2010.07.28. 10:05 – lánggitár

Nézd meg az Arcade Fire-t

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Legalább is az interneten. A zenekar ugyanis bejelentette, hogy a augusztus 5-i New Yorkban adott koncertjüket online is meg lehet tekinteni majd. Külön izgalom, hogy az egészet nem más fogja rendezni, mint Terry Gilliam, akit leginkább a Monty Python kapcsán szokás ismerni, de nem mellesleg olyan filmeken dolgozott korábban, mint a Brazil, vagy a 12 majom. A nézők több kameraállásból választhatnak kedvük szerint a show alatt, és saját fotókat is beküldhetnek a külvárosukról (suburbs), amik akár a koncerten is be lesznek mutatva. Egyéb információkért klikk ide. Az Arcade Fire augusztus 2-án adja ki harmadik lemezét, a Suburbsöt, nyolc különböző borítóval.


indie hír arcade fire



2010.07.28. 07:57 – lánggitár

Új Bad Religion-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Elérhetővé tették az első Bad Religion-dalt az új, szeptember 28-án megjelenő The Dissent of Man című nagylemezről, persze csak akkor az első, ha nem számoljuk az ingyenes letölthető koncertalbumon is helyt kapó The Resist Stance-t. A The Devil In Stitchest alább meg is lehet hallgatni. A kíváncsi ilyenekre, az megtalálja még alább a lemez dalsorrendjét, a borítót, valamint akár elő is rendelheti számos formában az anyagot a lefele nyílra kattintva. A kaliforniai, idén harmincadik évfordulóját ünneplő punkzenekar egyébként augusztus 11-én lép fel a Szigeten.


punk rock hír bad religion



2010.07.27. 15:38 – A Lángolók

Kedélybeteg zene – ömlesztett anyag

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Hot Hot Heatre nem emlékszik biztos senki, mi viszont most igen. A Hátha Mégis kreatív elméje korábban utcazenészként tevékenykedett. Az LCD Soundsystemet szerencsés esetben már senkinek nem kell bemutatni. Az angol Mystery Jetsnek sok mindent fel lehet emlegetni, azt azonban semmiképp, hogy lusta naplopók lennének. A Coral egészen biztosan soha nem tudja már megismételni első lemeze nagyszerűségét. Kiskritikák.


lemezkritika lcd soundsystem the coral mystery jets hot hot heat ezt hallgasd hátha mégis



2010.07.27. 09:17 – dr_rodopszin

Az űrhajós befogta a szájakat

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Steve Von Till @ A38 Hajó, 2010.07.23.

Van oka annak, hogy a színházakban székek vannak, és, hogy a büfé viszonylag messze van a színpadtól: nem hallatszik ugyanis a csendesebb részeknél, vagy üresjáratoknál a hangos beszéd. Sajnos ezek a feltételek nem voltak adottak ezen az estén, ami egy kicsit azért levont a nagyrészt merengős, alapvetően ülős "buli" hangulatából. Ha valaki nem tudná, Steve Von Till, a Neurosis ultra-súly zenekar gitáros-énekese, folkos, űr-ambientes egyszemélyes projektjével érkezett, és mind a személyes hangvételű szólólemezéről, mind az ambient, félelektro Harvestman lemezekről egyaránt játszott. Ebben segített neki ipari mennyiségű effekt és loop pedal. Segítette, illetve hátráltatta, ugyanis elég klasszikus Murphy volt, ahogy 5 perccel azután, hogy a pedálsorát bemutatta - "Hello! I'm Steve Von Till, this is my spaceship, and we are Harvestman" - máris elszállt valami. Aztán a technikai nehézségeken felülkerekedett és főleg a minimál dalait játszotta, a dobbal előadott "slágereket" mellőzve, ami ilyen töménységben, aktív odafigyeléssel egyszerűen már nem volt elég. Ennek ellenére így is ütöttek az olyan számok, mint a Breathe, vagy a My work is done (bár ez utóbbinál hangosabbak volt a pultnál ugatók).


rock koncertbeszámoló steve von till



2010.07.27. 08:09 – lánggitár

Nem oszlik fel a Rolling Stones

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pár napja az egész világot bejárta az a Rolling Stones feloszlásáról szóló hír, ami most úgy néz ki csak kacsa volt. Egész pontosan arról írt a The Sun nevű brit bulvárlap, hogy jövőre világ körüli turnéra indul a veterán rockcsapat, majd azután végleg leteszik a lantot, ráadásul így pont az ötvenedik évfordulójukon lesz vége a zenekarnak. Arra alapozták a hírt, hogy állítólag Keith Richards gitáros most megjelenő könyve elég sok kínos információt tartalmaz Mick Jagger énekesre nézve, és már amúgy is elég régóta utálják egymást a pletykák szerint. Mindezt most Ronnie Wood gitáros cáfolta meg, akinek nincs tudomása a tervezett feloszlásról. "Mindannyian egyetértünk abban, hogy ez nem az utolsó alkalom lesz." - nyilatkozta a zenész, aki még azt is hozzátette, addig nyomják, amíg össze nem esnek. Bármi is lesz, az biztos, hogy a hír elég jól felvezette mind Richards könyvét, mind a 2011-es turnét.


rock hír rolling stones



2010.07.26. 12:12 – lánggitár

Nyerj Sziget-jegyet! - Majdnem híres – A második forduló második kérdése

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Folytatódik a Jägermeister és a Lángoló Gitárok egész nyáron át tartó közös játéka. Ha szeretnél egy hétig bulizni a Szigeten a Jägermeister vendégeként, ingyen italokat kapni a JägerBAR-ban, benézni a színfalak mögé, találkozni a fellépőkkel, akkor ez a játék neked szól!  Mindössze annyit kérünk, hogy válaszolj három kérdésünkre, valamint írj nekünk három élménybeszámolót a Szigetről.


játék



2010.07.26. 11:05 – lánggitár

Filmzenét írt a Daft Punk

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A francia elektro-duó Daft Punk ír soundtracket a Tron: Legacy című filmhez, ráadásul a tagok meg is jelennek benne. A Jeff Bridges főszereplésével készült film december 17-én kerül mozikba, de zenei szempnotból sokkal érdekesebb, hogy a The End nevű amerikai rádiócsatorna streamelve elérhetővé tett hat dalt az anyagról. Ez a hat szerzemény az első Daft Punk-életjel a 2005-ben megjelentetett, változó megítélésű Human After All lemez óta, ide kattintva meg is lehet hallgatni.


hír daft punk electro



süti beállítások módosítása