Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Courtney Love-ot tényleg sok pénzel lehúzhatták, ugyanis a készülő Nobody's Daughter című lemezét régi zenekara, a Hole neve alatt szeretné kihozni. A dolognak azonban lesznek akadályai, mivel a Hole eredeti tagságából senki sem tagja Courtney zenekarának, márpedig Eric Erlandson, a zenekar exgitárosa szerint nélküle nem használhatják a nevet. A lányát jogi úton nemrég elvesztő énekesnőt ez úgy látszik nem zavarja, februárban már Hole név alatt ad is három koncertet Londonban, Milánóban, és Amszterdamban.
Az EZ Basic még a télen kihozza második nagylemezét a Hello Heavy-t, amiről az MR2 Petőfi Rádió már javában játssza is a May című dalt, és ez valószínű nem az egyetlen – úgymond – sláger lesz a lemezen. Most egy interjú keretében többet is megtudhatunk az új korongról Szarvas Árpád énekes-gitáros segítségével, valamint bemutatunk három dalt is róla. Aki viszont az egész lemezre is kíváncsi, az a megjelenés előtt (is) látogassa sűrűn a Lángoló Gitárokat, lesz egy kis ajándékunk a számára.