolves In The Throne Room nagyon hosszú dalokat ír, ami előzetesen a koncert unalomba fulladásától való félelemre adhatott okot, de felesleges volt aggódni. Hiába húzták negyedóráig az egyes szerzeményeiket, akkora lendület volt bennük, hogy vitte magával a közönséget is. Még azok a részek is hatottak (sőt talán azok a legjobban), ahol percekig csak pár hangot ismételgettek a légkalapálós tempóra. Ráadásul tökéletesen is szóltak, pedig viszonylag nehezen keverhető, sűrű, sistergős zenét játszanak, igaz, basszusgitár nélkül, ami talán megkönnyítette a pult mögött álló dolgát. Sokszor egyébként átváltottak gitárszintetizátorra, hogy a billentyűs részeket is hangszerrel hozzák, de ilyenkor sem tűnt el a zene alapja, a basszusgitár sem hiányzott. A zene egyébként főként blastbeatből állt, de nem a divatos, hipergyors tempót nyomták, hanem inkább azt, amiért mondjuk a Burzum Hvis lyset tar oss lemezét szeretjük. Hangulatban is leginkább Varg Vikernes műveihez hasonlítható a 2003-ban alakult Wolves In The Throne Room, de annál sokkal lendületesebb, mondhatni punkos a hozzáállásuk.
A zeneileg tökéletesen felépített koncerten összesen négy dalt játszottak, ami kb. egy óra volt, de pont akkor hagyták abba, amikor kellett. A közönség ezt egy kicsit nehezen fogta fel, mert mire az utolsó gitárhangokat követően leesett nekik, hogy itt bizony több zúgás nem lesz, addigra a kopasz gitáros már majdnem szétszedte a cuccát.
