2010.03.25. 11:05 – lánggitár

Rendőrök szakították meg az Editorst

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A tavaly minket is meglátogató Editors még javában turnéztatja a harmadik lemezét, ezért természetesen március 23-án is játszottak, épp Folkstone-ban. A birminghami zenekar már nagyban muzsikált, mikor páran a közönségből elkezdtek verekedni. A bulit a rendőrség szakította félbe, de végül senkit sem tartóztattak le. A pontos indokokról nem tudni, de többen a közönségből a biztonsági őröket kritizálják, szerintük provokálták őket. A koncert maga kis szünet után folytatódott.


indie hír editors



2010.03.25. 08:35 – lánggitár

Újra Stereochrist-lemez és koncert

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Stereochrist március 22-én megkezdte harmadik lemezének munkálatait a csepeli Audioplanet stúdióban, Jaya Hari Das hangmérnöki segítségével. A nemes egyszerűséggel csak "III" névre keresztelt CD várhatóan május elején jelenik majd meg. Alább látható a borító és a dalok sorrendje (a lemez várhatóan egy meglepetésszámot is tartalmaz majd.) A zenekar most pénteken, azaz március 26-án csaknem egy év után először játszik újra Budapesten, a Funeral of Doom Reloaded fesztiválon, a Kék Yukban, ahol olyan együttesek lépnek még fel, mint a Wall Of Sleep, Magma Rise, Stonedirt, Sunday Fury, Shapat Terror stb.


rock metál hír stereochrist



2010.03.24. 13:57 – Gnosis

Black metal helyett punk

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Darkthrone - Circle The Wagons
(Peacewille)

A legelső norvég, ízig-vérig black metal-lemezt kiadó Darkthrone hosszú múltra tekint vissza, mondhatjuk alapcsapat, műfajában teljességgel megkerülhetetlen. Addig senki nem mondhatja magát black metal-rajongónak, amíg a Transylvanian Hungert nem képes elfütyülni álmából is felkeltve. Minden, amit rajtuk kívül képzelünk bele a műfajba az színtiszta pózolás.

Szerintünk: (4/5)
Szerintetek: (3,8/5)

lemezkritika punk metál black darkthrone



2010.03.24. 12:10 – lánggitár

Casablancas nélkül dolgozik a Strokes

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Julian Casablancas elmondta, hogy zenekara maradék része nélküle készíti el a rég halogatott negyedik Strokes-lemezt. Megijedni nem kell, a frontember nem lép ki, állítása szerint csak hagyni akarta a többieket kibontakozni, dalokat írni. Amint ezzel emgvannak, visszatér, és felénekli a szövegeit. A Strokesnak amúgy vannak már lekötött koncertjei, június 12-re és 13-ra az Istle of Wight fesztiválra, illetve a Skóciában tartandó Rock Nessre, a lemez pedig elvileg szeptemberben jelenik meg.


indie hír the strokes



2010.03.24. 09:21 – lánggitár

Iggy Pop többet nem ugrik a közönségbe

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Stooges 62 éves énekese egy elrontott kísérlet után döntött úgy, hogy befejezi azt a több évtizede űzött szokását, hogy a színpadról beugrik a közönségbe. Történt ugyanis, hogy a New York-i Carnegie Hallban az emberek nem kapták el a punkikont, ő pedig a földön landolt. "Nagyon fájt mikor földet értem." - mondta Iggy - "Akkor ott meg is jegyeztem magamban, hogy a Carnegie Hall igazán méltó helye lehetne az utolsó stagedivingomnak." Az énekes még hozzátette, hogy az emberek nem is értették mit csinál.


punk rock bulvár hír iggy pop



2010.03.23. 11:42 – lánggitár

Muse és Iron Maiden a Szigeten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nyilvánosságra hozták a 18. Sziget első lekötött fellépőit. A műfaji sokszínűség-szöveg egy jobbára elkoptatott szöveg, de jelen esetben ez nem vicc. A legnagyobb dobás talán a brit Muse, amiről minden túlzás nélkül elmondható, hogy a Radiohead mellett 21. század első számú intellektuális zenekara. Harmadszor járnak nálunk, de ebből az első fellépés még a nagy befutásuk előtt történt közvetlen, a második Papp Lászlós koncertről meg valamiért nem akart tudomást venni a magyar közönség. Lesz még Iron Maiden, ami két éve már bebizonyította, hogy nem véletlenül vonz az egész világon ekkora embertömeget. Dickinsonék most nem csupán múltidéznek, hanem az újkori albumaikból is ízelítőt kaphatunk.


fesztivál the specials muse gorillaz iron maiden sziget 2010



2010.03.23. 09:59 – lánggitár

Juliette Lewis újra Magyarországon

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Juliette Lewis már háromszor is fellépett nálunk, de mindannyiszor fesztiválon. Most viszont klubkoncertet ad június 4-én az A38-on, ráadásul teljesen új zenekarral érkezik, ugyanis a Juliette And The Licks már nem létezik, helyette csak a művésznő van, plusz a kísérőzenészei, amit elvileg The New Romanticsnak hívnak, de ezt újabban sehol nem erőltetik. Oliver Stone Született gyilkosok című filmjének főszereplője legutóbbi lemezét új dalszerzőkkel vette fel, közülük a főnök (és a producer) Omar Rodriguez Lopez volt, akit legtöbben a Mars Volta munkamániás zenei agyaként ismernek, és aki ráadásul a lemez nagy részét fel is gitározta. (Mellesleg az album annyira Mars Volta-s, hogy Rodriguez Lopezen kívül még két Volta-tag is játszik rajta végig.) Ők persze nem jönnek Magyarországra, helyette egy teljesen másik zenekar lesz Lewis mögött, de ez nem valószínű hogy bármelyik rajongót elriasztaná, úgyis csak az általában elég vadul tomboló, látványban is meggyőző énekesnő a fontos.


rock hír juliette lewis



2010.03.23. 08:09 – lánggitár

Újjáalakulhat a Culture Club

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A már jó rég csak drogos, sittes, és egyéb ügyeiről ismert Boy George elárulta, hogy jövőre a Culture Club is beállhat az önmagukat ünneplők táborába. Az apropó az lenne, hogy a homoszexuális-himnuszok armadáját összehozó zenekar megalakulásának 2011-ben lesz a 30. évfordulója, amiről egy koncerttel, esetleg egy kisebb turnéval szeretnének megemlékezni. George hangsúlyozta, hogy nem biztos a dolog, mindben az aktuális hangulatától függ majd. A Culture Club legutóbb 2002-ben állt össze, akkor egy londoni koncert keretein belül ünnepelték meg első kislemezük 20. születésnapját.


pop hír boy george culture club



2010.03.22. 16:08 – lánggitár

Klaxons és Pendulum a Balaton Soundon

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A 2010-es Balaton Soundra újabb neveket dobtak be. A második lemezére készülő, rövid életű nu rave-hullám zászlóvivője, a tavalyi Szigeten már hazánk közönsége előtt is bemutatkozott Klaxons képviseli az eddig hiányzó aktualitást a fesztiválon. A szervezők hozzátették még a tinédzserek között hallatlanul népszerű Pendulumot, ami szintén a tavalyi Sziget késztette szigorú szeletelésre az összegyűlt fiatalságot.


fesztivál klaxons pendulum balaton sound 2010



süti beállítások módosítása