2010.12.12. 09:30 – mista

Lemmy, az elszámoltatási biztos - klipmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az Ektomorf még mindig lepukkant gyártelepen zenél, a White Lies furcsa szerelmi történetének főszereplője egy óriás csoki, a Neon Indian egy csajt szívat folyamatos zuhanással. A Scissor Sisters őrült jelenetekből álló, enyhén meztelenkedős klipjével egy kibontakozódni látszó trendhez csatlakozik, Lemmy és zenekara (Motörhead) pedig pofátlan bankárokat tanít móresre. Mindezeken túl erre a hétre is jutott egy karácsonyi dal, most a britek új kedvence, a Hurts mutatja meg, hogyan képzeli ezt a műfajt.

Ektomorf - Sea Of My Misery

Alig pár hete írtunk a jövő héten új lemezzel jelentkező Ektomorf előző klipjéről és már itt is van a következő. A képi világ meglehetősen hasonló, mint a Redemption című album indító dalához forgatott videónál, annyi különbséggel, hogy itt most nem az egész zenekart, csak Farkas Zoltán énekest látjuk végig. Lehetne mindez akár az előző folytatása is: a gitárral a kezében mindenféle vasak között mászkáló, néha komolyan pengető zenész, a környezet, a hangulat adott, csak a dal sokkal visszafogottabb, ami egyébként egyáltalán nem válik a végeredmény kárára. Mire azonban kezdenénk ráhangolódni a hallottakra, kevesebb, mint 2 és fél perc után, kissé váratlanul véget is ér az egész, így az utolsó bő fél percben már csak a kép marad. A klipet ugyanaz a csapat készítette, akik az előzőt, a rendező most is Tokay Péter volt. Nem végeztek rosszabb munkát, mint a múltkor.

Motörhead - Get Back In Line

A legendás zenekar az elmúlt tizenöt évben rendre kétévente adott ki új lemezt, és mivel az előző, Motörizer című album 2008-ban jelent meg, éppen itt az ideje, hogy kijöjjön Lemmy bandájának következő sorlemeze. A Dave Grohl stúdiójában rögzített The Wörld is Yours című album hivatalosan holnap fog megjelenni és kereken a huszadik a sorban, az előfutárnak szánt Get Back In Line című számhoz forgatott klip pedig pontosan egy héttel korábban, ezen a héten hétfőn jelent meg. A videóban a zenekar egy toronyház tetején zenél valahol London belvárosában, miközben látványosan seggfej bankárokat látunk egy titkos, nagyon exkluzív pókerklubban, amint éppen a köz pénzén dőzsölnek. Persze, mint tudjuk, az ilyen irritáló rosszarcok egy igaz világban végül nem kerülhetik el az elszámoltatást, ám itt 98%-os különadó és a Papcsák Ferenc - Budai Gyula-páros helyett valamivel egyszerűbb a képlet: mikor már minden tisztességes adófizető polgárnak nagyon bizsereg a tenyere, Lemmy és bandája érkezik meg és verik szét a berendezést, meg a tisztelt urak képét. A végén pedig, naná, viszik a csajokat, de azért előtte még kicsapják a FUCK THE ESTABLISHMENT-kártyát. Jó ez a videó, és az sem árt neki (sőt!), hogy az idén 65 éves Lemmy pofonjai még egy Bud Spencer-filmben is a képtelenebbek közé tartoznának. A klipet Geraldine Geraghty rendezte, aki már nem először dolgozott a zenekarral.

White Lies - Bigger Than Us

Januárban jön a tavalyi, To Lose My Life... című debütálásával elég nagyobb dobó brit zenekar következő, Ritual című lemeze, amihez ez a szám és a hozzá készült klip igyekszik kedvet csinálni, nem is rossz eredménnyel. A dal jó, a Jonas & Francois rendezőpáros által készített klip pedig pont eléggé izgalmas és titokzatos, hogy ne unjuk el a majdnem öt perc alatt, amíg tart. Sokat a történetről elmesélni nem érdemes, mert csak megölnénk a hatást és lelőnénk a poénokat, úgyhogy legyen annyi elég, hogy egy kissé furcsa szerelmi történetet látunk, ami nem járunk messze a megfejtéstől, ha több ponton is felidéz bennünk emlékeket gyermekkori filmélményeinkből. Ez egy jó klip.

Scissor Sisters - Invisible Light

Az amerikai zenekar idén megjelent harmadik nagylemezének záró számához készített klipet az a Nicolas Mendez, akinek El Guincho Bombay című dalához forgatott klipjéről pár hete valami olyasmit írtuk, hogy blogok és fórumok tucatjain már többen az év klipjének kiáltották ki a Canada nevű spanyol produkciós csapathoz tartozó rendező őrült jelentektől és szexuális túlfűtöttségtől cseppet sem mentes videóját. Az évnek még nincs vége, Mendez viszont az Invisible Light-ra is készített egy, a Bombay klipjéhez rendkívül hasonló hangulatú videót. Erről így aztán szintén azt lehet elmondani, hogy örült, valószínűtlen, furcsa jelenetek váltják benne egymást, és persze a meztelenkedés sem marad el, bár azért ez kevésbé hangsúlyos, mint a Bombay esetében. Érdemes megjegyezni, hogy a múlt hétre is jutott egy hasonló stílusú videó, annak kapcsán is a Bombay klipjét emlegettük, azt azonban Dimitri Basil rendezte. Most is igaz, ami akkor volt, hogy "a teljesen kattant jelenetekből álló videó akár többször is megnézhető, nem válik unalmassá, sőt, bizonyos pillanatokban határozott mosolyra fakasztja a nézőt." Rövid időn belül három ilyen klip után most már kíváncsian várjuk, ki lesz a következő, aki ebben a stílusban próbálkozik.

Neon Indian - Mind, Drips

A kritika által tavaly és idén is eléggé kedvelt texasi zenekar, akiknek a zenéjét többen pszichedelikus indie dance-ként emlegetik, tavaly megjelent Psychic Chasms című debütáló albumáról Lars Larsen készített klipet a Mind, Drips című számhoz. A széteffektezett képekkel operáló klipben egy fiatal lánnyal történnek furcsa dolgok: miután kiveti magából valami folyó, egy csillárba kapaszkodva lóg egy fáról, majd egy ágyba zuhan, de megnyugvás helyett az jól elnyeli, és csak zuhan, zuhan tovább. Aztán kezdődik majdnem minden előröl. A klip, úgy tűnik, igyekszik megfelelni a Neon Indian zenéjét pszichedelikus jelzővel illetőknek, de legalábbis színes, szétmosódó jelenetekben láthatunk valószínűtlen dolgokat. A gond csak a szokásos, ami ilyenkor lenni szokott: mindez pár képkockáig vagy percig rendben van, összességében azonban nem tudja eléggé lekötni a figyelmet, többször megnézni pedig szinte biztosan nem fogjuk. A zene viszont tényleg nem rossz.

Hurts - All I Want For Christmas Is New Year's Day

Végezetül pedig erre a hétre is jutott egy ünnepi dal. A manchesteri Hurts 2010 egyik legsikeresebb újoncaként úgy érezte, nem lenne jó, ha kimaradnának a karácsonyi slágerdömpingből, úgyhogy meg is jelentették saját ünnepi kislemezüket, All I Want For Christmas Is New Year's Day címmel, amihez nemrég klip is készült. A videóban egy kisebb társaságot látunk egy régi, elhagyatott temetőben, egy sírgödör körül. Hull a hó, mindenki nagyon szomorú. Valakit gyászolnak, de hogy kit, az nem egészen világos. Aztán egyszer csak történik valami nagyon furcsa, és hirtelen az egész társaságnak jó kedve lesz. Hogy pontosan mi történik, azt nem áruljuk el, minden esetre lehet ezt érdekesnek, viccesnek, morbidnak és még sok mindennek gondolni, ahhoz azonban kevés, hogy hatása kitartson a több mint négy és fél perces klip végéig, így az menthetetlenül ellaposodik a végére. A szám annak ellenére, hogy egy kifejezetten karácsonyi slágernek szánt dalról van szó, egészen hallgatható, másodjára-harmadjára sem kergeti az őrületbe az embert, úgyhogy reméljük, ez akkor is így marad, ha hasonlóan a zenekar Wonderful Life című dalához, ebből is rádiósláger lesz még nálunk is. Én szívesebben hallgatnám például ezt a dalt idén olyan rotációban, mint a Last Christmast fogjuk. A videót a klipes és reklámfilmes duó, Phil Sansom és Olly Williams készítette Diamond Dogs név alatt.

Kings Of Leon - Pyro

Ezen a héten is volt klip, ami külön posztot kapott, így erre itt már részletesen nem térünk ki, de ráadásként azért szólunk, ha esetleg valaki lemaradt volna róla, a vadonatúj Kings Of Leon videót ide kattintva tudja megnézni.


scissor sisters klip motörhead canada hurts kings of leon ektomorf white lies klipmegosztás neon indian



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása