2010.05.26. 08:00 – KirschAndrás

The Clash: Túl a punkon - Converse kult

Az angol punkhullám elsővonalas képviselőit két fogalom totális tagadása kötötte össze: a polgári társadalmi berendezkedésé és a zeneelméleté. Ám még így is akadt egy formáció, mely zeneiségével indított el forradalmat a hetvenes évek vége felé. Bár London Calling című lemezükkel már jobbára olyan csapatokra gyakoroltak hatást, amelyekre minden életrevaló birminghami punk rágyújtotta volna a próbatermet, tarajos körökben sem estek ki a kultikus státuszból.

A The Clash sikertörténete 1976-ban kezdődött Bernard Rhodes menedzser jóvoltából. Ő volt ugyanis, aki rábeszélte a Sex Pistols tagságát, hogy Anarchy In The UK nevezetű turnéjukon Joe Strummerék nyithassák a koncerteket. A hírhedt kritikai érzékkel megáldott közönséget kapásból maguk mellé állították, ugyanakkor 1977-es debütáló lemezük is kedvező fogadtatásra lelt. Az 1978-ban megrendezésre kerülő Rock Against Racism fesztivál headlinereiként immár több mint 80 ezer ember előtt léptek színpadra. A diadalmenet a Give’em Enough Rope albummal tovább folytatódott, a The Clash neve immár az Egyesült Államokban is ismertté vált. Az igazi elismerést azonban az 1979-es London Calling hozta el a zenekar számára. És bár a reggae és a rockabilly hatásai a korábbi kiadványokon is felfedezhetők voltak, ezúttal végleg szakítottak a hagyományos megközelítésű punk rockkal. Az új irányvonal sokkal inkább volt rokonítható a 60-as évek beat zenéivel, ám ska, pop és rock’n’roll elemek egyaránt beleszövődtek a dalokba. Külön említést érdemel Paul Simonon basszusgitáros legendás borítófotója is, melyet a Q magazin a rock’n’roll ikonikus életképének titulált. Sandinista! címet viselő tripla kiadványuk hasonló szellemben fogant, ám a kritikusok szerint mind politikai mondanivaló, mind műfaji sokszínűség terén átestek a ló túloldalára. Utóbbira jó példa Career Opportunities című klasszikusuk gyermekkórussal rögzített verziója, mely csupán a megveszekedett fanatikusok gyomrát nem feküdte meg. Az 1982-es Combat Rock albummal Strummer Che Guevara komplexusa tovább súlyosbodott, a zenekar azonban visszatalált a helyes ösvényre. Ez a lemez tartalmazza többek között a két leghíresebb Clash-slágert, a Should I Stay Or Should I Go, valamint a Rock The Cashbah című szerzeményeket is. A két dal műfaji különbsége jól demonstrálta a frontember és Mick Jones gitáros közti személyes ellentéteket, melyek egyre inkább kibékíthetetlennek bizonyultak. Az ellenségeskedések az egyik fő dalszerző, Jones kirúgásához vezettek, ennek egyenes következményeként a diszkós, pop-punkos Cut The Crap album csúfosan megbukott.

A feloszlást követően a tagok új formációkban és szólóban egyaránt folytatták tevékenységüket, ám továbbra is kapcsolatban maradtak. Jones és Strummer egy kevésbé  látványos összeborulást követően rövid időre újra együtt dolgozott a Sid és Nancy Soundtrack két szerzeményén, míg Simonon Havana 3am néven alapított zenekart. Mindezeknél emlékezetesebbnek bizonyult azonban, hogy 1991-ben a Should I Stay Or Should I Go maxi újrakiadása meghódította az angliai slágerlistákat, a „Rock The Cashbah” pedig az öbölháború amerikai pilótáinak szállóigéjévé vált. Strummer eközben Hollywoodba is betört, feltűnt többek közt a Mysery Train valamint a Komédia királya című alapművekben is. 2002-ben szívroham következtében közös projectet alapított Joey Ramone-nal és Sid Vicious-szal. Emléke szívünkben örökké élni fog.
 


punk the clash converse



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.