2010.09.08. 11:13 – Szarvas Árpád

Könnyed rockandroll szomorú szövegekkel - Raveonettes-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az idei OFF fesztivált záró Flaming Lips előtt lépett fel a dán Raveonettes, akik tavaly októberben jelentették meg negyedik, In and Out of Control című albumukat. A koncert után a hórihorgas Sune Rose Wagner gitáros-frontemberrel ültünk le egy rövid beszélgetésre az 50-es évekbeli amerikai rock n’ roll iránti megszállottságáról, a Dum Dum Girlsről és a Raveonettes vidám dallamai mögött rejtőző szomorú szövegekről.


indie interjú pop rock raveonettes



2010.09.08. 10:30 – lánggitár

Mercury-díjas lett a The XX

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Tegnap este Londonban kihirdették a legnagyobb presztízsértékű brit zenei elismerésnek számító Mercury-díj győztesét, ami idén az alig huszonéves tagokból álló The XX trió lett. A szakértők által is az egyik legnagyobb esélyesnek tartott zenekar többek között olyan előadókkal volt versenyben mint Paul Weller, Biffy Clyro, Dizzee Rascal, Foals, vagy a Wild Beasts. A díjhoz 20 ezer angol font is jár, amit Madley Croft énekesnő szerint egy saját stúdió építésére fordít majd a zenekar.


indie hír the xx



2010.09.08. 09:43 – lánggitár

Hallgass bele az új Wall Of Sleep-lemezbe!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A héten jelent meg a Wall Of Sleep negyedik nagylemeze When Mountains Roar, aminek egyben a lemezbemutatóját is most szombaton, azaz szeptember 11-én rendezik a Kék Yukban, ahol a Locust On The Saddle, a Sunday Fury és a Shapat Terror lesznek a vendégek. A doomzenekarnak ez az első albuma, amin már nem az alapító Holdampf Gábor énekel, hanem Cselényi Csaba, aki a karcagi Stardrive-ban is ugyanezt a posztot tölti be. Itt a Lángolón most ízelítőnek meg lehet hallgatni két dalt is róla:


metál hír exkluzív wall of sleep doom



2010.09.08. 08:06 – lánggitár

Átadják a stafétabotot az Isten Háta Mögöttben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Már hír adtunk róla, hogy az Isten Háta Mögöttben tagcsere lesz, méghozzá Bokros Csaba gitáros-billentyűs helyére Sándor Dániel száll be. Utóbbi zenészt eddig az Esclin Syndóból, illetve a Volkova Sistersből lehetett leginkább ismerni, de producerkedik is, így került közelebbi kapcsolatba az IHM-mel is például. Szokatlan módon a stafétabotot konkrétan majd a színpadon adják át egymásnak a tagok szeptember 9-én az A38-on, ahol lesz olyan pillanat is, mikor mind az öt tag egyszerre zenél majd. Mellesleg Bokros ezt a kiszállás dolgot picit finomítja most az alábbi kérdezz-felelekben.


interjú rock metál hír isten háta mögött



2010.09.07. 14:26 – lánggitár

A Deep Purple alapító billentyűse ismét Budapesten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Tavaly láthattuk élőben utoljára Budapesten Jon Lordot, a Deep Purple alapító billentyűsét különleges, nagyzenekari kísérettel, de aki akkor kihagyta, most szeptember 18-án pótolhat. Lord a tavalyihoz képest új programmal érkezik a Müvészetek Palotájába. A koncert első felében az 1976-os Sarabande albumát mutatja be elejétől a végéig, a második részben pedig további válogatást hallhatunk szóló munkáiból, és pár újabb Deep Purple-szám is elhangzik majd. Közreműködik a Győri Filharmonikus Zenekar (vezényel Rácz Márton) és a Cry Free. Szólisták: Kasia Laska és Steve Balsamo.


hír deep purple jon lord



2010.09.07. 10:46 – lánggitár

A Kyuss basszusgitárosa az Angertea-kislemezen

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Egy-két hónap múlva elkészül az Angertea új EP-je, aminek az a legnagyobb érdekessége, hogy Neil Kernon keveri majd, aki olyan zenekarok lemezein dolgozott ezelőtt, mint a Nevermore, a Judas Priest, a Nile, a Cannibal Corpse vagy a Deicide. Rajta kívül még egy neves zenész szerepel majd a lemezen, aki leginkább arról híres, hogy a Kyuss utolsó felállásának a basszusgitárosa volt. Scott Reeder a Distrust című dalban játszik majd különböző harmóniákat. És persze ne felejtsük el, hogy az a Vörös Attila szólózik majd a Streamsben, aki mostanában a Nevermore-ban gitározik.


rock metál hír angertea kyuss



2010.09.07. 09:37 – lánggitár

Új Belle and Sebastian-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A twee pop talán egyetlen komoly kommercionális sikereket elérő zenekara, a Belle and Sebastian ma új dalt hoz nyilvánosságra. A zenekar nyolcadik lemezéről ez lesz az első nagyközönség által is hallgató stúdiófelvétel, a dal címe a majd megjelenő albumhoz hasonlóan Write About Love. A dalt egy szerencsés már tegnap is megismerhette, hiszen a Twitter-követőik között kisorsoltak valakit, akinek e-mailben elküldték, és a elmondásuk szerint szabad kezet is adtak neki a fájl további sorsával kapcsolatban. A Write About Love a Belle and Sebastian hivatalos honlapján hallgatható meg. A négy éves szünet után elkészült lemez október 11-én kerül polcokra.


indie hír belle and sebastian



2010.09.07. 09:00 – mista

Van, hogy stand-up comedy lesz a buliból - Beardyman-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az idei SZIN egyik legizgalmasabb, legkarakteresebb fellépője a kétszeres brit beatboxbajnok Beardyman volt, aki Szegeden ugyan valamivel visszafogottabb oldalát mutatta a megszokottnál, de még így is egy nehezen felejthető show-t adott elő. Utána többek között a humor szerepéről, fellépései változatosságáról és készülő albumáról is beszélgettünk az ekkora már láthatóan nagyon ellazult sráccal.

Tíz perce lett vége a bulinak, mennyire fárad el a szád egy fellépés alatt?
Inkább csak kiszárad. A fülem szokott jobban elfáradni, főleg az ilyen fellépéseken, amikor nem beatboxolok olyan sokat, inkább loopolok meg effektezek.


interjú electro szin beardyman



2010.09.06. 12:00 – sixx

Symphonicities: Sting és a nagyzenekar

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Sting - Symphonicities
(Deutsche Grammophon)

Sting számomra mindig is két, jól elkülöníthető, és egymással szembeállítható dolgot képviselt: a Police iszonyú nyers, de mégis tökéletesen hangszerelt dalait imádom a mai napig, hithű metálosként is az első sorban csápolnék, ha egy reunion műsor elérne Magyarországra. Amit viszont szólóban csinált, különösen az első két album után, az a színtiszta elkurvulás, valahogy pont úgy, ahogy az Apple vált az egykori lázadó cégből a XXI. század IBM-jévé.

Szerintünk: (4,5/5)
Szerintetek: (4/5)

kritika pop rock sting



süti beállítások módosítása