2010.10.14. 09:27 – Dankó János

Fiús romantika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Óriás – Példák hullámokra
(EMI Music Services)

Minden zenekarban van egy vezéregyéniség, ha nem is főnök. Az Óriást Egyedi Péter énekes-gitáros hordja a hátán, és sokszor osztozik még három ember a súlyon. A magyar zenei életbe talán kissé váratlanul becsatlakozó trió kiegészült Hortobányi László, Isten Háta Mögött dobossal, aki itt a billentyűket nyomkodja. Az Óriás sikeres, és az új, második, immár nem szerzői kiadásban megjelent lemeze nem biztos, hogy tovább lendíti őket a siker útján. Már-már túlzottan egységes, megbonthatatlan, sláger pedig nincs rajta, legfeljebb mindegyik dal az.

Szerintünk: (4/5)
Szerintetek: (4,4/5)

lemezkritika rock óriás



2010.10.13. 14:31 – lánggitár

Lady Gaga fél, hogy úgy végzi, mint John Lennon

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Világszerte most ünnepelték John Lennon 70. születésnapját, így várható volt, hogy előbb-utóbb Lady Gaga is bekapcsolódik valamiképpen az eseményekbe. A mindig mindenhol nagy felhajtást okozó énekesnő azt találta mondani, hogy megerősíti személyes védelmét, ugyanis attól fél úgy végzi, mint John Lennon. A Beatles egyik alapítóját 1980-ban gyilkolta meg egy fanatikus rajongó, és mivel Gaga is számtalan olyan levelet kap, amiben az őt fanatikusan szeretők csak arra vágynak, hogy vele együtt haljanak meg, így meg van róla győződve, hogy ez be is következik. Ezt erősítette meg egy az énekesnőhöz közel álló forrás is, aki azt nyilatkozta a Heatnek, hogy Gagának mostanában szinte csak az ellene tervezett szörnyű merényleten jár az agya. Ennek ellenére a művésznő valószínűleg nem fogja lemondani a Budapestre tervezett november 7-ei koncertjét.


pop bulvár hír lady gaga



2010.10.13. 12:33 – lánggitár

Ingyen stúdió a Converse-től

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Converse Rubber Tracks néven új stúdió nyílik Brooklynban még idén ősszel. Az új hely feltörekvő zenekaroknak biztosít majd ingyen stúdióidőt, hogy ezzel is megkönnyítsék nekik a kezdeti lépéseiket. Persze ez nem csak annyiból áll, hogy besétál a csapat és már veheti is fel a dolgait, előre kell jelentkezni ezen a linken. Geoff Cottrill, a Converse marketingigazgatója elmondta, hogy a ruhamárka már a régóta támogatja a zenét, így ez a stúdió tulajdonképpen természetes lépés volt tőlük. A Rubber Tracks egyébként nem áll meg ott, hogy profi stúdiót biztosít, fel is veszik videóra a munkafolyamatokat, próbákat, amit később megvágva, akár klipként is lehet tálalni. Sőt, honlapján amolyan hét előadója, hét dala tartalmat is megjelentet majd a klipekkel, videókkal egyetemben. Tehát igazából most már csak a New York-i repülőjegyet kell megvenni a kezdő zenekaroknak, és irány a stúdió.


hír stúdió converse



2010.10.13. 11:33 – A Lángolók

Az öregedés két útja és a népi System Of A Down - Ömlesztett anyag

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Bad Religion megöregedett, visszavett a lendületből, de még így is jó. A Belle and Sebastian ezzel szemben épp nosztalgiázik az elmúlt időkön, felemás sikerrel. A blogkedvenc Sufjan Stevens jó, de kicsit túl csendes. Serj Tankian adta ki a Visa első lemezét, amin a zenekar próbál úgy csinálni, mintha népzenét játszana. A Working For a Nuclear Free City fantasztikusan szól, de másfél óra ebből is sok. Ezeket fikáztuk a héten.


lemezkritika lemez bad religion visa working for a nuclear free city ömlesztett anyag sufjan stevens belle and sebastian



2010.10.13. 08:29 – lánggitár

Idén is mehet magyar zenekar a MTV Europe Music Awardsra

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Idén is megrendezik, most éppen Madridban az MTV Europe Music Awards díjkiosztót, amihez automatikusan jár egy helyi esemény is, az MTV EMA Regional Awards. Ezen öt magyar zenekar indul, 2010-ben egész pontosan a Hősök, a Kiscsillag, a Nemjuci, a Neo és a Kolin. Az öt közül egy csapat képviseli hazánkat a MTV EMA Best European Act kategóriában. Tavaly a most is induló Kolin nyerte a hazai döntőt, nekik olyan ellenfelekkel kellett megküzdeni Berlinben, mint David Guetta vagy a Nightwish. Hogy idén ki nyeri az MTV EMA Legjobb Magyar Előadó díját, az az október 15-i díjátadóval egybekötött partin derül ki a Corvintetőn. Addig viszont itt lehet szavazni az öt zenekarra, illetve a többi kategória jelöltjeire.


pop mtv hír kiscsillag hősök neo nemjuci kolin



2010.10.12. 12:47 – lánggitár

Folytatódik a Danko Jones-történet

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Lángoló Gitárokon korábban már bemutattuk Danko Jones sztárokat felvonultató klipjét, ami nem csak a Below the Belt lemezhez készült felvezető videó volt, hanem egy kliptrilógia első darabja is. Akkor olyanok szerepeltek benne, mint Mike Watt zenész (Minuteman, Firehose, Stooges), Selma Blair színésznő (Kegyetlen játékok, Pokolfajzat stb.), Elijah Wood színész (A gyűrűk ura főszereplője pl.) és Lemmy Kilmister. Közülük a most elkészült Had Enough-ban csak Lemmy tűnik fel, a többiek helyett pedig itt van Frank Drank, Don Jamieson és Ralph Macchio, de itthon valószínűleg csak utóbbi színészt ismerik többen, mivel ő volt a Karate kölyök című mozifilmsorozat főszereplője még a nyolcvanas években.


rock klip danko jones



2010.10.12. 11:08 – lánggitár

Most a Dürert rombolja le a Dillinger Escape Plan

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A cím nem túlzás. Na jó, azt nem tudjuk, hogy a Dürer Kert mennyire masszív, viszont az A38 mennyezete legutóbb nem bírta a Dillinger Escape Plan énekesét és leszakadt. Merthogy a frontember ahová csak tud felmászik, a Hajón pedig a plafon tűnt erre a legalkalmasabb helynek. A DEP idén hozta ki negyedik nagylemezét, ezt mutatja majd be, meg azt, hogy miként kell a közönség fején végigszaladni, gitárral belerohanni az első sorba stb. Tehát aki úgy dönt, valahol elől akar állni a nézőtéren, az készüljön fel, hogy nem csak kaotikus, rendkívül összetett metálos hardcore-t kap, hanem esetleg egy-egy zenészt is a nyakába. Előttük fellép még a Cancer Bats, akik azon zenekarok csoportjához sorolhatók, akik a hardcore-t jó alaposan felhígították a délies, groove-os, stonerrel, doommal. Az Ocean viszont többnyire kimért és hideg lesz, ahogy ezt már többször bemutatta Magyarországon, meg persze a lemezein, amiből idén jött ki a legújabb. Itt van egy-egy klip a zenekaroktól (már akinek van), a Cancer Batstől pl. rögtön egy Beastie Boys-feldolgozás:


metál hardcore program dillinger escape plan



2010.10.12. 09:29 – lánggitár

Keith Richards tanácsot ad Pete Dohertynek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Rolling Stones gitáros/legenda Keith Richards jól láthatóan a téma szakértőjeként adott tanácsot Pete Dohertynek, és Amy Winheouse-nak is a droghasználattal kapcsolatban. "Ahogy látom, Pete Doherty, és Amy Winehouse ugyanabból az okból drogozik, mint amilyenből mi tettük. Csak annyit tanácsolnék, hogy drogozz a szabadidődben, ha épp ahhoz van kedved, de ne keverd őket. Beszéltem erről Pete-el röviden, de mindegy is. Ha kevered, elbuksz rajta, mint annyi más ember. Túl sok barátomat láttam már így." Arról, hogy az ifjú junkie-k megfogadták-e a tanácsot, nincs hírünk.


hír pete doherty amy winehouse rolling stones keith richards



2010.10.12. 08:00 – lánggitár

A vér nem tűnik el - Grand Mexican Warlock-klippremier (18+)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Még javában tartanak a Grand Mexican Warlock első lemezének munkálatai, amivel előreláthatólag decemberben lesznek olyan állapotban, hogy ki lehet azt adni. Egy dal viszont már készen van, vagy legalábbis klipet már készítettek a We Disappearre, amit most be is mutatunk itt a Lángoló Gitárokon. A videót Horváth Viktor és Veszéjes Áron rakta össze csupa makro képből. Magyarán aki megnézi, az szépen kinagyítva látja, ahogy a szike az ember (hulla?) húsába vág, a tű beleszúr, a vér folyik, a bőr szakad stb. Aki az említettektől irtózik, az még véletlenül se nézze meg a bő hatperces alkotást, de enni semmiképpen nem ajánlott mellette:


rock exkluzív klip grand mexican warlock



süti beállítások módosítása