2010.10.17. 18:54 – Dankó János

Fogyókúrás torna New York-i módra

Sick Of It All, Madball @ Dürer Kert, 2010.10.15.

A kilencvenes évek zenei világának, zenekarainak visszatérése sokak szerint áldott jó dolog. Sokunk nem tudta megnézni koncerten azokat a zenekarokat, akik akkor élték virágkorukat, egyszerűen csak azért, mert a turnék el sem értek eddig vagy mert akkor még kölykök voltunk egészen más lehetőségekkel, vékony zsebbel, vagy csak aggodalmaskodó szülőkkel. Ehhez képest most olyan izmos három nap várt a magyar keményzene vonalra, ami mondjuk egy londoni felhozatalnak is becsületére válna (szerda Dillinger Escape Plan, csütörtök Dark Tranquillity, péntek Sick Of It All, Madball és még Jorn is, csak máshol). A kilencvenes évek nagy aránya szembetűnő, és bár mindegyik zenekar működött azóta is, mégis most mintha újra teret, levegőt kapnának.

Szerintünk: (4/5)
Szerintetek: (4,8/5)

koncertbeszámoló madball sick of it all



2010.10.17. 13:50 – lánggitár

Addigra már világsztárok lehetünk – a Kolin nyerte a EMA Regional Awardot

A tavalyihoz hasonlóan idén is a Kolin nyerte az MTV EMA Regional Awardját, csak most a Nemjuciva, a Kiscsillaggal, a Hősökkel és a Neóval kellett megküzdenie. A díj azt jelenti, hogy 2010-ben is ők indulhatnak (most éppen) Madridban a Best European Act címért. Linczényi Márk énekes tavaly be is számolt a berlini útjukról itt a Lángoló Gitárokon, alább pedig ugyanőt kérdeztük a mostani sikerről.


interjú pop mtv hír the kolin



2010.10.17. 10:31 – Dankó Gábor

Leállt az Erik Sumo, elindult az Amorf Lovagok - a hét dala

Október 14-én Harcsa Veronika kilépett az Erik Sumo Bandből, ezért a zenekar többi tagja úgy döntött, hogy jelen formájában leállítják a közös zenélést. A közlemény szerint Harcsa már nem érzett olyan lelkesedést az Erik Sumo iránt, mint régebben, így nem is tartják vissza, de azért néhányan haragszanak rá. A meghirdetett koncerteket ugyan lemondták, de szeretnék mindenki tudomásra hozni, hogy a zenekar nem oszlik föl, vannak már új dalok is, amit a jövőben valamilyen formában ki is adnak majd. Addig viszont itt van Tövisházi új, Tariska Szabolccsal közös projektje, az Amorf Lovagok, egy számot már meg is lehet hallgatni tőlük.


pop erik sumo a hét dala



2010.10.16. 09:53 – Dankó Gábor

A plafon most a helyén maradt

The Dillinger Escape Plan, Cancer Bats, The Ocean @ Dürer Kert, 2010.10.13.

2008-as budapesti koncertjével a Dillinger Escape Plan olyan magasra tette a mércét az A38-on, hogy félő volt, most nem tud akkorát ugrani. Kár volt aggódni, mert ha feljebb nem is rakta a lécet, de nagy magabiztossággal átvitte azt most a Dürer Kertben is.

Előttük még fellépett a német The Ocean, akik olyan posztmetált játszanak, amit itthon relatíve sokan szeretnek (ezért is voltak már nálunk többször), de ettől még nem volt jó, amit csináltak. Illetve nem is az, hogy nem jó, de attól, hogy Meshuggah-szerű ritmusokat visznek a többnyire lassan hömpölygő, szaggatott témákba, még nem lesz annyira izgalmas, hogy az egy teljes fellépés erejéig lekössön. A zenészeken amúgy nem múlott a szórakoztatás, ők a zenéhez képest meglepő intenzitással bemozogták a színpadon, de a frontember még a nézőteret is kihasználta olykor, ha már nem érezte elégnek a deszkákat, meg a dobemelvényt. Lehet külön fellépésen jó ez a zenekar, de itt csak töltelék volt.

Szerintünk: (4,5/5)
Szerintetek: (5/5)

metál hardcore koncertbeszámoló dillinger escape plan the ocean cancer bats



2010.10.15. 14:15 – mista

Mennyire vagy metál? - klipmegosztás (18+)

Eheti válogatásunkban erős túlsúlyban vannak a metálklipek, úgyhogy talán van arra esély, hogy most ne kapjuk meg egyes olvasóktól, mekkora köcsögök vagyunk. Az Airbourne férfias klipjét akár Stallone is rendezhette volna, fura bábok zenélnek fura játékoknak a The Melvins videójában, a YouTube törölte az új Murderdollst a sok erőszak és szex miatt. Ezek mellett a Kylesa homályos spiritualitást, a Torche és Amon Tobin pedig vicces és ijesztő robotokat rakott új klipjébe. A Helloweent meg az érdekli, mennyire vagy metál.


klip helloween torche melvins klipmegosztás airbourne kylesa murderdolls amon tobin



2010.10.15. 10:54 – lánggitár

Visszatér gyökereihez a My Morning Jacket

A My Morning Jacket 2008-ban adta ki hihetetlen népszerűséget hozó ötödik lemezét, ám most a zenekar elmondása szerint a hatodik körben visszatérnek a korábbi dolgokhoz. Tom "Two-Tone Tommy" Blankenship, a MMJ basszusgitárosa elárulta, hogy az egyelőre cím nélküli anyagot mérföldek választják el az Evil Urges, vagy akár az azt megelőző Okonokos hangzásvilágától. A zenekar egy louisville-i templomot használ stúdiónak, ahol a Decemberistsből ismert Tucker Martine producerelése alatt dolgoznak "Ezúttal csak öten vagyunk, a másik szoba mindössze egy függönnyel van elválasztva tőlünk. Hasonló lesz a végeredmény, mint az első három lemezünk volt, de valamivel sötétebb lesz, mint eddig bármikor. Van egy sajátos kisugárzása az egésznek, hallatszik, hogy mindenki ugyanazon a helyen volt a felvételek alatt. Ha valaki csak a dal felében játszik, akkor is érezni a jelenlétét." - mondta a zenész. A My Morning Jacket egyelőre öt dalt vett fel, és ha minden jól megy, jövő év közepén kézbe vehetjük a hatodik lemezt, "talán májusban."


indie hír my morning jacket



2010.10.14. 13:47 – lánggitár

35 ezer dollár egy leckéért a Metallica dobosánál

Egyórás magánoktatást is nyert az a licitáló, aki hajlandó volt kifizetni 35 ezer dollárt (majdnem 7 millió forintot) azért, hogy Lars Ulrich-al, a Metallica alapító-dobosával töltsön egy napot. Még mielőtt sokan elkezdenék anyázni a zenészt feltételezett pénzéhsége miatt, elmondjuk, hogy az összeg karitatív célokat szolgál, egész pontosan a teniszező Andre Agassi Foundation for Education alapítványa számára megy a pénz, amit gyermekek oktatására fordítanak a jövőben.


metál hír metallica



2010.10.14. 12:08 – lánggitár

Havas zenei fesztivál Budapest szívében

Idén először rendezik meg november 11 és 14 között a Monster Energy Budapest Fridge fesztivált a Felvonulási téren. A szervezők szándéka szerint hamisítatlan alpesi hangulat fogadja majd a látogatókat a 15 ezer négyzetméteren. A rendezvény elsősorban természetesen a sportról szól, így az egész központja egy hatalmas, 34 méter magas ugratórámpa lesz, amin a tervek szerint a világ legjobb síelői és hódeszkásai mutatják be trükkjeiket, de emellett a zenei is hangsúlyos szerepet kap.


fesztivál hír fridge



2010.10.14. 11:04 – lánggitár

Noel Gallagher legszívesebben focistával zenélne

Az Oasis feloszlása óta nem sokat mutató Noel Gallagherről mindig köztudott volt, hogy hatalmas focirajongó. Mivel ő maga manchesteri, viszonylag logikus módon a Manchester Citynek szorít gyerekkora óta, és mióta a csapatának a pénzügyi helyzetével párhuzamosan a Premier League tabelláján elfoglalt helyezése is javult, ő is nagy dolgokra ragadtatná magát. A minap bevallotta, hogy legszívesebben az ősi rivális Unitedtől átigazolt argentin válogatott Carlos Tevezzel zenélne együtt. "Imádom, hogy flegma. Nem akar igazán megtanulni angolul. Csak bemegy a tévébe, köszön mindenkinek, és elmondja, hogy szereti a Cityt. Nagyon bírom őt ezért. Ha bármikor szét akarna verni egy gitárt, vagy csak zenélni valamit, és mindig rendelkezésére állnék." - mondta. Gallagher egyébként épp kezd ráunni a zenementes életre, és próbál összeszedni egy zenekart, amivel felvehetné új dalait.


hír oasis noel gallagher