Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Wendigo @ Dürer Kert, 2010.03.20.
A zenészember nagyon érzékeny típus. Van neki egy szíve választottja, az, amit elzenél, elénekel, és ha azt bántják, vagy inkább nem is vesznek tudomást róla, akkor bepipul, vagy más esetben elszontyolodik. Az érdektelenséget senki sem szereti. A Wendigo saját mércéje szerint kevés embert érdekelt. Emiatt néhány hónapja szünetet akartak beiktatni, majd amikor mégis nyilvánvaló volt az érdeklődés, egy lemezbemutatót is szerveztek. Nem látok bele a mozgatórugókba, és nem is szeretnék okoskodni (pláne, hogy én is látom, hogy nehéz a zenészélet), de a koncert alapján semmi okuk nincs visszavonulót fújni.
Danko Jones már csak azért sem lehet ismeretlen a magyar közönség előtt, mivel kétszer is fellépett a Szigeten, elég nagy sikert aratva. (Arról persze most inkább ne beszéljünk, hogy a közönség hány százaléka volt magyar az egyes koncerteken.) Másodjára tavaly
Az Arctic Monkeys be van tépve, a Hot Chip leszámol a fiúzenekarokkal, a Yeasayernek nem jött össze a numera, a High On Fire kemény, a Lostprophets gettózik, Meat Loaf felejthetően jópofa, a Coheed & Cambria pedig robotokat lövöldöztet. Ezen a héten sajnos nincs Lady Gaga, meg pina sem, de azért pár videót nézzetek meg!
A
Pár éve már tiszteletét tette a Prodigy a VOLT fesztiválon, tavaly pedig a Szigeten léptek fel Magyarországon, de idén sem maradunk ki belőlük: a VOLT szervezői bejelentették, hogy a már eddig is publikus Massive Attack és Billy Idol mellett idén is jön hozzánk Liam Howlett és furcsa megjelenéső csapata. Rajtuk kívül fellép még Sopronban a Kruder & Dorfmeister páros, Haydamaky, Shy FX & Stamina MC , Ed Rush és az N&SK is. Bővebb infó
Johnny Cash olyan az utolsó lemezén, mint az azt megelőző ötön. Amennyire haladó gondolatai voltak Albarnnak a popzenéről, az új Gorillaz-lemez annyira közhelyes. A Wendigo nemrég „bizonytalan ideig beszüntette tevékenységét”, majd ezt gyorsan meg is gondolta. Angus és Julia Stone testvérek, és mint ilyenek, elég elvarázsoltak dream pop-zenéjükkel. A Finntroll pedig lerakott egy újabb dajdaj-lemezt az asztalra, ami olyan, mintha a haverok eljönnének hozzánk sokat inni, másnap pedig mindent megbánunk. Ömlesztett kritikák.