Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A norvég Kvelertak a semmiből bukkant fel, és hirtelenjében sokan kezdték el dicsérni őket, sőt az egyik kult ikon, a Converge elé is bevarázsolták magukat. A helyzet valamennyire emlékeztet a Mastodon körüli felhajtásra. A kritikusok odavannak, a true arcok hőzöngenek. Minden adott egy emlékezetes underground sikerhez. Ja, és persze vannak fasza dalok is, kár hogy a legtöbb fanyalgó nem áll meg itt.
Tizennégy év után új stúdiólemezt jelentet meg a Swans. A Michael Gira vezette kultikus, élőben könyörtelenül hangos New York-i zenekar My Father Will Guide Me Up a Rope to the Sky címmel október 5-én jelentkezik új anyaggal, amelyről ízelítőként
A Slipknot tagjai közül már többen elmondták, hogy a zenekar valószínűleg nem oszlik fel Paul Gray basszusgitáros drogtúladagolásos halála után, de azt nem tudják hogyan lesz a folytatás. Most Joey Jordison dobos árulta el ugyanezt, hozzátéve még, hogy jelenleg mindannyian sokk alatt vannak, nem akarnak a Slipknot dolgaival foglalkozni, de nem is akarják a zenekart feloszlatni. A dobos azt is elmondta, hogy az is biztos, hogy új tag sem kerül a csapatba, valószínűleg nyolcuk közül valaki (valószínűleg Mick Thomson gitáros és ő) fogja átvenni a posztot, legalábbis lemezen, ugyanis mindannyian tudják kezelni a basszusgitárt is. Az viszont kérdés, hogy ki lesz a dalszerző, ugyanis egyes információk szerint Gray volt a csapat zenei agya.
A knebworth-i Sonisphere fesztiválon a Therapy? eljátssza a teljes Troublegum lemezt, amit eddig még soha nem tett meg. Michael McKeegan basszusgitáros szerint a zenekar húszéves jubileuma alkalmából akar csinálni valami különlegeset, ezért úgy döntöttek, hogy egy az egyben elnyomják a legsikeresebb anyagukat, amiről van egy dal, amit egészen eddig csupán egyszer adtak elő. Arról nincs információ, hogy a zenekar ezt megismétli-e szeptember 10-én Székesfehérváron a FEZEN-en, de valószínűleg szinte minden magyar rajongó kibújna a bőréből örömében, ha igen.