2010.05.23. 14:48 – A Lángolók

Bemelegítés metálra

Metalfest @ Csillebérc 2010.05.21.

Tavaly is elázással kezdtük a fesztiválszezont, idén sem úsztuk meg, csak míg akkor Várpalotán sikerült a nedves bulit abszolválni, addig idén Csillebércen történt mindez. Igaz, az a hülye, aki az öt percig tartó felhőszakadásban pont a szabadban van, de tény, hogy ha felülről nem is, alulról mindenképpen ázott a jónép a nagy tócsáktól és a sártól. A szervezők végül is igazat mondtak mikor azt hangoztatták, hogy a terület nagy része aszfaltozott viszont, ha az ember koncertet is akart nézni, akkor bizony jött az utolsó pillanatban sátorba szorított nagyszínpad melletti dagonya, amit tisztán senki nem úszott meg, úgyhogy mi is, mint a síelők, úgy csúsztunk be a rácsok között a sáron a Deicide koncertjére.


metál deicide marduk nevermore lamb of god metalfest



2010.05.21. 10:04 – A Lángolók

Mrs. Cobain és a középkor – ömlesztett anyag

A lassúmetált játszó Cathedral kihozott egy duplalemezt, ami elsőre ijesztőnek hangzik, de nem az. A CocoRosie inkább fárasztó, mint szerethető. A Hole nem is zenekar, inkább csak Courtney Love szólóprodukciója. A Jaldaboath a középkori vígasságok életpillanatait keveri a Monthy Python féle filozófiával. A Tunng jó lemezt hozott össze, de most sem vállalt sokat. Kritikák, egyben.


lemezkritika indie pop rock metál hole cocorosie ezt hallgasd cathedral tunng jaldaboath



2010.05.21. 08:30 – lánggitár

Dio ellen tiltakozik egy baptista gyülekezet

Május 30-án, délután kettőkor tartják a napokban, gyomorrákban elhunyt Ronnie James Dio rockénekes nyilvános megemlékezését Los Angeles-i Hall Of Libertyben, ahová szabadon mehet minden rajongó. Ezt a megemlékezést akarja tönkretenni demonstrációjával a Westboro Baptista Gyülekezet, ugyanis szerintük a Rainbow, illetve a Black Sabbath volt énekese az ördögöt szolgálta élete 67 éve alatt, Istent pedig utálta. A gyülekezet híres arról, hogy megzavar temetéseket, nyilvános megemlékezéseket, illetve folyamatosan gyűlöletet szít a homoszexuálisok és a zsidók ellen is. A gyülekezet szerint Dio most már a pokolban ég, és ottlétükkel csak fel akarják hívni a "heavy metal talpnyalóinak" a figyelmét a kárhozat veszélyeire. Felhívásukban előszedik Dio ördögszarv mutogatását, illetve azt is sérelmezik, hogy az énekes magának Istennek a nevét vette fel művészként (a Dio olaszul Istent jelent). Előcitálják még Ozzy Osbourne-t is, aki szerint denevért evett, meg húst dobált a közönségre stb. A Westboro Baptista Gyülekezetet Fred Phelps alapította, és kb. belőle, 13 gyermekéből, 54 unokájából, illetve 7 dédunokájából áll. A logojuk egy fejre fordított amerikai zászló, demonstrációikról pedig itt adnak hírt (a domainnévre is felhívnánk a figyelmet!).


metál bulvár hír dio



2010.05.20. 13:31 – lánggitár

Másodszor is Broken Bells

A Danger Mouse, és a Shinsből ismert James Mercer alkotta duó bejelentette, hogy felvesznek egy második lemezt is. "Össze kell hoznunk egy második albumot, mert vannak dalaink, amik nem b-oldalasak, ezeket egy lemezen akarjuk látni. Szerintem Danger Mouse is élvezi a dolgot. Olyan mint egy vakáció, amiről nem akarom, hogy a feleségem is tudjon." - mondta Mercer egy rádiós interjúban. Az énekes megnyugtatott mindenkit, hogy a Shins sem áll le, sőt velük is új lemezt tervez, amibe szintén szeretné, hogy segítsen Danger Mouse is.


indie pop hír the shins broken bells



2010.05.20. 08:46 – lánggitár

Tedd a napfényt be a számba – az új Anima Sound System-lemez

Négy éve jelent meg az Anima Sound System legutóbbi nagylemeze, a We Strike, ami már csak a címéből is ítélve harcos, komor album volt. Ennek szöges ellentéte a napokban boltokba kerülő Tedd a napfényt be a számba, ami a 80-as éveket idéző diszkóval és funkkal kacérkodó táncos, popos dalokat tartalmaz. Ez az első anyag, ahol végig Prieger Fanni, Prieger Zsolt zenekarvezető lánya énekel, az Anima-hagyományokhoz híven hol magyarul, hol angolul. Aki kíváncsi milyen lemezt hozott össze az idén 17 éves zenekar, az menjen el május 22-én, szombaton a Gödörbe, ahol majdnem az összes számot megkapja élőben az albumról, aki viszont tényleg mindent meghallgatná (vagy csak készülni akar a bulira), az klikkeljen tovább, ugyanis a Lángoló Gitárokon most a komplett lemezt bemutatjuk: (illetve bemutattuk, viszont, most már kapni lehet a dalok.hu-n).


funk pop disco exkluzív anima sound system



2010.05.19. 13:01 – lánggitár

Itt az ingyen Bad Religion-koncertlemez

Immár letölthető a 30 Years Live című Bad Religion-koncertlemeze, mindössze a kaliforniai punkzenekar honlapján kell a levelezőlistára regisztrálni, aztán már jön is a link a kóddal együtt, ahonnan mindenfajta minőségben le lehet húzni a 17 számos anyagot. A dalokat a nemrég lezajlott, 30 éves jubeliumukat ünneplő turnén rögzítették, ahol már játszottak új dalokat is a készülő 15. nagylemezről. Ebből egy a lemezre is felkerült Resist Stance címmel, de itt van a Won't Somebody is, ami eddig csak akusztikus verzióban volt hallható. A Bad Religion idén fellép a Szigeten is a Wan2 sátorban, illetve ősszel elvileg megjelenteti a fentebb is említett új albumot.


punk rock hír bad religion



2010.05.19. 10:00 – lánggitár

Újrakiad az REM

Az amerikai REM folytaja korai lemezeinek újrakiadását. Ennek keretei között most az épp sokadvirágzását élő zenekar a harmadik, Fables of Reconstructiont tárja ismét a világ elég, természetesen feltuningolt verzióban. A természetesen újrakevert 25th Anniversary Editionhöz még hozzácsapnak egy 14 dalos bónuszdiszket, The Athens Demos névvel. Ez olyan eddig csak nehezen fellelhető ritkaságokat fog tartalmazni, mint a Driver 8, és a Can't Get There From Here korai változata, vagy a Throw Those Trolls Away, ami eddig semmilyen lemezen nem szerepelt. A rajongóbarát kiadvány július 13-án kerül a boltok polcaira, dupla CD, 180 grammos vinyl, és letöltés formájában is.


indie pop hír rem



2010.05.19. 09:00 – lánggitár

Feloszlik az Isis

Egy hosszú közleményt adott ki a Magyarországon kétszer is megfordult post rock/metal Isis, amiben a tagok bejelentik, hogy befejezik a zenekart, mert mindent elértek vele, amit akartak. Leírják, hogy már így is sokkal többet kaptak az együttestől, mint amire előzetesen számítottak, és nem akarnak tetszhalott állapotban tovább zenélni, ahogy rengeteg zenekar, akik nem képesek belátni, hogy már nincs mondandójuk. A tavaly nálunk is koncertező zenekar május 26-án elindul utolsó turnéjára, majd június 23-án, Montrealban (ahol az első koncertjüket is adták) adják utolsó koncertjüket. Később még megjelenik majd egy EP is élő és egyéb anyagokkal, meg persze a tagok folytatják más projektjeikkel a zenélést is. Az 1997-ben alakult csapat tavaly adta ki ötödik, egyben legsikeresebb nagylemezét Wavering Radiant címmel.


rock metál hír isis



2010.05.19. 08:00 – KirschAndrás

Debbie Harry a MILF - Converse kult

Debbie Harry az amerikai rocktörténet egyik legellentmondásosabb karaktere: bár egyetlen gyermeknek sem adott életet, mégis megérdemelten hordozta évtizedeken át a MILF titulust. És bár hősnőnk az utóbbi időben jelentős mértékű Holle anyósodáson ment keresztül (melyet 65. életévére való tekintettel ezennel el is nézünk neki), legendás mivolta továbbra is megkérdőjelezhetetlen. És bár jelen értekezésünk tárgya voltaképpen a Blondie lenne, Harry tipikusan azon frontemberek közé tartozott, akiket – kisugárzásuknál fogva - képtelenség volt egy lapon említeni zenésztársaival. Részben ez vezetett a zenekar 1982-es feloszlásához is.


pop blondie converse