2010.03.14. 20:59 – lánggitár

Bad Religion a Szigeten

Már többször elmondtuk itt a Lángolón, hogy a Bad Religion idén ünnepli 30. évfordulóját, ennek örömére pedig kiadnak egy új lemezt, ingyen letölthetővé tesznek egy koncertalbumot, és turnéra indulnak. Először csak amerikai koncertekről volt szó, de aztán bejött pár európai dátum is, most pedig a zenekar facebook-oldala szerint egy magyar is: a kaliforniai punkok augusztus 11-én lépnek fel a tervek szerint a Szigeten. Az együttesnek ez lesz a második szigetes, és negyedik magyarországi látogatása. A fesztiválon amúgy eddig a Bad Religionön kívül csak a Paradise Lost és az Infected Mushroom fellépése tűnik biztosnak, illetve ezek a zenekarok jelentették már be a saját forumaikon a konkrét dátumokat.


punk fesztivál sziget hír bad religion



2010.03.14. 12:00 – -dj-

Azokon A Napokon - Clear the Sky (A hét dala)

Az Azokon A Napokon zenekarnak szerencsétlen neve van, rossz ragozni is, de jellemző, hogy a kis, de annál lelkesebb közönségük a név visszatérésére szavazott, amikor a szimplább Napokon névre váltottak. Hozzáteszem, szerintem nem rossz név ez, kifejező, pont olyan, mint a zenéjük minden részlete. A zenészek egyike sem tölt be kísérő szerepet náluk. Talán éppen ettől olyan sokszínű, amit csinálnak. Jelenleg új lemezre készülnek, amiről már lehet ízelítőt hallani, de a Clear the Sky egyértelműen jobb, vagy inkább gyorsabban hat.


azokon a napokon a hét dala



2010.03.13. 14:06 – lánggitár

Unalom ellen óriáshal

Szokatlan módon vasárnap (március 14.) ad koncertet a Dürer Kertben a Fish! és az Óriás, de máris nem olyan különleges ez, ha rájövünk, hogy hétfő ünnepnap, így nem kell korán felkelni, kivéve annak, aki megy valamilyen megemlékezésre. Mindét zenekar új dalain dolgozik, mikor éppen nem a színpadon áll, úgyhogy még az is lehet, hogy aki elmegy, kap ízelítőt belőlük. A koncert vendégei a lemezét hivatalosan bemutató, három testvér alkotta Romanek Airlines és az újonc Metropolitan Body Shop. A Dürer kert kistermében ezzel egyidőben nu metal fesztivál zajlik, a két terem közti átjárás megoldott. Kezdés: 20 óra. Belépő: nagyterem 1000 forint (ez érvényes a kisterembe is); kisterem: 700 forint (plusz 500 forintért a nagyterembe is)


rock program óriás fish



2010.03.12. 10:46 – A Lángolók

Pofátlan AC/DC-nyúlás – ömlesztett anyag

Az Airbourne annyira nyúlja az AC/DC-t, hogy jobban már csak akkor lehetne, ha az ő dalaikat játszanák. Az Archie Bronson Outfit szépen belepacsmagolt a róluk kialakult viszonylag tiszta képbe. A Shearwater nem akar a jól bejáratott dolgokon kívül máshoz is nyúlni. A Black Rebel Motorcycle Club és a Borknagar pedig csak ismétli önmagát. Ömlesztett kritikák.


lemezkritika black rebel motorcycle club archie bronson outfit ömlesztett anyag borknagar airbourne ezt hallgasd shearwater



2010.03.12. 10:09 – KirschAndrás

15 év a Hip Hop Boyznak - Daliás Idők

Vajon elgondolkodott-e bárki is azon, hogy a Levy T, OG Duck és Real Action által alkotott popzenei Bermuda-háromszög miért pont a Hip Hop Boyz nevet vette fel karrierje kezdetén? Hiszen a Hegyekbe fönn vagy a Megbántottak című klasszikusokat figyelembe véve a Rajcsúrozó Rumcájsz Citeratrió legalább ennyire frappáns választásnak bizonyult volna. Nos, bár lehet, hogy kevesen emlékeznek rá, az ominózus formáció első két lemezén még javában a gangsta rap műfajjal kísérletezett, legalábbis annak Három Kívánság-kompatibilis, Senior melegítős mutációjával.


hip hop boyz daliás idők



2010.03.12. 09:07 – lánggitár

Nyáron jön az Animal Collective vizuállemeze

A munkamániás, és vígan kísérletezgető Animal Collective június 29-én adja ki első DVD-jét. Természetesen most sem egy megszokott csomagra kell gondolni, ugyanis az ODDSAC nevet viselő munka egy mozikba is kerülő vizuállemez lesz, amihez az Animal Collective új dalokat ír. Magyar vetítésről nincs szó (gyaníthatóan nem is lesz...), de első pótlékként itt a film trailere.


indie hír animal collective



2010.03.12. 08:01 – lánggitár

Matekmetál vs. parasztmetál

Március 13-án szombaton rendezik a Kék Yukban a negyedik Broo-Tall Festet. A rendezvényen fellép a komplex extrémmetált játszó Watch My Dying, akik kisebb pihenő után, és egy nyugat-európai turné előtt állnak újra színpadra, a váci stoner metal Sunday Fury, a hardcore-os metálos Stiff Bastard, a death 'n' rollos Conan’s First Date, a death metalos Silent Slip, valamint a Franciaországból érkező, toolos Housebound, akik épp az érdi Bakery stúdióban rögzítik új lemezüket. Kapunyitás este nyolckor, belépő 1.000 Ft.


metál program



2010.03.11. 13:00 – Dankó János

Füstablakos monstrum – interjú Náray Mártonnal, a West-Balkán programszervezőjével

A West-Balkán bejárta Budapest több pontját, mint klub. Most sokak szerint az őt megillető helyre, a Nyugati-térre került, a Skála Metró épületébe, legalábbis annak egy kifejezetten nagy részébe. Az Index ott volt a sajtótájékoztatón, mi pedig most a többszintes új helyről, annak lehetőségeiről, és a programokról ültünk le beszélgetni a WB kávézójában Náray Mártonnal, a klub programszervezőjével.


interjú west balkán