Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A novemberi Breakbeat Massive-szülinap után az Elite Force, azaz Shack és Metha elhatározták, hogy közösen elindítanak egy új partysorozatot, ami az egész világon első alkalommal a Corvintetőn debütál március 19-én pénteken, és folytatódik: ez a U & A Recordings Night. A U+A Rec. kiadó Simon Shackleton (aka Elite Force/Zodiac Cartel) agyszüleménye, amit a mindent átfogó tech-funk hangzásának szentelt. A hangzás a szakértők szerint csúcsminőségű elektro, techno, breakbeat és house zenéket jelent, ill. ezeknek a stílusoknak összes közös találkozási pontjait. Ki más is nyithatná a sorozatot, mint Shack, aki idén januártól felfedte Zodiac Cartel kilétét.
Burzum
Az Akkezdet Phiai klub ezúttal hamisíthatatlan keleti parti hip-hopot mutat be a nézőknek a
Ha már úgyis mindenhonnan Lady Gaga folyik, akkor megfejeljük az egészet még egy róla szóló bulvárhírrel. Méghozzá azzal, hogy Boy George azt állítja, hogy az énekesnő nemrég a vaginájára kért tőle aláírást. George, Gaga egyik teltházas londoni koncertje után ment be az énekesnő öltözőjébe az O2 arénában, ahol elmondása szerint elég nagy káosz uralkodott, tele volt emberrel, ami a popsztárt a nyolcvanas évekbeli karrierjére emlékeztette. Itt állt elő Gaga a furcsa kérésével, amit a közismerten homoszexuális George nem teljesített, inkább a kalapjára firkálta oda a nevét.
Titus Andronicus
A Plastic Bitch nemrég új taggal bővült Horváth Tamás személyében, aki a gitározás mellett vokálozik is, így neki köszönhetően már a koncerteken teltebb, súlyosabb hangzás várható a csapattól Azt azonban, hogy mennyire befolyásolja majd ez a változás a Plastic Bitch zenéjét, ősszel megjelenő EP-jükön derül ki. A zenekar májusban vonul stúdióba, hogy rögzítsen öt számot. Jelenleg a Subscribe társaságában járják az országot, Budapesten először március 27-én látható az új felállás az A38 Hajón, ahol a Subscribe, a Turbo és az Óriás is játszik. Alább látható a zenekar legújabb, From the Past című klipje, aminek története nincs, csak zenélnek benne.